Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.

Ülésnapok - 1910-383

383, országos ülés 1912 május 30-án, csütörtökön. 357 Rendkívül sérelmes intézkedésnek tartom a véderő]avaslatnál azt is, hogy nem változtat azon a régi, szerintem igazságtalan helyzeten, hogy a haderők kiegészítésénél az ujonezkontingenst hogyan állapítják meg. Az uj onezkontingenst az 1889 : VI. t.-cz., a véderőről szóló törvényezikk állapit] a meg, azt mondván, hogy az utolsó népszámláláskor jelen volt lakosság számaránya veendő tekintetbe. E számarány szerint a monarchiában Magyarországon a lakosság 42'7%-kal van érdekelve, az osztrák 57'3 %-kal szemben. Már most felfogásom szerint, helytelen a véradó ilykép való megállapítása. Helytelen pedig azért, mert kimutatható, hogy Magyarország már eddig is, mai napig, évenként több mint 1%-kal többet áldozott az őt megillető kontingensnél a véderőre, mintsem kellett volna. Mert rosszul volt megállapítva a bázis. Nem lehetett volna a 42'7 %-ot alapul elfogadni, hanem egészen uj bázis kellett volna, amely később állapítandó meg és ebben a tekintetben a véderő] avaslat kiegészítésre és rektifikáczióra szorul. Lovászy Márton : Ezzel kellett volna megvárni a népszámlálást, nem a választójognál. (Mozgás.) Ábrahám Dezső : Hiszen álláspontomat fényesen igazolja az is, hogy Magyarországon az ujonczlétszám például 1870 óta 23.7%-kal szaporodott. Már most ezzel szembe kell állítanunk a lakosság szaporodását, és azt látjuk, hogy a lakosság szaporodása nem 23'7%, hanem csak 19'7%. Ez maga már horribilis különbség, amelyet ki kell egyenlíteni, ha azt akarjuk, hogy Ausztriával szemben legalább a véráldozatok tekintetében ne legyünk örökös hátrányban. A haderő kiegészítésénél tehát megállapíthatjuk azt, hogy a jelenlegi kvótakulcs szerint Magyarország a többől kevesebbet adott, mint Ausztria a sokból, vagyis a megadóztatás tökéletlen volt, mint mondtam és ki kell igazítani. A másik, amit megállapít hatunk, az, hogy e kvótakulcs szerint elkövetkezett az az idő, hogy Ausztriában sokkal több alkalmas ember ment a számfeletti állapotba, vagyis a póttartalékba, mint nálunk, (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Vagyis hogyan áll ez a kérdés, ha így veszszük ? Nevezetesen nálunk minden fegyverforgató embert besoroztak, mig Ausztriában a rájuk kedvezőbb kvótakulcs szerint nem kellett annyinak tényleges harczvonalba lépnie, mert több mehetett ott póttartalékba. És mit jelent ez ? Nemcsak azt, hogy a mi fiaink közül többen kénytelenek vérükkel áldozni a hazának és nemzetnek, de jelent óriási gazdasági kátrányt, azt, kogy már most ott több póttartalékost szabadságolnak, több egészséges, munkabíró embert, aki a nemzet gazdasági tevékenységében fokozott mértékben vesz részt, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezeket az ifjú erőket épen a nemzet gazdasági erejének fejlesztésére tudnók fordítani, de jogtalanul elvonták őket a magyar gazdasági élettől, (ügy van! a szélsőbal oldalon.) Tehát mit jelent az, hogy itt tökéletlenül van szervezve intézményünk és ha elhamarkodunk egy javaslatot, anélkül, hogy minden irányban bőven, alaposan megfontoltuk volna, ez hiba volna. Hivatkoztak a választójog tekintetében a statisztikai adatokra. Hát nem helyes, nem szükséges és nem hazafias dolog lett volna, ha e statisztikai adatokat itt érvényesítettük volna ? (ügy van l a szélsőbaloldalon.) Lovászy Márton : Vaktában csinálnak javaslatot. Botrány ! Ábrahám Dezső: Még egy másik érdekes dologgal is foglalkoznom kell, tudniillik a honvédség kérdésével. A régi 1886. évi IX. törvényezikk és a honvédségre vonatkozó törvények értelmében az évi honvédujonezok létszáma 12.500 fő volt, mig Ausztriában, Tirolt és Vorarlberget is hozzászámítva, 10.413 fő, tehát majdnem 3000-rel kevesebb, mint nálunk. B. Láng Miháiy: örüljünk neki! Ábrahám Dezső: Báró Láng Mihály képviselőtársam azt mondja, hogy örüljünk ennek a körülménynek. Én is ezen az állásponton vagyok. Rendkívül örülnék, ha viszont ez a többlet azután levonatnék a közös haderőnél. Csakhogy az a baj, hogy mi megadjuk a kvóta szerinti 42'7%-ot a közös haderő számára és ezenkívül a honvédség számára még azt a többletet is, amelyet Ausztria elvon a közös védelemtől. Mit jelent ez? Azt, hogy itt ujabb anyagi erő, ujabb nemzeti munkaerő vonatott el a nemzettől, anélkül, hogy erre bármiképen rászolgáltunk volna. Az egyedüli korrekt álláspont az, hogy Ausztria is tartson legalább annyi honvédséget, mint Magyarország; hiszen tudjuk, hogy az ő érdekei háború esetén még evidensebbek, mint a mieink. Az előbb báró Láng Mihály képviselő ur azt mondotta, hogy Örüljünk annak, hogy nekünk több honvédünk van. Én pénzügyi szempontból nem nagyon örvendetesnek tartom ezt, mert ha méltóztatnak kiszámítani azt az óriási pénzbeli áldozatot, amelyet mi a honvédség felállítása óta a honvédség többletére ráfordítottunk és amellyel jogtalanul terheltettünk meg a közös védelem érdekében, akkor azt látjuk, — illetékes ember kiszámította — hogy körülbelül 800 millió korona az, amelybe ez a többlet nekünk belekerül; pedig a honvédség is a közös haderő kiegészítő része és ugyanazokat a teendőket látja el, mint a közös haderő. Emellett manapság már alig-alig respektálják az országgyűlésnek azt a jogát, hogy megkérdezzék, ha a honvédségnek külföldön való igénybevétele válik szükségessé. Ha tekintetbe veszszük azt, hogy mi többet állítottunk ki a honvédség ujonczjutaléka tekintetében, mint Ausztria, akkor igazán kívánatos-