Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.
Ülésnapok - 1910-413
136 hit. országos ülés 1912 november 28-án, csütörtökön. Ha tovább megyünk egy lépéssel, bejutunk a probléma középpontjába és elérjük az államháztartási alkotmánynak azt a rétegét, amelyen az egész megfordul, t. i. közadóink rendszerét. A pénzügyi bizottság legfőkép ezt vizsgálta, annyival is inkább, mert a pénzügyi tároza az idén azután, hogy saját összes kiadásait fedezi, még 776 millió koronát ad a többi tárczák kiadásainak fedezésére és az idén 86 millióval szaporitja a maga bevételét. Itt van az a nagy kérdés, amelyen megfordul egész államháztartásunk jövője, az, hogy közadóink szerkezete alkalmas-e arra, hogy ezen rendkívüli fejlődést továbbra s elbirjuk. Erre a kérdésre kivánok felelni a következőkben. (Halljuk ! Halljuk !) Ez a költségvetés egy nagy mérföldmutató, nemcsak abban a tekintetben, hogy a két milliárdot, amelynél kisebb költségvetésünk sohasem lesz, elértük, hanem mérföldmutató abban a tekintetben is, hogy adórendszerünkben ezzel a költségvetéssel egy nagy, mélyreható változás megy végbe. Jelentésünkhöz egy táblázat van mellékelve, amelynek rovatai, sajnos, összecseréltettek, amely azonban mutatja azt a képet, hogy 1868 óta micsoda láthatatlan belső elváltozás ment végbe a magyar államháztartás legbelsejében, tudniillik közadóink rendszerében. E változás abból állott elő, hogy amig 1868-ban az egyenesadók oly óriási fölényben voltak az összes fogyasztási adók fölött, hogy az összes adóbevételekből az egyenesadók 81%-ot, a fogyasztási adók pedig 19 %-ot fedeztek, később ez a kép lassanként megváltozott. 1888-ban a fogyasztási adók már 257 %-ot, az egyenesadók pedig 74 %-ot fedeztek és most, az 1913-iki költségvetésben az arány teljesen felborul: a fogyasztási adók jövedelme fölé nő az összes egyenesadók jövedelme fölé, amennyiben ebben a költségvetésben a fogyasztási adók az összes adójövedelmeknek 517 %-át képviselik, mig az egyenesadók már csak 48'3%-ot, igy tehát az egyenes adók lecsúsztak az 50% alá. Ez, t. ház, rendkívül megfigyelendő jelenség és későbbi nemzedékek fognak tanulságként figyelni arra, ami most történik. Mit jelent ez, t. ház ? (Halljuk! Halljuk!) Hogy a fogyasztási adók 1868-tól kezdve ily gyors rohamban elébe, vágtatnak az egyenes adóknak, az jelenti először is azt, hogy a védvámpolitikával kapcsolatban a fogyasztási adóknak is növekedniök kell. Ez természetes. A védváni voltaképen nem egyéb, mint a határon fölállított fogyasztási adó. (ügy van! ügy van!) Ha pedig a külső fogyasztási adók ilyenek, akkor természetes, hogy a belső fogyasztási adókat is maguk után vonják. így van ez Európában mindenütt, mert Európában ma mindenütt erős védvámos irányzat uralkodik. De jelent ez mást is ; jelenti azt, hog3 r a kormányok szivesebben látnak hozzá a fogyasztási adók rendezéséhez, mint az egyenesadókéhoz. A legnagyobb franczia pénzügyi filozófus, Vauban, a legkiválóbb olasz politikai financzfilozófus, Cavour és maga Bismarck, mind elismerték, hogy nekik azért kell a fogyasztási adókat fejleszteniük, mert a közönség a fogyasztási adó emelését nem veszi észre, holott az egyenesadónál az a helyzet áll elő, hogy az ember, az egyén szemben áll azzal a láthatatlan valakivel, akit államnak neveznek, akivel szemben neki pontosan be kell vallania jövedelmét és vagyonát. Ezért oly kényelmetlen az egyenesadó s ez az elbúj tatása az adónak vezet arra, hogy a fogyasztási adók igy elébe vágtattak az egyenesadók rendszerének. Ez az elbujtatás annyira teljes, hogy a kimutatásba nem is vettem be a dohányjövedék jövedelmét, azért, mert a dohányban annyira el van rejtve az adójelleg, hogy nagyon erős pénzügyi mikroszkóp kell ahhoz, hogy megállapíthassuk, hogy egy trabukkószivarban mennyi a mezőgazdasági termék, mennyi a munkabér, mennyi az államnak mint gyárosnak nyeresége és mennyi az adó; holott méltóztatnak tudni, hogy ma a dohányjövedék 200 millió koronát bruttó és 100 milliót tisztán szolgáltat az államnak. De ez a nagy változás mind nem történt volna oly rohamlépésben és jobban mondva, nem a mostam viszonyok között jutott volna dűlőre, ha az 1913-iki költségvetés nem tesz oly óriási változást akkor, a mikor élet belépteti az egyenesadók reformját. T. ház ! Tavaly, amikor e helyről az 1912-iki költségvetést elfogadásra ajánlottam, bátor voltam arra figyelmeztetni, hogy ezek az átmeneti évek oly korszakos érdekességüek, amelyek nemcsak a financzpolitikusnak, de minden adózónak szempontjából igen nagy változást fognak jelenteni. Ez a változás mutatkozik először a költségvetésben. Mert ez az arány a fogyasztási adók és az egyenesadók közt sohasem állott volna elő, ha a pénzügyminister nem lett volna kénytelen 30 millióval kevesebb egyenesadót előirányozni, mint amennyi 1911-ben tényleg befolyt. Ebben a költségvetésben az egyenesadók 30 millióval kisebb összegben vannak előirányozva, mint amennyi 1911-ben befolyt, mert 1911-ben kaptunk 314,800.000 koronát, ebben a költségvetésben pedig ezen a czimen 283,700.000 korona van előirányozva. T. ház, itt meg kell állnunk. Először is meg kell állnunk azért, mert midőn kívülről államháztartásunk bajait keresve, beérkeztünk annak legbelsejébe, az adórendszerhez, ennek megváltoztatása mindnyájunkra nézve rendkívül fontos tehereltolódást jelent. Ez többé nem pénzügyi, hanem társadalmi probléma. Egy régi franczia adóelmélet azt állítja, hogy minden régi adó jó adó és minden uj adó rossz adó. Ez Léon Say nevéhez fűződik és jelenti azt, hogy minden meglevő adóhoz annyira hozzászokik a közönség, hogy idegenkedéssel fogad minden uj adót. Ez áll jelenleg is a mi adóreformunkkal szemben. Bizonyos félénkség uralkodik az uj adórendszerrel szemben, mert 1913. január 1-én elkövetkezik legfontosabb,
