Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-413

134 k!3. országos ülés 1912 november 28-án, csütörtökön. nem fogják-e késő nemzedékek elfelejteni ezeket a részleteket ? Fog-e ezekre gondolni valaki akkor, a mikor még mindig itt fog állni a magyarság ezeréves problémája, amelynek megoldására mindnyájunknak egyesülnünk kell. Lehetetlenség, hogy ez az igazság — nem azért, mert az én csekélységem hangoztatja, vagy mert a pénzügyi bizottság mondja — hanem az igazság erejénél fogva, önmagától utat ne törjön magának. Lehetetlenség, hogy észre ne vegyük a külföldön végbemenő nagy átalakulásokat, a belföldön pedig uj néposztályok felülkerekedését. Mindezek egyesült munkára és békére intenek bennünket. Ha ezeket nem vesszük észre, romlásunkba fogunk sietni. (Igaz ! ügy van !) Előbb a római történelemből idéztem. Legyen szabad most Anatole Francénak egy hires elbeszélését megemlítenem. Pontius Pilátus, mint öreg proconsul Baiaeben gyógyíttatja a reumáját; egy barátjával beszél az elmúlt időkről, hogy mi minden történt az ő idejükben. Beszélgetés közben azt kérdezi tőle a másik : nem emlékszel-e, hogy a te idődben valami Jézus Krisztus nevű ember is élt ottan ? Mire Pontius Pilátus azt feleli — és ezzel végződik a történet — »Krisztus ? Erre a névre nem emlékszem.« (Elénk tetszés.) Pontiusnak fogalma sem volt arról, hogy a világtörténelem nagy alakulása az ő közelében, az ő idejében történt meg, az az alakulás, a mely később elpusztította a római államot. Ilyen nagy példához tán nem kell folyamodnunk. Csak azért emiitettem, hogy ráutaljak: észre kell vennünk azon nagy változást, amely köröttünk tüzfénnyel borítja el a látóhatárt. E fény mellett nekünk, magyaroknak, kis eltérések miatt nem szabad egymást marczangolnunk. Ez az a meggyőződés, amely engem utolsó izmomig áthat; ez az a meggyőződés, amelyet a pénzügyi bizottság nevében is merek képviselni, ez az a meggyőződés, amely arra vezet bennünket, hogy államnak és társadalomnak kötelességévé tegyük, hogy a jelen nehéz időkben ne nehezítsük meg a magyarság helyzetét, ne ijedjünk meg, ne legyünk kishitűek, hanem, mint magyarok, szorosan teljesítsük kötelességünket. Minden ember igyekezzék a gazdasági életből kivenni a munkának azt a részét, amelyet elvégezni tud és minden politikus igyekezzék felemelkedni azon nagy szempontokhoz, amelyek nemzetünknek létével függnek össze. Ezen alapon kérem a házat, hogy a költségvetést elfogadni szíveskedjék. (Élénk helyeslés és éljenzés; a szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Ki következik ? Szász Károly jegyző: Giesswein Sándor ! Giesswein Sándor: T. képviselőház! Nem tartozom az elfogult emberek közé, de meg kell vallanom, hogy a mai alkalommal mégis némi elfogultsággal állok itten. Nem a velem szemben lévő nagy tábor tesz engem elfogulttá, de az a tudat, hogy nekem itten igazolnom kell felszólalásomat. Egy dolog van, amely megkönnyiti feladatomat és ez az, hogy én eljárásomban mindig következetes voltam. Én kezdettől fogva kifejezést adtam annak, aminek most is kifejezést akarok adni, hogy mostam felszólalásom ne tekintessék olyannak, mintha ez azt fejezné ki, hogy én belenyugszom a június 4-iki coup de parlement-ba. Coup de parlement-nak akarom nevezni a coup d'état mintájára. Ha magyarul akarnók mondani, parlamenti csínynek kellene nevezni az »államcsiny« mintájára. Én ezúttal is teljes szolidaritást vállalok az ellenzék azon akcziójával, amely ezen parlamenti csíny ellen állást foglalt. De ha ezt teszem, ezáltal nem érzem magam felmentve attól, hogy itt a parlamentben az ellenzék nézőpontjait ki ne fejtsem. (Helyeslés.) Az események igazat adtak nekem abban, hogy a parlament azért tovább működik, azok a törvények, amelyek királyi szentesítést nyertek, átmennek a nép tudatába, mint törvények figuráinak és ezért mi nem vonhatjuk ki magunkat az alól, hogy e törvények hozatalában, mint ellenzék részt ne vegyünk. (Helyeslés.) T. képviselőház! Hogyha a gazdasági élet jelenségeivel akarnám összehasonlítani a mostani alkotmányos és parlamentáris helyzetünket, akkor a sztrájkkal kellene összehasonlítanom. A sztrájkkal, amely előbb-utóbb mind a két felet sújtja, mert ha a nagyiparos, a tőkés, tovább is birja, mint a munkás, azért annak a sztrájknak erkölcsi és anyagi következményeit, ha nem is mindjárt, de a jövőben meg fogja érezni. A gazdasági életben iparkodtak is bizonyos társadalmi intézményekkel a sztrájkokat lehetőleg elkerülni, bár a modern jogi felfogás megállapította a sztrájkjogot és a sztrájkot nem tekinti szerződésszegésnek, hanem a gazdasági viszonyok által a munkásokra mintegy rákényszeritett eljárásnak. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy minden sztrájk magában véve már gazdasági szempotból is igazolható volna. A mai jogtudomány azonban a sztrájkjogot már megállapította és egyben törekedett arra is, hogy a sztrájkokat lehetőleg megakadályozza, a sztrájkokat előidéző okokat kiküszöbölje, mert a sztrájkot nemcsak a munkásosztály, de az egész ország gazdasági élete is megérzi és ha egyik oldalon bizonyos előnyökkel is jár, a másik oldalon és a közjólét szempontjából súlyos hátrányokat von maga után. Nem akarok e tekintetben pozitív javaslatot tenni, csak egy eszmét óhajtok felvetni, amelyet ez a hasonlatosság kinál nekünk. Amint a gazdasági életben előforduló harezokban maga a társadalom arra a gondolatra jött, hogy a két fél fölött álló döntő bíróságok által biztosítsa a nagyon is szükséges gazdasági békét, ugy én sem tudok más kiutra gondolni ebben az alkotmányos tusában, amely alkotmányos életünket, gazdasági életünket, sőt politikai tekintélyünket is nagyon érinti. Amikor azt látom, hogy egyik oldalon is, másik oldalon is mindegyik fél szilárdan kitart a maga álláspontján, egyik sem akar engedni, mindegyik a, maga jogára appellál, az egyik arra, hogy az