Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-415

ílo. országos ülés 1912 november 3U-án, szombaton. 181 tuk, hogy az erőszak utján a meggyőződésből és fanatizmusból kifolyólag tovább fogunk menni egész a végletekig ; pedig ő is tudta, ez az oldal is tudta, hogy csak az erőszaknak engedünk, de azzal a kéréssel, hogy ez minél gyorsabban, minél simábban történjék meg, (Derültség.) mert ellenkező esetben az a hit keletkezhetik, hogyha valakit tényleg ki nem vitt Pavlik főfelügyelő ur, akkor ő nem eléggé olyan patentirozott hazafi, aki a köztéren vezéreinek patentirozott bélyegzőjével dicsekedhetik. (Elénk derültség és taps.) Annak a harcznak előzményeinél tisztában voltunk az eshetőségekkel és állottuk a küzdelmet. Ennek a mostani harcznak előzményeiben azonban volt szerencsénk elég hosszú ideig tapasztalni, látni, haüani mindent, előre tudtuk mind, hogy ez a harcz nem győzelemre készül, hanem arra, hogy minél erősebben verjenek meg bennünket azért, hogy aztán majd a nemzet térjen észre és másodszor is győzessen bennünket. (Derültség.) Abban aharczban a közkatonák győztek és előre mentek. Addig győzedelmes volt az a harcz, mig a vezetése igazán a vezérek kezébe nem került. (Derültség.) Ahogy azután a vezérek kezébe került, lett belőle egy bécsi békekötés és utána — bocsánatot kérek, hogy nincsen több tanúm jelenleg itt e helyen — következett egy olyan osztozkodás, mint aminő a balkáni győzelmes háborúk után sem fog előfordulni. (Elénk helyeslés és taps.) Sikerült, t. képviselőház, az évekig tartó harcczal megbuktatni a Széll-Körber-féle kiegyezést, amely a legkülönb kiegyezés volt, melyet eddig magyar kormány kötött (Igaz! Ugy van!) Csak azért, hogy legyen belőle egy Kossuth-Beck-féle kiegyezés, 2%-os kvótaemeléssel akkor, amikor Beck az utolsó órában is csak azon reménységgel jött, hogy talán egy 1%-os kvótaemelést lehet kapni és Wekerle óriási módon meg volt lepve, amikor Beck az 1% helyett 2%-ot kapott oly könnyen. Ebben a harczban kipusztitottuk a szabadeivüpártot és jött helyette a koaliczió, amely ellenzék nélkül élvezhette a hatalomnak minden gyönyörűségét és ismétlem, lett belőle egy osztozkodás, amelyből én nem kértem, sőt egyenesen kijelentettem, hogy sem magamnak, sem családom tagjainak, sem kerületemnek semmit sem kérek, semmit el nem fogadok, pedig megkínáltak vele és ezért haragudtak meg reám annyira és amikor ezt visszautasítottam, az első percztől fogva csak üldözésnek voltam kitéve. Pedig nem akartam én egyebet, mint politikánk őszinteségét és a sikernek bizonyos biztosítékait. Politikánk őszintesége alatt azt értettem, hogy felfelé ne beszéljünk mást, mint amit lefelé beszélünk (Helyeslés.) és lefelé ne csináljunk mást, mint amit felfelé Ígértünk, mert csakis a tényleges helyzetből kiindulva lehet helyes politikát csinálni és mert csakis az lehet becsületes államférfiú és nem veszítheti el a nemzet bizalmát az, aki akként dolgozik, hogy megszerzi a biztosítékot arra nézve, hogy a jövőre nézve tud valamely eredményt produkálni. Nem kértem tehát egyebet, mint a nemzet szervezését, mint a pártéletnek oly alapra való helyezését, amely a jövőre nézve biztosítja azt, hogy a pártélet nem rombolni, hanem alkotni fog és hogy a függetlenségi politikának jelszava alatt nem olyan tendencziák fognak érvényesülni, amelyek negyven év alatt soha hasznosat nem produkáltak, hanem ezt a nagy erkölcsi tőkét, ezt a nagy erkölcsi értéket, az egész nemzet lelkébe belevive, ott ébren tartsa, abban táplálva, alkotásra, produktív munkára, különösen pedig a nemzet gazdasági szervezésére használjuk fel. Bocsánatot kérek, ha erre a személyes részre is kitérek. Nem a koaliczió után és nem ma hangoztatom ezt az álláspontot. Ez annyira közismert, hogy igazán csak a jelenleg ittlévő t. munkapárt azon tagjai előtt kell ezt ismertetnem, akik azóta lettek képviselők. Meg lett ez írva még 1905-ben. Nem lehet azt mondani, hogy azért hangoztattatik ez ma, hogy Tisza István vagy Lukács László, vagy bárki más kívánságának tétessék elég, mert ez a függetlenségi politikára vonatkozó álláspont — összes hibáival, összes eredménytelenségeivel, összes bajaival és visszásságaival, már a koaliczió ideje előtt ki lett fejtve, amikor még kormányra nem jutottunk, amikor még a darabont kormány uralkodott és amikor mindenki benne volt ebben a harczban. Ez az álláspont, amely ekkor kifejezésre jutott, egy röpiratban lett összegezve és ez a magyar közvélemény egy nagy részének álláspontjává is lett. Az egész ellenzéki sajtó magáévá tette ezt. Száz és száz vezérczikk foglalkozott ezen röpirat egyes fejezeteivel és nem volt senki, aki az ebben foglalt igazságoknak a pártkörben ellenmondott volna. Ez a röpirat egy helyen ezt mondja (olvassa) : »Bizonyos, hogy ez a mai harcz is véget fog érni. Bizonyos, hogy ez a kormány megbukik. De az is bizonyos, hogy a sok meghurczoltatás, küzdelem és szenvedés daczára a szervezetlen passzív ellenállásnak személyváltozásnál és elvi engedményeknél nagyon kevéssel lesz több eredménye.* Egy másik helyen ez olvasható (olvassa) : »Sok szenvedés és még több áldozat daczára ismét ott leszünk, ahol századok óta : a becsületesek tönkremennek, a gazemberek íelhiznak ; az ország békét köt személyi változásokért és tessék-lássék elvi engedményekért.* Továbbmenőleg azt mondom benne a függetlenségi politikáról (Olvassa) : »Mi is úszunk az árral. A függetlenségi politikai eddig nem teremtett erőt, csak fogyasztott. Pedig a nézet ereje egyenes arányban áll a függetlenségi politika előhaladásával. A nemzet ereje a nép számából és gazdasági hatalmából áll. A gazdasági jólét pedig megsokasít ja a nemzetet. A függetlenségi politika a magyar faj jjolitikája. A legnagyszerűbb programra, és a leggyönyörűbb ábrándok hiábavalók, ha a magyarság száma és gazdasági ereje nem jár vele karöltve. És a függetlenségi párt, mint ellenzék, legfőkéj>en a magyarságra támaszkodott mindig. így a magyarság a jobb jövőért szinte négy évtizeden át ellenzék volt a saját hazájában.