Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.

Ülésnapok - 1910-384

56'4. országos ülés 1912 május 31-én, pénteken. 365 szetes, hogy magát a törvényjavaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A kulcsot az ujonczlétszám megállapításánál a monarchia két országának népességi aránya adja, amelynek alapján Magyarországnak a közös hadsereg számára 427% ujonczot kell állítania. Tiz év előtt, illetőleg 1900-ban, Magyarország lakossága a monarchia lakosságának 427%-át tette, az ujonczlétszámot pedig az utolsó népszámlálás eredménye szerint vetik ki a következő tiz éven keresztül. Annak elbírálásához, hogy tulaj donképen mily áldozatot kívánnak Magyarországtól, tudni kell, hogy hazánk eddig is népességi számarányánál nagyobb számban járult hozzá a monarchia összes haderejéhez ; hiszen közismert dolog, hogy a haderőhöz tartozik a magyar honvédség és az osztrák Landwehr is, e haderőben pedig ma nem 42-7, hanem 1%-kal több, 43.7% a mi ujonczjutalékunk. Ezt látjuk ma, holott e hadsereg mindennek inkább mondható, csak magyarnak nem, de meg közösnek sem. Mert hiszen boldogok volnánk, ha tényleg legalább közös volna, bár törvényeink is garantálják ezt. De hol közös, miben rejlik a közösség ? Hiszen amikor választójogról beszélünk, önök mindig azt hangoztatják, hogy a magyar szupremácziát féltik, a magyar állameszme fensőbbségét kell biztosítani! Hát az önök pártjának sok kiváló embere van és épen gróf Tisza István, ha fényes képességeivel odaállana azon czél mellé, az önök támogatásával, olyan lelkesedéssel és elszántsággal, hogy a hadseregben a magyar szupremácziát biztosítsuk, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) hogy a magyar államnyelv az őt megillető helyet elnyerje és megkapja, hogy ha a sok évtizeden keresztül, a mióta gróf Tisza István és társai nagy erővel az ellenkező czélt szolgálják, velünk együtt ezt a magyar szupremácziát követelték volna a közös hadseregben, akkor ez nem volna többé közösnek gúnyolt osztrák hadsereg, hanem az 1867 : XII. t.-czikknek megfelelő, igazi paritásos hadsereg. , Klín Béla: A rezoluczióról is lemondtak ! Sümegi Vilmos: Az ujonczlétszám eddig is Magyarország kárára szaporittatik. Magyarország 13.303 ujonczczal többet állit ma, mint 1870-ben ; Ausztria ezzel szemben megint kevesebbet, mert csak 11.879 ujonczczal állit többet. Magyarom ág hátránya tehát itt is 1424 ujoncz. Ez a szaporulat pedig ellenkezik az ország népességének szaporodásával. Míg ugyanis az ország lakossága1870 óta csak 19'7%-kal növekedett, addig ujonczlétszáma 23'7%-kal. Maga a magyar honvédség is 1889 tői kezdve az ország összes népességének 0'07%-át teszi, mig az osztrákok Landwehrje csak 1903-tól kezdve mutat a miénknél még ekkor is kisebb számot, 0-06%-ot. A volt ministerelnök ur, gróf Khuen Héder váry még a múlt esztendőben a nyáron egy hírlapi nyilatkozatban kijelentette, hogy az ország teherbírása a véradó dolgában az eldöntője annak, hogy az állitáskötelezettek száma mennyi. Erre magának a magyar királyi honvédelmi ministeriumnak az adataival válaszolhatunk, annak illusztrálására, hogy bárhogyan fogjuk is meg a dolgot, mindenkép Magyarország kára mutatkozik a véradó dolgában. Leszek bátor ezt néhány adattal illusztrálni. A honvédelmi minister ur szerint évenként332.000 állitáskötelezett jelentkezik Magyarországban és 469.000 Ausztriában. Kellene pedig Magyarországon jelentkezni 402.000 hadkötelesnek, Ausztriában pedig 533.000-nek. Ez legelőbb is azt jelenti, hogy mire sorozásra kerül a dolog, Magyarországon csak a hadkötelezetteknek 85'59%-a van jelen, a többi, sajnos, kivándorolt, Ausztriában ellenben 2'4%-kal több hadkötelezett áll rendelkezésre, vagyis 8799%. A jelentkező állitáskötelezettek számából az is kiderül, hogy a monarchia összes állitáskötelezett]ei közül magyarországi csak 41-5% vagyis 1'2%-kal kevesebb, mint a véradókvóta, ami még egy pár ezer ujonczot jelent, akiket mi erőnkön felül adunk a hadseregnek, hogy válogasson belőlük ujonczot. A hadsereg válogatja is és teszi ezt olyformán, hogy a jelentkezők közül 107.000-et talál Magyarországon katonai szolgálatra alkalmasnak, ellenben Ausztriában 128.000-et, vagyis nálunk besorozzák katonának a jelentkezőknek 32'23%-át, ellenben Ausztriában a jelentkezőknek csak 2729%-át. örvendetes lenne ez a tekintetben is, hogy a mi fiatalságunk erősebb az osztráknál. Hát hiszen a magyar különb is a németnél, szó sincs róla, (Derültség és helyeslés a baloldalon.) de már az is bizonyos, hogy nálunk Magyarországon kevésbbé alkalmasakat is besoroznak az utóbbi időben, Más országokban, melyek hasonló százalékkal szerepelnek, mindenütt nemzeti hadseregről van szó. Ott az a fiatal ember, kit besoroznak, tudja, hogy ő kizárólag a nemzeti ügyet szolgálja és másért, mint nemzetének biztonságáért és védelméért nem harczolhat soha; tudja azt, hogy minden krajczár pénz, melyet rá költenek, vagy ruházatára vagy más felszerelésére kiadnak, visszatérül ismét a nemzet vagyonába, mert minden krajczár ottmarad az országban. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mit tapasztalunk ezzel szemben mi ? Azt, hogy az a magyar gyerek, ki soha életében még idegen szót nem hallott, elmegy abba a közös hadseregbe és bár elismerem, hogy némileg javult már az állapot, hogy a tisztek intelligencziája és bánásmódja dolgában talán némikép javult a helyzet és itt-ott már megtörténik, hogy az a katonatiszt magyarul is beszél azzal a magyar fiúval : de a legtöbb katonatiszt, legyünk csak őszinték, valami felsőbb hatalomnak képzeli magát itt Magyarországon, ugy járnak városainkban, azok társadalmában, mintha parancsoló emberek volnának, akik felette állanak a törvénynek, felette állanak az államnak, felette állanak minden hatóságnak. (Ugy van ! a szlélsőbaloldahn.)