Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.

Ülésnapok - 1910-383

383. országos ülés 1912 május 30-án, csütörtökön. 355 A honvédségről igen jól tudja az igen t. államtitkár ur, akihez szerencsénk van, hogy a honvéd lovasságnál is két esztendő volt a katonai szolgálat — most is az még — s ime, ebben a törvényjavaslatban a lovasságnál, a lovas szervezeteknél az egész vonalon keresztülviszik a hároméves katonai szolgálatot. Ez Demesak azt jelenti, hogy a honvédségnél ezen a téren rosszabbodás áll be, hanem jelenti azt is, hogy itt voltaképen a magyar fajnak egy ujabb megnyomoritásáról van szó. (Igaz ! ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon. Ellenmondások jóbbfelől.) Hogy csak az indokolás vonatkozó tételére mutassak rá, méltóztassék megengedni, hogy rövid pár szóval ismertessem azt. Azt mondja az indokolás. »A háromévi tényleges szolgálatra szervezett alakulások* czim alatt, hogy a lovasságnál és a lovagló tüzérségnél a háromévi tényleges szolgálati időt továbbra is fenn kell tartani. A magyar népnek ugyan — mondja tovább az indokolás — nagy hajlama van a lovas szolgálat iránt, a lovas katonától azonban oly sokoldalú ügyességet követelünk, hogy azt csak hosszas gyakorlat után és az egyéni hajlamok rendszeres fejlesztésével lehet elérni. A hároméves katonai szolgálatnak ez az indokolása bizonyos tekintetben helytálló, sok tekintetben azonban nem fogadhatom azt el. Azt mondja továbbá az indokolás, hogy lovasságunknak általánosan ismert értékét a tényleges kétéves szolgálati idő csökkentené, pedig különösen nekünk van okunk arra, hogy e költséges fegyvernem kiválóságát a jövőben is megóvjuk a többi hatalmakkal szemben. (Zaj a jobboldalon. Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) Ezt nem osztom minden tekintetben és megnyugtathatom az igen tisztelt államtitkár urat, aki szintén a lovasságnál szolgált, hogy a harmadik szolgálati évre még a lovasságnál sincs szükség. Ezt a meggyőződést szerény tapasztalataimból szereztem, mert láttam azt, hogy a harmadéves katona rontja az első és második évüket szolgálókat, rontja azok szellemét, (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) mert azok valóságos anarchisztikus szellemet visznek be a hadseregbe, a lustaságra és rendetlenségre mutatnak példát és valóságos jxrototipusai azoknak, akik a munkát az ifjúság nyakába varrják. (Zaj és ellenmondások jóbbfelől.) Lovászy Márton: Ezt mindenki tudja, aki katona volt! Ábrahám Dezső : És kérdezem, méltóztattak-e már hadgyakorlatokon, vagy akár kisebb gyakorlatokon is résztvenni? Farkas Pál: Igen! Ábrahám Dezső: Farkas Pál t. képviselő ur szakértő, hisz irt is róla . . . Eitlier Zsigmond: És meg is halt a varsányi csatában! Héderváry Lehel: Tényleg, ez igaz! (Derültség .) Ábrahám Dezső:... a képviselő ur tehát tudja, hogy hadgyakorlatokon a honvédlovasság együvé kerül a közös lovassággal. Farkas Pál: És a lovas tüzérséggel! Ábrahám Dezső: Hát, kérdezem, nem mutatta-e a példák egész özönét a honvédlovasság annak, hogy mindig jobban megállotta a helyét, mint a közös hadsereg lovasai ? (Zaj jóbbfelől.) Liptay Béla: Ez ugyan nem igaz, de azért nem fogja dementálni senki. Ábrahám Dezső: Igaz, hogy a honvédtiszt foglalkozik is a legénységgel és nem bizza őrmesterekre és altisztekre a kiképzést, ami tényleg a tisztek hivatása. En azonban ismerek közös ezredeket, neveket nem fogok emliteni, mert nomina sünt odiosa, ahol valóságos őrmester-wirtschaft van, . .. Lovászy Márton : Az előadó ur ezt nagyon jól tudja ! Ábrahám Dezső: ... ahol a mindenkori őrmesterekre bizzák a legénységi anyag kiképzését. És amikor ez igy van, akkor mi mégis azt kivánjuk, hogy az altiszti kérdés is megoldatlanul maradjon, gyökeres reformokban ne részesüljön. El lehet gondolni hogy ha ez az őrmesteri wirtschaft lesz továbbra is iráirvadó; hogyha nem gondoskodunk az altisztek kiképzéséről és kellő módon való kárpótlásáról, valamint megfelelő szaporításáról; ha meghagyjuk a törvényjavaslat ezen szerencsétlen rendelkezését, amely azt mondja, hogy a harmadik évre pedig visszatartatnak azok, akik jobbak, tehát akik érdemeket szereztek a hadseregben és altisztekké léptek elő, amely tehát az érdemszerzésnek ellenértékéül állapitja meg a harmadik évi szolgálatot: akkor elmondhatjuk-e, hogy szerencsésen van megalkotva ebből a szempontból ez a törvényjavaslat ? Hiszen ez a legrettenetesebb idea, hogy épen azokat büntessék meg, akik a jutalomra a legjobban rászolgáltak! (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Hogy méltóztatnak elképzelni, hogy az ilyen ezredeknél, ahol az őrmesteri wirtschaft az uralkodó, az az elkeseredett altiszt fogja majd megfelelő mértékben kioktatni a lovaslegénységi anyagot ? Elképzelhető-e, hogy igy megfelelő emberanyaggal fogunk rendelkezni ? Hogy itt röviden foglalkozzam az altiszti kérdéssel, nagyon kívánatosnak tartom és örömmel értesültem arról, hogy már illetékes faktorok olyan rekompenzáczióról kivannak gondoskodni az altisztek kártalanitásáfc illetőleg, amely a jogos elkeseredést körülbelül ellensúlyozhatja és bár óriásiaknak tartom a kiadásokat és a költségtöbbletet, de ha már áldozatokat hozunk, épen a hadsereg érdekében szükségesnek tartanám, hogy az altisztek kéjszése érdekében, az altisztek kárpótlására hozzuk meg a megfelelő áldozatokat. (Helyeslés jóbbfelől.) Bár őszintén megvallva, ellene vagyok a nagy költségtöbbleteknek, mert látom azt, hogy nemcsak a mi országunk, de talán Ausztria sincs olyan helyzetben, hogy a horribilis kiadásokat elbírhassa, ennek daczára hajlandó volnék ezen költségtöbblet megszavazására, mert látom azt, hogy máskép az altiszti kérdés meg nem oldható, máskép a kétéves katonai szolgálat az egész vonalon meg nem valósitható. 45*