Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.
Ülésnapok - 1910-365
365. országos ülés 1912 április 13-án, szombaton. 85 nem vagyok abban a helyzetben, hogy a jegyzőkönyv hitelesítéséhez hozzájáruljak, hanem felszólalásom végén két módosító indítványt leszek bátor beterjeszteni. Konstatáltatott ugyanis a tegnapi ülés folyamán elsősorban az, hogy két jelenlevő t. képviselőtársunk nem élt szavazati jogával, holott a házszabályok 230. §-a világosan előírja, hogy a jelenlévő képviselők igen-nel vagy nem-mel kötelesek szavazni. Konstatáltatott továbbá a tegnapi ülésen történt felszólalásokból, valamint ma, Kun Béla t. képviselőtársam felszólalásából az, (Halljuk !) hogy voltak olyan képviselőtársaink is jelen a szavazás tartama alatt, a kiknek neve fel sem olvastatott és igy a házszabályokban lefektetett szavazati jogukkal nem élhettek. Konstatáltatott harmadszor az a körülmény, hogy többen képviselőtársaink közül, a kik az első felolvasás alkalmával leszavaztak, a távollevők névsorának felolvasása alkalmával ismét szerepeltek. Polónyi Géza t. képviselőtársam és barátom (Zaj. Elnök csenget.) nyilt kérdést intézett az elnök úrhoz az iránt, hogy az okiratok hitelessége tekintetében azok a képviselő urak, a kik szavazati jogukkal nem éltek és azon képviselők, a kik jelen voltak, de nem szavazhattak, mert neveik fel nem olvastattak, okiratszerüleg hogy fognak kezeltetni és a jelenlevők, vagy távollevők között fognak-e szerepelni ? A mai napló Polónyi Géza t. képviselőtársam felszólalásának és aggodalmának helyességét és jogosságát igazolta, mert a naplóból azt látjuk, hogy Ábrahám Dezső, Benedek János, Farkas Zoltán, Farkas Pál, Jaezkó Pál és Kállay Tamás t. képviselőtársaink a távollevők névsorában szerepelnek, holott a tegnapi ülés folyamán konstatáltatott, hogy ezen képviselő urak az ülésen mind jelen voltak. És még egy gravamen van, t. ház . . . (Ellenmondások a jobboldalon.) Igenis, szerintem gravamen, a melyet t. képviselőtársam nem említett fel és ez az, hogy én ugy vettem észre és azt hiszem, hogy nem csalatkozom, hogy a szavazatok összeszámlálását nem a ház jegyzője, hanem a háznak egy általunk igen nagyrabecsult és tisztelt alakja, tisztviselője, Tassy Károly irodafőigazgató ur eszközölte. A házszabályok 266. §-a pedig azt mondja (olvassa) : »A jegyzők szerkesztik és irják alá a ház jegyzőkönyvét, olvassák fel az iratokat, jegyzik és hívják fel sorban a szólam akarókat és számítják össze a szavazatokat«. Sokkal kisebb esetben, az 1899. évi deczember é-iki ülésben, Perczel Dezső elnöklete alatt történt meg az, hogy az igen-nel szavazókat nem a ház jegyzője, hanem a ház egyik tisztviselője jegyezte. Akkor szintén névszerinti szavazás volt. Ugron Gábor volt. képviselőtársunk, a mikor a jegyzőkönyv hitelesítéséről volt szó, ezt a körülményt házszabályba ütközőnek jelezte és az eredmény kihirdetése tekintetében kételyei és kifogásai támadtak, erre Perczel Dezső, a ház meghallgatásával határozatilag kimondta, hogy (olvassa) : »miután a szavazás eredményére nézve kételyek merültek fel, nem marad más hátra, mint a szavazás megsemmisítésével azt megismételnk. Ez sokkal csekélyebb eset volt annál, a mi a tegnapi ülésben történt. Tegnap ugyanis négy házszabályokba ütköző szabálytalanság történt. Ugyanazért én módosító indítványokat terjesztek elő. Az egyik arról szól, hogy (olvassa) : »Vétessék fel a jegyzőkönyvbe, hogy a névszerinti szavazásban részt vettek és az onnan távol levők névjegyzéke nem felel meg a valóságnak«. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A másik módosítás pedig az, hogy (olvassa) : »Tekintettel arra, hogy a folyó évi április hó 12-iki ülés alkalmával több jelenlevő képviselő nem szavazott, ismét több jelenlevő képviselő neve fel nem olvastatott és igy szavazati jogukat nem gyakorolhatta és tekintettel végül arra, hogy a szavazások összeszámlálása házszabályokba ütköző módon történt, javaslom, hogy a ház a tegnapi ülés folyamán eszközölt névszerinti szavazást semmisítse meg és azt a mai ülésen ismét rendelje el«. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Szojka Kálmán jegyző: Németh Károly! Németh Károly : T. képviselőház ! Azt hiszem, hogy az a preczedens, a melyre előttem szólott Egry Béla t. képviselőtársam hivatkozott, egyáltalában nem fedi a tegnapi ülésen történt szavazásokat, (Mozgás bal/elől.) mert hiszen mindnyájunk előtt folyt le a szavazás, mindnyájan láttuk, hogy a szavazatokat igenis a ház jegyzői jegyezték ; hogy az összeszámlálásnál a ház egyikmásik tisztviselője ellenőrzésül bizonyos segítő tevékenységet fejtett ki, ez a dolog érdemére egyáltalában semmi hatással nem lehet. (Helyeslés jobbfelöl.) Azt hiszem tehát, hogy ezen inczidens felett egész egyszerűen napirendre térhetünk és a felett tovább vitatkoznunk nem kell. (Helyeslés jobbfelől.) Minthogy épen a jegyzőkönyv hitelesítése körül a múltban lefolyt vita eléggé tisztázta azt a kérdést, hogy mi veendő fel a jegyzőkönyvbe és mi tartozik a naplóba ; minthogy a felolvasott jegyzőkönyv mindazon kellékeket tartalmazza, melyeket a házszabályok előírnak, a magam részéről kérem, méltóztassék a jegyzőkönyvet változatlanul hitelesíteni. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök : A jegyzőkönyv hitelesítéséhez a házszabályok szerint csak négy képviselő szólalhatván fel, szavazásra fogom feltenni a kérdést. A jegyzőkönyvre vonatkozó több elleninditvány adatott be, nevezetesen Kun Béla t. képviselő ur beadott pótlás és kiegészítés czimén három elleninditványt, Egry Béla t. képviselő ur pedig két módosító indítványt adott be, a melyek szintén a tegnapi ülésen történtekre vonatkozó pótlásokat czéloznak. Ezzel szemben a jegyzőkönyvnek eredeti szövegében leendő hitelesítését két képviselő ur kérte. Felteszem ennélfogva a kérdést, méltóztatik-e a t. háznak a felolvasott jegyzőkönyvet eredeti