Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.
Ülésnapok - 1910-413
Í13. országos ülés 1912 november 28-án, csütörtökön. 131 adóinknak: a kereseti, a jövedelmi adónak, a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adójának és a tőkekamat adójának teljes kicserélése. Ma már egy ilyen adórendszerváltozás azért fontos, mert általa a társadalomban nagy eltolódás következik be. Ez az eltolódás származik abból, hogy az adórendszernél nem az a fontos, hogy ki fizeti az adót, hanem 'az, hogy végeredményben ki viseli. Vagyis minden uj adóbehozatalnál elkövetkezik az adónak egy nagy gurulása. Az állam kidobja az adót a közönség körébe és annak el kell gurulnia a társadalom legrejtélyesebb rétegeibe. Ezért van az, hogy közgazdászaink az adóátháritás misztikus problémáit oly rendkivül érdekesnek tartják. Tolán soha nem nyilik a társadalomkutatónak annyira alkalma arra, hogy bepillantson a társadalom mélységeibe, mint mikor megjelenik az állam és egy uj adót belevet az adózók közé és az ebben a nagy gomolyagban elkezd áthárulni a legkülönbözőbb rétegekre, áthárítás, elhárítást továbbhárítás és visszaháritás formájában. Nemcsak azokra hat az uj adó, kiket érint, hanem óriási dinamikus erejével érdekkörébe von másokat is. Egy hires angol pénzügyi tudóstól, Edgeworsttól származik az a mondás, hogy az adónak dinamikus ereje oly erős, hogy még azokra is kihat, kik vele közvetlen érintkezésben nincsenek. Ugy kell tekintenünk az uj adót, mint egy erős villámcsapást, mely beütvén a szobába, némelyeket közvetlenül érint, másoknak leolvasztja az óralánczát, a harmadikat az óriási légnyomás a falhoz szorítja. (Tetszés.) Ezt jelenti egy uj adórendszernek betoppanása a közgazdasági életbe. Elméleti szempontból ez roppantul érdekes. Aki ezt kutatja és kutatja azt a sok utasitást, mely nyakunkba szakad, ugy jár, mint a Vezuvra menő, aki kis nyilasokat lát a földön, melyeken át beláthat a föld belsejébe. Ilyen ritka alkalmakkor, mikor egy uj adórendszer lép életbe, látunk csak be mi, elmélet emberei a társadalom belsejébe. De ez csak elméleti érdekesség, mig a társadalom maga ösztönszerűleg fél ettől a változástól. Ezért a pénzügyi bizottság legelőször is háromszor mondja ezt a szót a pénzügyminister urnak : kímélet, kimélet és megint kimélet. (Tetszés és helyeslés.) Az uj adórendszer behozatala állami érdekből simán csak akkor fog menni, ha ez a józan és igazságos kimélet az egész vonalon érvényesülni fog. (Élénk helyeslés és tetszés.) De, t. ház, a pénzügyminister urnak sokkal nehezebb a helyzete, mint volna akkor, ha csak egy egyszerű adórendszert változtatott volna meg, még pedig két okból. Először azért, mert az a változtatás, mely most megy végbe, azt teszi, hogy behozzuk a progresszív jövedelmi adót, azt az adót, melyet lehetetlen életbeléptetni anélkül, hogy maga a társadalom ne segítsen a behozatalánál. Ennél, ugy mint az ujoncz-sorozásnál, állam és egyén szemtől-szembe állnak egymással; itt a viszony olyan közvetlen, hogy csak az vezethet czélra, ha az állam és adózó közös érdekből egymás munkáját sikerrel egyesíti. De egy más oka is van annak, hogy a pénzügyministernek igen nehéz a helyzete és amiért a társadalom kíméletért kiált, s ez az, hogy sajátságos politikai viszonyaink közt igen elkéstünk az adóreformra vonatkozó rendeleteink kiadásával. A legutolsó rendelet csak november 12-én jelent meg a hivatalos lapban, az, amely a jövedelmi adóról szóló 1909. évi X. törvényczikket magyarázza. Nagy aggodalommal nézünk az elé, vájjon pénzügyi közegeink meg tudnak-e birkózni e rendkívüli nagy munkával, amelyhez hasonló az ő vállukra sohasem nehezedett. Van azonban ennek egy harmadik következménye is — amivel beszédem befejezésére térek — és ez az, hogy az adórendszer változása olyan pillanatban éri a magyar társadalmat, amikor nehéz gazdasági és még nehezebb hitelviszonyokon kell keresztülgázolnia. Erre rögtön rátérek ; előbb azonban megjegyzem, hogy ha méltóztattak figyelemmel kisérni a pénzügyi bizottság működését, méltóztattak észrevenni, hogy az meglátta a komor háttérből kiemelkedőleg államháztartásunk alkotmányát, ebben belehatolt a bevételekbe, s főleg az egész államháztartás lelkébe, a közadók kérdését és itt ráirányította a közvélemény figyelmét arra a nagy változásra, amely az egyenes adók és a fogyasztási adók körül végbement. Ez a változás, ugy mondtam, az uj adórendszer behozatalával van befejezve, de tulaj donképen ez a szó : »befejezvc« nem helyes, mert arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ez a változtatás \gy nem állhat meg. Az adórendszer, ugy, amint van, még nincs kiépítve, a pénzügyminister urnak tovább kell a munkát folytatnia és következnie kell egyrészt a progresszív örökösödési adó behozatalának, másrészt illetékeink rendezésének, harmadsorban pedig a fogyasztási adók sok megoldatlan problémája rendezésének. Ezt leszögezem, mint a pénzügyi bizottság álláspontját és áttérek arra az utolsó témára, amelyről az előbb szóltam : hogy t. i. azért súlyos az a változás, amely adórendszerünkben beállott, azért nehéz az a reform, amely január elsején életbelép, azért kritikus a pénzügyminister urnak ás a magyar társadalomnak a dolga, mert kereső osztályaink most válságos gazdasági viszonyokon mennek keresztül. A pénzügyi bizottság nevében kötelességemnek tartottam, hogy a t. ház előtt annál is inkább megemlékezzem erről, mert azt hiszem, hogy mindnyájunk érdekében szükséges a helyzet tisztázása, szükséges, hogy kiragadjuk a magyar társadalmat mai nyugtalanságából, melyre szerintünk nincs ok. Ismétlem, a jövedelmi adó életbeléptetése mindig nagyon nehéz probléma, nehezebb Magyarországon, mint másutt. Társadalmunk ugyanis épen azért, mert a Bach-korszak hozta be először az egyenesadókat, elszokott attól, hogy az állam17*
