Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.

Ülésnapok - 1910-394

június 10-én, hétfőn. 512 594. országos ülés 19tt jobban fizetve, a kisebb alkalmazottak pedig sokkal rosszabbul vannak dotálva. A ministeri fogalmazási tisztviselők, segédfogalmazótól titkárig, nálunk 2000—6000 korona fizetést kapnak, Poroszországban 2050—5100 korona, Belgiumban 1400—4200 frank, Francziaországban 2500—4500 frank a fizetés. Olaszországban 2000—6000 lira. A ministeri tanácsos fizetése nálunk 10.000— 12.000 K, Poroszországban 9.000—13.000 K, Belgiumban 8.000—9.000 frank, Olaszországban 9000 lira. Az államtitkárok és osztályfőnökök fizetése — ez utóbbiak a közös ministeriumokban — 16.000 K, Poroszországban 18.000 K, Belgiumban 10.000—12.000 frank, Francziaországban 15.000 frank, Olaszországban 10.000 lira. Amint e szemelvényekből méltóztatik látni, nem lehet azt mondani, hogy nálunk az illetmények rosszabbul volnának megállapítva, mint a nyugateurópai államokban, sőt ellenkezőleg, nem egy viszonylatban jobban vannak megállapítva és azért fel merem állitani azt a tézist, hogy ha nálunk mégis jobban érezhető a drágaság és az állami alkalmazottak helyzetének a nehéz volta, mint más államokban, az az általam előbb előadottak következménye. Teljes tudatában vagyok annak, t. képviselőház, hogy az állam és alkalmazottai közötti viszony nem kizárólag a közgazdaság törvényein alapuló viszony, amelyet a kereslet és kinálat szabályoz. Ha ez volna csak a mérvadó, akkor nálunk Magyarországon nem illetményemelést, de sajnos, az illetmények apasztását kellene a törvényhozásnak elrendelnie, mert hiszen még ma is, amikor egyrészről azt látjuk és halljuk, hogy mindenki elégedetlen az állami alkalmazottak részére megállapított illetményekkel, másrészt még mindig rendkívül nagy az állami alkalmazást keresőknek, az állami állásokra tódulóknak száma. Amint azonban bátorkodtam mondani, az állam és alkalmazottai közti viszonyból a kereslet és kinálat törvényét teljesen ki kell kapcsolni ; magasabb közérdekek azok, amelyeknek ezt a viszonyt szabályozniuk kell. Es épen nálunk Magyarországon, mert középosztályunknak olyan jelentékeny és kiváló tényezői azok, melyek az állami alkalmazotti és egyáltalában a tisztviselői pályán működnek, az államnak kötelessége talán túlmenve azokon a határokon, melyeket nemcsak a kereslet és kinálat törvényei, de más államokkal való összehasonlítás is eredményez, minden lehetőt elkövetni arra. hogy az állami alkalmazottak helyzetét lehetőleg kedvezőbbé alakitsuk, másrészt természetesen nem tévesztvén szem elől azt, hogy egyéb intézkedésekkel arra törekedjünk, hogy mégis középosztályunk szine-java lassanként a kereső pályák felé tereitessék. (Helyeslés.) Másrészt azt hiszem, hogy nem szabad figyelmen kivül hagyni általánosságban azt a körülményt, hogy talán egy osztály sincs, mely annyira kezében tartja sorsának boldogulását, ha nem is momentán hatásképen, de a távol jövő szempontjából, mint az állami alkalmazottak osztálya; mert az állami alkalmazottaktól függ az ország jó közigazgatása, (Igaz! ügy van!) a jogbiztonságnak az országban való meghonosítása, uj generáczióknak az élet küzdelmeire való helyes felnevelése és ha az az osztály, amelyik ezen feladatok megvalósítására hivatott, e feladatoknak megfelel, ezáltal, ha a távolabb jövőre is, az ország közgazdasági és szocziális fellendülésének egy olyan nagy rugóját szolgáltatja, mely a legbiztosabb záloga annak, hogy az állam a jövőben képes lesz ezen osztályok anyagi helyzetének javítására mindig nagyobb és nagyobb gondot fordítani. (Élénk helyeslés és taps.) Amint elismerem és hivatali állásomból kifolyó tevékenységem során mindig figyelemmel fogom tartani azt, hogy az állam alkalmazottaival szemben nem közönséges munkaadó, hanem magasabb etikai szempontokat kell szem előtt tartania, ugy másrészt hangsúlyozni kivánom azt is, hogy nincs osztály, melytől az állam jobban megkövetelhetné, hogy a magánérdeket a közérdeknek alárendelje, mint az állami alkalmazottaktól. (Helyeslés és taps.) Amennyire ismerem azt az osztályt, melynek nyilvános működésem egész ideje alatt tagja voltam, remélem is, hogy ennek a várakozásnak a jövőben még fokozottabb mértékben meg fog felelni és pedig annál inkább, mert nem képzelem, hogy ne honorálja azokat a törvényhozási intézkedéseket, melyeket sorsa javítása érdekében a kormány, ha a törvényhozás hozzájárulását elnyeri, épen ezen törvényjavaslat keretében és a jövőben előterjesztendő törvényjavaslatok által biztosítani óhajt. (Helyeslés.) Áttérve magára erre a törvényjavaslatra, azt hiszem, alig szükséges igazolnom azt, hogy az alapelve ennek a javaslatnak helyes. A probléma az volt, hogy azt a legnagyobb összeget, melyet az állami alkalmazottak helyzetének javitására fordíthatunk, oly módon osszuk el, ahogy az a legigazságosabb, legméltányosabb, ahogy azáltal legjobban lehet biztosítani azokat a nagy szocziális érdekeket, melyek az állani és az állami alkalmazottak viszonyában felmerülnek. Hogy az öszszeg nagysága körülbelül eléri azt a határt, melyen tulmenni nem lehet, erre nézve a t. előadó ur volt szives kiterjeszkedni, e tekintetben bővebb fejtegetésekbe bocsátkozni nem kivánok, de ha olyan állam, amelynek fő pénzügyi jövedelmi forrásai egyik évről a másikra átlag, kedvező számítás mellett, 30 millióval emelkednek,, egyetlen egy törvényhozási akcziójával majdnem ezt az egész összeget az állami alkalmazottak helyzetének javitására fordítja : azt hiszem, bővebb indokolásra nem szorul, hogy az adóterhek emelése nélkül ennél tovább menni a mai viszonyok között lehetetlen. (Általános helyeslés.) Ami az elosztás módját illeti, kétségtelen, hogy azok az állami alkalmazottak, akik gyermekekkel vannak megáldva, a drágaságnak súlyát sokkal jobban érzik, mint azok, akiknek gyermekük