Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.

Ülésnapok - 1910-384

3M. országos ülés 1912 fog kétévet szolgálni, az 38.000, ez 56.000 évnek felel meg. Tehát itt is jelentékeny többlet van. De agy tudom, kogy a 6000 csak lovas, abban még nincs benne a honvédtüzér. A 19.000-ből még le kell vonni a nem tudom kány ezer honvédtüzért, akkor nem 30.000-re, hanem még többre szaporodik a honvédségnél is az évek száma. A javaslat indokolásában az mondatik többek között, hogy eddig is rossz vért szült az, hogy az egyik két hónapig szolgált, a másik pedig három esztendeig, hogy ez nagy különbség volt. En a gyakorlatból ismerem a dolgot, mondhatom, nem szült nagyobb visszatetszést. Meg vagyok róla győződve, hogy most a kétéves és hároméves szolgálat mellett nagyobb lesz a visszatetszés. Megmagyarázom miért. A póttartalékost a rendes sorhadi katona bizonyos tekintetben lekicsinyelte, nem is tartotta olyan katonának, mint ő. Tudta a legtöbbről, hogy nyomorék, kevésbé alkalmas, csak póttartalékba való. A másik részéről tudta, hogy kiváltsága van. családi körülményeinél vagy álláságál fogva vétetik be a póttartalékba. En meg vagyok győződve, hogy most a huszár meg a baka között sokkal élesebb ellentétet fog kelteni az hogy az egyik két évig szolgál, a másik három évig. Azután megemlitem még azt is, hogy ez a kétévi szolgálat még nem is olyan bizonyos valami, amire épiteni lehet, mert maga a javaslat is megmondja az indokolásban, hogy az első három évben, amennyiben a létszám nem telt ki, a két év után is visszatarthatok a katonák, Félek tőle, kogy ez az intézkedés, amit az indokolás ideiglenesnek mond, állandósulni fog és majd sokszor megesik az, miután nem lesz elég a létszám, hogy a kétéves katonákat is bentartják a karmadik évre is. Nagyon jó lenne, ha ugy lenne, ha lenne annyi katonánk és ujonczunk, hogy ez be ne következzék. De legalább a hadvezetőség jogosult rá és konczedálja, hogy szükség esetén a harmadik évre is bentartja a katonákat. Rekompenzálm akarja a hadvezetőség azokat, akik három évig szolgálnak azzal, hogy a tényleges tartalékban csak hét évig szolgál az, aki három évet szolgált, holott a kétéves 10 évig. Ez látszólag bizonyos előny, de ha figyelembe vesszük azt, hogy vannak első osztályú népfelkelők és ezek közül azok, akik a tényleges sorhadban szolgáltak, szükség esetén a sorhad pótlására felhasználhatók, ha ez lehetséges a törvény értelmében, akkor ezek csak azt nyerték, hogy két évvel mint másodosztályú népfelkelők hamarabb megszűnnek lenni. Mikor a másodosztályú népfelkelők mozgósittatnak, az igen ritka eset, tehát azért, hogy egy évvel tovább szolgálnak, itt kárpótlást alig nyernek. Ez majdnem olyan, magyarán mondva, nesze semmil fogd meg jól és ez nem fogja lelkesíteni azokat a huszárokat, hogy két évvel hamarább szabadulnak annak idején; ők sokkal jobban szeretnének a második év után megszabadulni és a harmadik évet szívesen átengednék akárkinek. május 31-én, pénteken. 375 Erről jut eszembe, a huszárokról, hogy épen a honvéd lovasságnál is három évre akarják a szol gálatot meghosszabbítani. Eddig ugy voltunk meggyőződve, hogy honvéd lovasaink olyan kitűnő kiképzésben részesültek, hogy elég volt nekik a két esztendő. Mindenütt megálltak a helyüket, a gyakorlatoknál is, a legnagyobb dicsérettel voltak irányukban ; meglepő volt tékát, hogy itt is behozzák a harmadik évi szolgálatot. Ha nem tették volna, mindenesetre valamit enyhítettek volna, néhány ezer esztendő különbség támadt volna, mert 6000 emberről van szó, akik azután a polgári életben működhetnének, ha kétévesek maradnának. Én ugy vagyok értesülve, a tárgyalásoknál is kallottam szakemberektől, hogy a honvéd lovasságnál főkép az a baj, azért kell a harmadik évet szolgálni, mert annyi elvezénylés van, hogy csakis így tudják pótolni. Kívánatos volna, ha ezeket más utón tudná megszerezni az illető hadvezetőség és a honvédségnél is, t. i. a honvéd lovasságnál is megmaradna a kétéves szolgálat. Beszéd közben hallottam, nem tudok már most rá hivatkozni, kitől, de többen is emiitették, hogy a póttartalékos intézmény megszüntetése bizonyos tekintetben emberséges is, mert azok a póttartalékosok nyolczheti gyönge kiképzés után hivattak be például háború esetén a csapatokhoz és azok gyengébb képzettségüknél fogva ki voltak téve annak, hogy őket könnyen lelövik vagy elpusztítják. Ugy vagyok értesülve, hogy azt a gyakorlatot láttam vagy legalább a közös hadseregnél ugy volt, hogy a póttartalékosok háború esetére be vannak a századokhoz osztva, nem ugy, hogy például ha egy század nagy hiányt szenved, akkor pótlásra behívják a póttartalékosokat, hanem az első mozgósítás alkalmával bizonyos perczent póttartalékost behívnak, ezek elkeverednek a többi közt. A háborúban az egyes katona nem érvényesül; ő a században csak arra való, hogy fegyelmet tartson és ezt eléri ugy, hogy a környezete is jó hatással van rá, vannak képzett, higgadt altisztek és a mellette levő öregebb katonák ; ez gyakorol rá befolyást és neki csak fedni kell magát tudnia, hogy megvédje a bőrét, azt pedig a katona hamar megtanulja. Érdekes esetet hallottam a boszniai hadjárat idejéből. A 38. gyalogezrednél volt egy kapitány, aki nagyon szigorú ember hírében állott, egyáltalában nem volt képes megtanitani a legénységet arra, hogy kielégítő »rjiedert« csináljanak. Amikor azután a boszniai hadjáratban ez a legénység az első sortüzet kapta, amikor süvítettek a golyók a katonák feje felett, bizony meghasaltak, mint a nyúl, s amikor a kapitány ezt meglátta, ezt mondta : ebadta, most tudtok niedert csinálni ! (Derültség balfelöl.) T. ház ! A katona, amikor egyszer oda kerül a dolog, hogy védeni kelljen magát, hogy fedezni tudja magát, majd megtanulja ezt, nem kell félteni. T. ház! A véderőjavaslatoknál dominál az altiszti kérdés. Nem tudom, jól emlékszem-e reá,