Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-414

Kik. országos ülés 1912 noDember 39-én, péniektü. \m azoknak a részéről, akik ahelyett, hogy a hivatalos barátságot valóban szívből jövő barátsággá akarnák a két nemzet között átváltoztatni, még a hivatalos barátság ellen is hecczelnek. Időszerűnek tartom, hogy ebből a kérdésből kifolyólag az irredentizmusról, a dákorománizmusról, a pánszlávizmusról és a pangermanizmusról is szóljak néhány szót. Szemünkre vetették. De én még nem Mttam pángermán agitátort, hanem láttam olyan német embert, aki német anyanyelvéért és nemzetéért sikra szállt; láttam épen ilyen tótot, szerbet, rutént és nagyon sok románt. De bármelyiktől is távol állott az irredentizmus, távol állott még az óhaja is annak, hogy mi elszakadjunk az országtól és a monarchiától. És ép oly távol állott Románia politikájától ez a gondolat. Egy nép óhajainak kifejezői a vezéremberek ; ezekben kristályosodik ki a közakarat és a közóhaj és ha Romániában volna ilyen irredentikus közakarat, akkor ne higyjék önök, hogy a Kárpátok elég erős bástyát képeznének arra, hogy visszatartsák a szivek lüktetését és a lelkek óhajtását. Hasonlóan akkor, ha nálunk lettek volna ilyen eszmék, azok magukkal ragadták volna a román közvéleményt Romániában. De épen ez a tény, hogy mi mindig hű fiai voltunk e hazának, hogy Románia mindig államszövetségi, vagy legbensőbb baráti viszonyban állott monarchiánkkal ez a legkétségtelenebb dementálása mindazon hireszteléseknek és gyanúsításoknak, hogy mi, vagy romániai testvéreink irredentizmust űztünk volna. Egyben pedig bizonyítéka ez annak is, hogy mindez nem volt egyéb — a múltban ugy, mint a jelenben — egy ellenünk irányított rosszhiszemű rágalomnál. Nem akarok konkrété foglalkozni azzal, mit kellene a kormánynak és általában a magyar intézőköröknek tenniök, hogy a mostani vészterhes pillanatokban biztosítsák az ország nyugalmát. A legrosszabb alkalom volna talán most követelni, hogy évtizedek mulasztásait és bűneit máról-holnapra jóvátegyék, hogy máról-holnapra szép egyetértést és megelégedettséget teremtsenek a tényleg uralkodó viszonyok helyébe. De reméljük mindnyájan, hogy talán elmúlnak felőlünk ezek a vészterhes felhők s hogy, ha majd alkalom kínálkozik erre a monarchia intézőköreinek, akkor az egész monarchiára kitérj edőleg békés viszonyokat teremtenek s az összes nemzetiségeknek testvéri egyetértést biztosítanak a jogegyenlőség elve alapján. Mindazideig is konstatálni kívánom azonban, hogy nem mi voltunk azok, akik felhasználva a monarchia jelenlegi helyzetét a háború ellen, vagy az Ausztriával való szövetséges viszony avagy a külállamokkal való jóegyetértés ellen izgattunk. JSTem mi voltunk ezek, hanem ismét a mag}

r

ar államférfiak és politikusok voltak azok, akik ugyanabból a társadalmi osztályból, mint azok, akik 1867 óta a mai napig, folytonosan gáncsot vetettek és lehetetlenné tették, hogy ez a monarchia a népek egyetértése alapján szolid alapokra helyeztessék. Amikor látjuk, hogy mi történik a Balkánon, amikor — még ha a törökök megvernék is a bolgárokat, ami szinte kizárt dolognak látszik — a háború eddigi eredményei a nemzeti eszme legszebb és legdicsőségesebb győzelmeit mutatják és amikor külügyministerünk és minden egyes politikusunk azért hevül, hogy az albánoknak nemzeti autonómiájuk biztosittassék: akkor nagyon időszerű azon óhajtásunk kifejezése, hogy azok a győztes balkán nemzetek, mikor fajtestvéreiket felszabadították az évszázados török járom alól a nemzeti eszme jelszavával és amikor jogokat szereztek nekik, nem fognak megfeledkezni arról, hogy e jogokat másokkal- szemben sem szabad lábbal tiporniok s meg fogják adni nemcsak az albánoknak, hanem maczedón-román testvéreinknek is ugyanazokat az autonóm nemzeti jogokat. Reméljük, hogy nemcsak teoretikusan hevül külügyministerünk Albánia autonómiájáért, hanem Albánia függetlenségének tényleges biztosításával egyidejűleg biztosítani fogja azon a területen a maczedón-román nemzet függetlenségét is. Reméljük azt is, hogy külügyministeriumunk nem fog ebben az esetben is ugy járni, mint a status-quóval és nem fogja magát és a monarchiát újból blamálni. (Zaj.) Reméljük, hogy lesz ebben a monarchiában egy olyan nagy államférfi, ki átérti a pülanat történelmi nevezetességét és szakítva a múlttal, egy uj, egy szebb jövőt fog teremteni, ami által lehetővé tétetik az összes nemzeteknek ebben a monarchiában, hogy vállvetve fentartsák e régi, dicső Habsburgbirodalmat, (Mozgás.) jó egyetértésben és testvéri szeretetben és hogy mi, akik mindig büszkék voltunk hazafiságunkra és akiknek legnagyobb büszkeségünk volt a dinasztia iránti hűségünk, nem leszünk majd mi és nem lesznek majd népeink kénytelenek ezeken az érzelmeken változtatni, hanem hogy mindezen népek legalább is olyan nemzeti jogokat fognak nyerni, mint a maczedon nemzetek. A kormány iránt nem viseltetem bizalommal és ezért ugy a magam, mint pártom nevében kijelentem, hogy a költségvetést nem fogadom el. (Felkiáltások : Szünetet kérünk !) Elnök : Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket gr. Tisza István foglalja él.) Elnök: T. ház! Az ülést újból megnyitom. Szólásra ki következik? Rudnyánszky György jegyző: Návay Lajos! Návay Lajos: T. ház! (Halljuk! Ralijuk!) A mostani rendkívüli körülmények, amidőn a t. ellenzék magát a tárgyalástól testületileg távoltartja, azt hiszem ezáltal nem lehetetlenné, hanem ellenkezőleg, kötelességünkké teszik azt, hogy e távolmaradás. daczára is az állami költségvetéssel és az ezzel együtt tárgyalandó politikai kérdésekkel magunk részéről minél be-