Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.
Ülésnapok - 1910-363
62 363. országos ülés J912 április 3-án, szerdán. nem a rezoluczióról volt szó, itt nem arra volt szükség, hogy a nemzet ujonczmegajánlási jogát biztosítsák, mert ha arról lett volna szó, akkor a többségnek semmi körülmények között sem lett volna szabad attól eltérnie. Arról volt szó, hogy Lukács László vállalkozását és ezzel az általános választói jog megalkotását, a mennyire lehet, elodázzák és lehetetlenné tegyék. Arról volt szó, hogyha majd azt a választói jogot mégis ki kell terjeszteni, akkor a reformot gróf Tisza István szájaize szerint és hogy ugy mondjam, a történelmi osztályok kívánsága szerint alkossák meg, ne pedig demokratikus, radikális szellemben, a mint az ország nagy T többsége kívánja, mert ez esetben kiesnék a vezetés azoknak az uraknak kezéből, a kik most az ország sorsát intézik. Őszintén szólva én erre a rezoluczióra, tekintve, hogy az nem törvény, hanem házhatározat lett volna, nem helyeztem különös súlyt. Igaz ugyan, hogy a kétéves katonai szolgálat behozatala után, ha a legfelsőbb hadúr visszatartja az utolsó évfolyamot, akkor csaknem a felét tartja benn az egész véderőnek, tehát ez a körülmény is sulylyal esik a serpenyőbe, azonban magára a rezoluczióra, tekintve, hogy nem törvényről volt szó, nem fektettem különös súlyt. De ha már t. képviselőtársaim felvetették, ha már kívánták a rezolucziót, akkor viszont nagy hiba volt elejteni. Mert evvel a köztudatba belemegy, hogy a parlament elfogadta vagy legalább is honorálta a Felségnek azt az álláspontját, hogy neki joga van a bármi okból meg nem szavazott ujonczok helyett a póttartalékosokat behívni és az utolsó évfolyamot bentartani. De szerintem nemcsak a véderőreform szempontjából kell a kormány eddigi működését bírálni, a mikor arról van szó, hogy bizalommal lehetünk-e ujabb működése iránt. Itt más fontos dolgokat is mérlegelni kell. En szerintem a lemondott kormány és főként a ministerelnök ur, sem a közszabadságokat, sem az emberi jogokat nem tartotta annyira tiszteletben, nem igyekezett annyira megvédelmezni, hogy érdemeket szerzett volna magának arra, hogy itt a parlamentben továbbra is támogattassék. (Ugy van ! a szélsőbah'dalon.) A t. ház szives figyelmét felhívom egy körülményre. Csekélységem a múlt évben, márczius 13-án, tehát több, mint egy éve, sürgős interpellácziót terjesztett elő, a melyben egyes közigazgatási közegeket megvádoltam azzal, hogy ártatlan emberekre lövettek, emberi méltóságuk letiprásával csendőrökkel bántalmaztattak és mandátumomat kötöttem ahhoz, hogy ezek az állitások megfelelnek a tényeknek. Csak azt kértem, hogy küldjön ki a parlament valakit a munkapárt részéről, a munkapárt bármelyik tiszteletreméltó tagját, a ki résztvesz ebben a vizsgálatban és viszont engedtessék meg nekem, hogy, mint vádló, én is jelen lehessek. Még csak választ sem kaptam erre a kérésre, sőt megtörtént azóta az is, hogy az a jegyző, a kiről én be akartam bizonyítani, hogy felbérelt emberekkel akarta a csendőrség beavatkozását provokálni, nemrég agyonlőtt egy embert. De ez a jegyző tudomásom-szerint azóta is szabadlábon van, ebben a dologban tudtommal semmi sem történt, engem legalább nem értesítettek, a ministerelnök ur a dolgot szépen agyonhallgatta. A ki az emberi jogokat igy tartja tiszteletben, az nem számithat támogatásra. Én nemzeti veszedelemnek tartom a ministerelnök urnak ilyen módon való visszatérését, mert a király személyét belevonta a konfliktusba, azt takaróul használta, mert a trón várományosát olyan színben tüntette fel, a milyenben nem lett volna szabad, mert a választói jog ujabb elodázását látom az ő jövetelében és mert a ministerelnök ur az emberi közszabadságokat nem tartja olyan tiszteletben, a mint ezt tőle az egész ország joggal elvárhatta. Br. Podmaniczky Géza: Halljuk! Halljuk! Kovács Gyula : Kielégítem t. képviselőtársam kíváncsiságát, de viszont azt a kérést intézem hozzá, adjon már egyszer ő nekem módot arra, hogy beszédét hallgathassam; mondanivalóira ép olyan kíváncsi vagyok, mint ő az enyémre, (Zaj, Elnök csenget.) Az itt elmondottak alapján levonom azt a következtetést, hogy ép ugy, mint a múltban, a jövőben sem lehet bizalommal az ellenzék a kormány iránt. Az állapotok nem változtak ; azt a kérlelhetetlen harczot a véderőreform ellen folytatnunk kell, a hogy eddig folytattuk és lehetetlenné kell tennünk, hogy a kormány minden nemzeti engedmény nélkül óriási pénz- és véráldozatokat kényszeritsen a nemzetre. Hiszem, hogy a ministerelnök ur vállalkozása most sem fog sikerülni és mindaz, a mi itt a lemondás és ujrakinevezés körül lejátszódott, nem vitte előre a kormány dolgát egy lépéssel sem ; bizalmatlansággal viseltetünk iránta, a mint azt eddig tettük és hiszem, hogy a ministerelnök ur be fogja látni, hogy vállalkozása hiábavaló volt és átengedi a teret olyannak, a ki más módon akarja a dolgokat keresztülvinni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök : A ministerelnök ur kivan szólni. Gr. Khuen-Héderváry Károly ministerelnök: T. ház ! A háromnapi vita után szükségét érzem annak, hogy az elhangzott fölszólalásokra kötelességszerüleg némely megjegyzéseket tegyek. Mindenekelőtt sajnálkozásomnak adok kifejezést a fölött, hogy az a régi jó szokás, hogy ilyen alkalmakkor csakis a pártok vezérférfiai szólaltak fel, ez esetben sem jutott érvényre ; ez esetben sem, mondom, mert ez már más alkalommal is előfordult. De most ezt annál inkább fájlalom, mert az első napi felszólalások, a melyek a pártok vezéreinek ajkáról hangzottak el, teljesen megfeleltek annak a komoly szituácziónak, a melyet legjobban jellemzett a királyi kézirat. Sajnos, hogy a többi fölszólalásokról nem mondhatom ugyanazt, nem a magunk érdeke szempontjából, mert az nem játszik itt szerepet, hanem inkább országos érdekből és nemzeti érdekből fájlalom, (Ugy van!
