Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.
Ülésnapok - 1910-383
342 383. országos ülés 1912 május 30-án, csütörtökön. bői származott uralkodóknak tehetetlensége volt igenis a legfőbb momentum, amely legnagyobb részben szerepet játszott a mohácsi vész és vészes következményeinek előidézésében. Hivatkozott az igen tisztelt honvédelmi minister ur a velenczei követ egy jelentésére, amely szerint a mohácsi vész bekövetkezése után az a követ jelentette, hogy Magyarország egy holttetem. Ezzel szemben én egy másik olasz követ példájára hivatkozom, az igen tisztelt honvédelmi minister úrral szemben, hivatkozom a római szentszéki, a pápai követnek jelentésére, amely azt mondja, hogy ha Magyarországot jól kormányoznák, akkor a töröknek leghatalmasabb ellensége lenne. Tehát, t. ház és t. honvédelmi minister ur, Magyarország kormányzásának tökéletlensége, az idegen uralkodók és az idegen uralkodók érdekeit képviselő idegen urak voltak azok az okok, amelyek a mohácsi vészt is és annak következményeit is előidézték. (ügy van! a szélsőbáloldalon.) Hiszen nem áll ám meg az igen tisztelt honvédelmi minister ur azon okoskodása, hogy egyedül a Habsburg-dinasztia volt az, amely magát a mohácsi vészből és annak következményeiből kimentette. Hát vájjon nem volt Magyarország önálló államiságra berendezve ? Hiszen erre nézve megfelelt maga az elébb hivatkozott történetíró. Beöthy Ákos is. Nem ez volt az ok, t. ház, hanem az, amit már említettem, hogy igenis egy hatalma teljében levő nemzet, a török nemzet, egy hóditó nemzet támadta meg a magyarságot és leverte ; Magyarország összeütközött egy túlerővel, ezen túlerővel szemben a magyar nemzet pillanatnyilag tényleg vereséget viselt. Hiszen csak arra utalok, t. ház, a tekintetben, hogy mennyire nem áll meg a honvédelmi minister ur álláspontja, hogy Magyarországot a mohácsi vész előtt sokkal nagyobb, sokkal rettenetesebb csapás is érte. Méltóztatsék csak a muhi pusztára gondolni. Elnök : Kérnem kell a képviselő urat, hogy ilyen, a dologgal semmi összefüggésben nem lévő történelmi fejtegetésekben szabjon határt saját magának. Azt hiszem, nem tehet nekem szemrehányást ; eddig hagytam ezen a téren is igen hosszú ideig elkalandozni, de most mégis kénytelen vagyok felkérni, hogy közeledjék tárgyához. Tessék folytatni. (Helyeslés a jobboldalon. Mozgás a szélsőbaloldalon.) Eiíner Zsigmond: A honvédelmi minister úrral polemizál! Elnök : A honvédelmi minister ur két szóval érintette a mohácsi vészt s két szóval vonta le belőle a történelmi tanulságot. Az erre való válaszolás nem történhetik meg fél óráig tartó történelmi disszertáezióban. (Helyeslés a jobboldalon.) Semmi tekintetben sem korlátozom a képviselő urat arra nézve, hogy ugyanolyan terjedelemben válaszoljon azon megjegyzésre, aminő terjedelemben azt a honvédelmi minister ur megtette. Bikádi Antal: Nohát ehhez nincs kötve ! Elnök : Az elnök kijelentéseit ne méltóztassék bírálat tárgyává tenni. (Helyeslés jóbbjelől.) Eitner Zsigmond : Korlátozni sem lehet a szónokot I Elnök : Eitner Zsigmond képviselő aratrendrelutasitom, Ábrahám Dezső: Én ugy gondoltam, hogy nem vétek talán a parlamenti illeni ellen sem, ha az igen t. honvédelmi minister ur fejtegetéseivel óhajtok polemizálni; de miután az igen t. elnök ur más véleményen van, természetesen nincs módomban, hogy mindazon okokat és történelmi fejtegetéseket itt előadhassam, melyek álláspontom igazságát bizonyitar-ák. Nem is kívántam hosszasan foglalkozni a tatárjárás kérdésével sem, csak ki akartam terjeszkedni arra, hogy a Habsburg-ház történelmi szereplése a mohácsi vész után nem volt ám olyan, mint az igen t. honvédelmi minister ur előttünk kifejtette, mert hiszen sem haderő tekintetében, sem pénzügyi áldozatok tekintetében a dinasztia nem volt abban a helyzetben, hogy a magyar nemzetet a török elleni küzdelemben elősegítse. Már a magyar királlyá történt megválasztás kimerítette a dinasztiát, hiszen jól tudjuk, hogy 100.000 aranynál többe került és bizony hadi kincstárunk alaposan kimerült. Utalni akartam még arra, hogy a töröknek fizetendő tributum alól csak a XVII. század elején szabadultunk meg a vasvári béke alkalmával. Tehát addig mindig fizettük azokat az áldozatokat, s igy egyáltalában nem mondható,hogy a Habsburgház trónrajutása megszüntette volna a török elleni küzdelmünket. Igazán sajnálom., hogy meg vagyok fosztva attól a lehetőségtől, hogy ezeket a kérdéseket kimerítsem, de respektálnom kell az elnöki intézkedéseket, nem akarok renitenskedni és igy csak röviden utalok arra, hogy például 1530-ban épen Ferdinánd hivei irtak fel egy pozsonyi országgyűlésben (olvassa) : »Ha felséged az ország megvédésére nem képes, kegyeskedjék őszintén nyilatkozni inkább, mintsem mindannyian elvesszünk. Mi megtaláljuk módját a magunk megsegitésének«. Több rendbeli ilyen feliratot fogadtak el az akkori országgyűlések. Azt hiszem, nem fogok a tárgyalás keretén tulmenni, ha megemlíteni azt is, hogy azon erdélyi fejedelmek közül, kikkel a Habsburg-ház folytatott küzdelmet, például Bethlen Gábor maga volt az, ki felajánlotta a Habsburg-dinasztiának, II. Ferdinándnak a török elleni segítséget és annak daczára, hogy Ferdinánd fővezére, Wallenstein, ragaszkodott ehhez a felajánláshoz, Ferdinánd ezt nem fogadta el. Hogy miért nem, azt szintén nincs módomban kifejteni, tehát ezúttal hallgatással kell mellőznöm. Igen érdekes momentum az is, hogy az akkori habsburgházi hadvezérek nagyobbrészt németek voltak és megtörtént az a különös eset, hogy mikor Nádasdy Tamás Budavárát védte 1529-ben,
