Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.
Ülésnapok - 1910-413
£13. országos ülés 191$ n jelentem, hogy a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a középen.) Elnök : Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : T. ház ! Az ülést újból megnyitom. Ki következik ? Rudnyánszky György jegyző: Antal Géza! (Halljuk! Halljuk !) Antal Géza : T. ház ! Bármily kellemes volna reám nézve, hogy a mai ülésen felszólalt két ellenzéki szónok beszédével foglalkozzam, kénytelen vagyok ezt a feladatot ezúttal magamtól elháritani és csak örömömnek adok kifejezést afelett, hogy ezek az ellenzéki beszédek kétségtelenül dokumentálták azt, hogy a magyar parlamentben mindazok, akik a házszabályok értelmében jogosan kitiltva nincsenek, ide bejöhetnek és itt erős ellenzéki beszédet is tarthatnak. (Igaz ! Ugy van !) T. ház ! Ennek a dokumentálása mindenesetre igen értékes dolog reánk nézve, akik kezdettől fogva azon az állásponton voltunk, hogy más a parlamentből kitiltva, ideiglenesen, nincsen, mint az, aki a maga viselkedésével a parlamenti tanácskozást lehetetlenné tette és igy arra, hogy itt a parlamentben megjelenhessék és esetleg ezen viselkedésével a parlamenti tanácskozást továbbra is megzavarja, semmiféle jogezimet nem támaszthat. (Igaz ! Ugy van !) De amint jeleztem, t. ház, kénytelen vag}^ok magamtól elháritani azt a feladatot, hogy itt az ellenzék két igen t. szónokával foglalkozzam. Kénytelen vag} r ok pedig ezt tenni azért, mert a költségvetéssel általánosságban óhajtok foglalkozni s az idő annyira előrehaladott, hogy nem tehetem azt, hogy egy ilyen exkurzióval a magam elé kitűzött feladattól eltérjek. (Halljuk ! Halljuk !) T. ház ! Az előadói beszéd nagyon helyesen állitotta párhuzamba és hozta összefüggésbe a mi államháztartásunk helyzetét és azt a helyzetet, amely manapság a gazdasági életünkben, főleg pedig a pénzpiacz terén jelentkezik. Ha valaha indokolt volt a mi állami költségvetésünket beleilleszteni abba az általános gazdasági milieu-be, amelybe tulaj donképen minden állami költségvetésnek bele kell illeszkednie, sokszorosan indokolt ez ma, amikor nem mondom egy gazdasági válságnak, hanem egy esetleges akut pénzügyi válságnak kétségtelen jelei mutatkoznak, amely pénzügyi válságot azokkal az eszközökkel, amelyekkel a »Hangya« ezt megelőzni vagy e válsággal szemben a maga érdekeit megvédeni akarja, csak fokozni, csak siettetni lehet, (Igaz l Ugy van!) mert semmi esetre sem válhat előnyére a nemzeti, gazdasági fejlődés folyamatának, hogyha ilyesféle körlevelekkel a nemzet széles rétegeiben bizonytalanságot támasztunk, az amúgy is nehéz pénzügyi helyzetet csak rosszabbá és súlyosabbá tesszük és esetleg szükségtelen válságokat idézünk elő. (Igaz! Ugy van/) T. ház ! Hogy az ilyen aggodalmakra nincsen ember 28-án, csütörtökön. 143 ok, erre a legfényesebb bizonyíték maga az 1913. évi költségvetés. Mert egy költségvetés, amely teljes realitással van megalkotva, amely az állam pénzügyeinek konszolidáltságát mutatja, garanczia arra, hogyha momentán a pénzügyi viszonyoknak vüágszerte tapasztalható megromlása folytán bizonyos kedvezőtlen fluktuáczió állott is elő, az áUami életnek szilárd a bázisa. Aki pedig az 1913-iki állami költségvetést megtekinti, az joggal állithatja, hogy itt gazdasági válságnak vagy pénzügyi válságnak nyoma sincsen, mert egy természetes és nagyon észszerű fejlődés az, amely ebben a költségvetésben megnyilvánul. (Igaz! Ugy van!) De, t. ház, ezen költségvetéssel szemben is mint minden költségvetéssel szemben, lehetne bizonyos kivánahnakat hangoztatni. Ha egy jobb helyzetnek megrajzolásáról, egy jobb helyzetnek kulturális, szocziális téren való előidézéséről s az ahhoz szükséges eszközök előteremtéséről lenne csak szó, ezt s az ehhez elodázhatatlanul szükséges eszközöket a háznak bármely tagja figyelmünkbe tudná ajánlani. Hiszen egy országnak, mint a mienk, amely a nyugati kulturállamokkal szemben oly sok tekintetben elmaradt s amelynek ezt az elmaradottságot rövid néhány évtized alatt kellett s az előttünk álló évek alatt kell még bek óznia, annyi olyan szükséglete mutatkozik, amely a további fejlődés szempontjából igazán óhajtandó, hogy e kérdés felett nem is lehet kétség közöttünk. De, hogy ezzel a költségvetéssel szemben még sem hangoztatjuk ezeket az óhajokat, ennek oka épen az a nehéz gazdasági helyzet, amely kötelességünkké teszi, hogy ennek a költségvetésnek realitását ujabb kívánságok beállításával semmi szin alatt meg ne bolygassuk, a deficzit eltüntetésének nagy munkáját meg ne zavarjuk, szóval inkább fojtsunk vissza bizonyos vág}^akat, amelyek ugy az állami adminisztráezió, mint a kulturális élet terén és egyéb tereken megvannak bennünk, mintsem hogy ezen óhajok hangoztatásával magát a legnagyobb tényt, a költségvetésnek deficzitmentes voltát zavarjuk meg. (Helyeslés.) így bármily méltányos volna bizonyos igények kielégítése, kénytelenek vagyunk ezektől ezúttal eltekinteni, annál is inkább, mert hiszen a nehéz gazdasági helyzet következtében nagyon valószínű, hogy egyes tételek, ugy az egyenesadóknál, mint a fogyasztási adóknál nem fognak abban az egész összegben befolyni, amint azt gondos előirányzás mellett is a költségvetésbe beállítottuk, ugy hogy minden túlkiadás és minden túlszükséglet csak az annak következtében már beálló jövedelemhiányt billentené természetszerűen a deficzit felé. Épen azért méltóztassanak megengedni, hogy ne a költségvetésnek egyik vagy másik részéhez fűzhető általános óhajjal vagy igénnyel álljak itt elő, hanem foglalkozzam a költségvetés kapcsán egy olyan nagy állami és társadalmi kérdéssel, amellyel való foglalkozást nagyon kívánatosnak tartom. Ertem a tisztviselői kérdést. (Halljuk ! Halljuk !) Mielőtt azonban ezt tenném, méltóztassék
