Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.
Ülésnapok - 1910-383
383. országos ülés 1912 május 30-án, csütörtökön. 343 a német őrség őt megkötözte és feladta a várat. Ugyanígy történt Losonczyval is Temesvárott. Volt egy nagy hadvezérünk nekünk: Zrínyi Miklós, a költő, aki egy munkájában említi, kogy egy csomó kalandorlovag szerepelt itt az osztrák hadsereg élén, akik a török elől mindig gyáván megszöktek. Már 1608-ban, 1624-ben, 1647-ben, 1655-ben és 1659-ben, tehát a XVII. század első felében egy egész ármádiája az országgyűléseknek nyilatkozott meg a tekintetben is. hogy az idegen haderőt, az idegen erőszakoskodó és rabló haderőt innen vigyék ki és az ország nyakáról vigyék el. Sőt egy fájdalmas példáját látjuk épen az egyik Habsburg császár, Miksa alatt, annak, hogy a darabont eset, amikor a honvédséget bevezették a parlamentbe, nem volt uj dolog, mert maga Miksa császár' több ezer fegyveresből álló haderővel ment az országgyűlésre. ffäjAi.T. képviselőház! Ragaszkodni kívánok a tárgyhoz és csak per tangentem említem meg, hogy milyen rezsim uralkodott az egyes Habsburguralkodók alatt, pl. amikor a zsitvatoroki békét aláíratták Rudolffal, kénytelenek voltak hagyomány szerint egy Láng nevű komornikot megvesztegetni, hogy a békét a császárral aláírassa. A komoraikuralom után jött a jezsuitauralom és például amint Arnet német író mondja, jezsuita páterek vitték a katonai parancsokat a táborba. Acsády Ignácz, — át kell szaladnom jegyzeteimen, mert nincs módomban az elnöki álláspont után mindazt kifejteni, amit szerettem volna — Acsády Ignácz, ez a nagy történetíró említi, hogy a bécsi politikusok az egész Magyarországot mindig határőrvidéknek tekintették, amely hivatva van Ausztria és Bécs megvédésére, ugy, hogy Magyarországot tökéletesen ki is szolgáltatták a töröknek, az ellenségnek. A bécsi udvar paktumot kötött a tekintetben, hogy igenis nem bánják, akármit csinál a török Magyarországon, csak az ő érdekeit ne bántsa. A t. honvédelmi minister ur felemlíti, mint sajnálatost, hogy egyes történetírók disszonancziát akarnak előidézni és azt mondja, hogy bizonyos elfogult álláspontból Ítélik meg a dolgok folyását. Azt mondja ugyanis, hogy »i]y körülmények közt s mert sok történelmi műben nem az objektivitás, de a bűnbak-elmélet vezeti a tollat, általában és főleg a Habsburg-házbeliekről találunk sokszor igen egyoldalú, sőt némelyekről fájdalmas rajzokat, amikben erős előítéletek vezettek<<. Nem akarom ezeket felolvasni, hiszen már ismertettem. Ezekkel szemben csak a következőt óhajtom a t. honvédelmi minister ur figyelmébe ajánlani. Nem tudom, hogy a t. minister ur mily történetírókat tanulmányozott, de Krones és Wolf, akik osztrák irók voltak, azt mondj ák, hogy Lipót és emberei nagyobb ellenségnek tartották az alkotmányhoz hű magyart, mint a törököt és ki is kötötte ellenszolgáltatásképen a császár, hogy a török a magyart ellenzéki törekvéseiben nem támogatja. Ezt nem magyar, hanem osztrák tudós irja. De hiszen én elismerem, hogy nem mindig a dinasztia és tagjai voltak azok, akik a disszonancziát előidézték, és akiknek magatartása miatt a félreértések a magyar nemzet és a dinasztia között felmerültek. Ellenkezőleg az volt a legnagyobb szerencsétlenség, hogy idegen emberek informálták az uralkodót a helyzetről, például oly spanyolországi vezérek voltak ott nagyobbrészben, akik nemcsak Magyarországon, de Spanyolországban is megrontották a helyzetet a Habsburgok és az ottani népek közt. Ezek az emberek nem ismerték Magyarország közszabadsági intézményeit, természetesen gyűlöltek mindent, ami a közszabadságra vonatkozott, gyűlölték mindazokat, akik ezekhez a közszabadsági intézményekhez ragaszkodtak. Itt emiitette a t. honvédelmi minister ur Martinuzzi álláspontját is, emiitette, hogy nem osztozik Martinuzzi azon álláspontjában, amely arra vonatkozik, hogy qui habét sociuxn, habét dominum. Ezzel, a szerinte egyoldalú értelmezéssel, nem ért egyet a t. honvédelmi minister ur (olvassa) : »Mert ha igaz is, hogy a társas viszony kötelezettséget ró, az is igaz, hogy a társas viszony mind a két félre kötelező, amint igaznak kell lennie annak is, hogy a társas viszonyból mindegyik fél hasznot remél magának. Hiszen, a mikor a magyar urak azzal a gondolattal választottak egy Habsburgot királylyá, hogy az a maga hatalmával az ország szabadságát, létét garantálja, tisztában lehettek és kellett lenmök azzal, hogy ez a fejedelem viszontszolgálatot is vár másik országa számára.« Hát én csak fel akarom hivni a t. honvédelmi minister ur emlékezőtehetségét arra, hogy ezt a mondást: qui habét socium, habét dominum, nemcsak Martinuzzi alkalmazta, hanem alkalmazta az önök politikai alapjának, közjogi felfogásának őse. Deák Ferencz is, aki azt mondotta egyik beszédében, — megtalálható a Kónyiféle gyűjteménynek talán első kötetében, a 166. lapon — hogy az országot a Habsburgok mindig a családi hitbizomány egyik fekvőségének, vagy majorságának tekintették. És megemlíti, h.ogy beigazoltalak látja azt, hogy qui habét socium. dominum habét: akinek szövetségese van, annak ura is van. Hogy mennyiben igaz Deák Eerencznek ez az álláspontja, arra csak néhány példával alludálok. Igazolja ezt a koronának a Habsburg-dinasztia által való megszerzése ; igazolja a dinasztia egyes tagjai által a felségjogoknak századokon keresztül történt mikénti gyakorlása ; igazolja Magyarországnak az osztrák örökös tartományokhoz való viszonya, amely a folytonos és tökéletes alárendeltségben nyilatkozott meg. Hiszen, ha jól tudom, épen II. József említi egyik kanczellárjához intézett levelében, hogy elismeri, hogy Magyarország gyarmati viszonyban van, azonban ezen az ország segíthet, csak mennél több adót és mennél több katonát állítson ki. Ez a tökéletes alárendeltség megnyilatkozott
