Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.
Ülésnapok - 1910-382
382. országos ülés 1912 Elnök : A t. ház az engedélyt, gondolom, megadja. (Általános helyeslés.) Thaly Ferencz : Mielőtt ezen részekre rátérnék, legyen szabad néhány észrevételt tennem arra a horribilis vér- és pénzáldozatra vonatkozólag, melyet tőlünk kivannak. A javaslatnak pénzügyi részére, a költségekre nézve, melyekbe a véderőreform kerül, az a nézetem, hogy az az óriási összeg, mely a kormány számítása szerint is szükséges ezen véd erő javaslat végrehajtására és amelyet a minísterelnök nr még mint pénzügyminister a 'pénzügyi bizottságban annak idején Magyarország részéről 638 millió koronában jelentett be, nincs helyesen kiszámítva, az valójában végeredményben sokkal több lesz. Engedje meg a t. ház, hogy ezen állításomnak bizonyítására néhány adattal szolgáljak. (Halljuk ! Halljuk ! baljelől.) Első adatomat magából a véderő javaslat indokolásából merítem, mely 21. lapján ezt mondja (Olvassa) ; »A negyedik szükségleti csoportnál az 1915. év után szükséges összegeket ez idő szerint még megállapítani nem lehet.« T. ház ! Én tudom, hogy a volt kormány kijelentette itt a ház színe előtt, hogy a közös hadseregnek az 1915. év után történő ujabb fejlesztéséhez és annak költségeihez hozzá nem járul, erre kötelezettséget nem vállal. Ezen szükségletek azonban nem a közös hadseregnek ujabb fejlesztése folytán állnak elő, hanem, ha a véderőreform megszavaztatik, ezen szükségletek természetszerűleg elő fognak állni és kielégítésük elől elzárkózni többé nem lehet. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Hogy ez igy van, mutatja az a melléklet is, mely a véderőreform indokolásához csatoltatik. a harmadik számú melléklet, mert annak ozirne is azt mondja : »összeállitás a közös haderő ismétlődő és egyszeri kiadásainál a véderőreformról szóló törvényjavaslatok és egyéb intézkedések következtében felmerülő többszükségletekről«. Nézzük meg, hogy mik ezek a szükségletek ? Ez a csoport a költségvetés rendezése, hiányosságok megszüntetése, erődítések, beszerzések, építkezések stb. költségeit foglalja magában. T. ház ! Nézzük meg, hogy ennek a csoportnak tárgyai milyen terjedelemmel bírnak, mi minden fér ennek a kötelékébe. Es ne gondolja a ház, hogy, ezek az összes szükségletek csekély összeget tesznek ki ? Négy évre, 1912, 1913, 1914 és 1915-re ennek a szükségletnek fedezése 58 és fél millió koronába kerül. Azonfelül nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy ezek a költségek emelkedő természetűek. (Igaz! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ha nézzük az erődítésekre, a felszerelésekre, az építkezésekre preliminált összegeket, azt látjuk, hogy 1912-re és 1913-ra 8 millió korona, 1914-re 10 millió korona, 1915-re 11 és fél millió korona prelimináltatik, tehát folyton emelkedő összeg. Egyáltalában nem tudom megérteni, miért nem lehetett ezen szükségletek összegeit beállítani a költségvetésbe, hacsak attól nem félt a kormány, hogy akkor sokmájus 29-én, szerdán, 315 kai nagyobb összeggel kell számolni. De viszont akkor azt kérdezem, lehet-e reálisnak nevezni azt a költségvetést, amely ekkora kaput tár ismeretlen összegű kiadások számára. (Igaz ! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ugy Mtszik, hogy teljesen igaza volt Münnich Aurélnak, az 1903. évi véderővita előadójának, aki 1903 január 26-án azt mondotta az előadói székből, hogy neki kötelessége onnan figyelmeztetni a . házat, hogy ha mindazok a nagy vér- és pénzáldozatok, melyekbe a kétéves katonai szolgálat kerül, ismeretesek lesznek, a dolog egészen más képet fog az ország színe elé tárni. Erre a képre vonatkozólag a véderővita mostani előadója, báró Solymossy Ödön t. képviselő ur, 1903 január hó 27-én nagyon érdekes részleteket szolgáltatott, azt mondván : sokkal több fegyvergyakorlat kell, sokkal nagyobb hadgyakorlatokat, összpontosításokat kell teljesíteni, az élelmezési bransok költségeit emelni kell, több kell a felszerelési eszközökre, raktárakra s ami nagy számot tesz, a lőszergyártás óriási dimenzióban fog emelkedni. Több gondot kell fordítani a kiképzésre, több tiszt és altiszt kell, szaporítani kell a katonai iskolákat. Azt hiszem, mindezek a szükségletek nincsenek teljesen számszerűleg értékelve a költségvetés terén s hogy a véderőreformnál ezek kielégítése elől többé elzárkózni nem lehet. (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) ífíAi4' Nem tartom reálisnak a kormánynak a véderőreform költségeire vonatkozó előirányzatát azért sem, mert a volt pénzügyminister ur ezek megállapításánál a közös vámbevételeknek évenkint 10 millió koronával való emelkedését vette számításba, támaszkodva az elmúlt évtized igen kedvező vámbevételi eredméi^eire. Tudvalevő, hogy a közös költségek elsősor- . ban a vámbevételekből fedeztetnek és a fennmaradó összeg osztatik el a kvóta arányában a két állam között. Az elmúlt évtized kedvező vámbevételi eredményénél azonban szerintem figyelembe kell venni azt, hogy azokat főleg az okozta, hogy az elmúlt évtizedben különösen Magyarországnak irtózatos, kalamitásszerü rossz termése volt, búzát és lisztet kellett óriási mennyiségben behozni s ne felejtsük el, felemelt vámtétel mellett. Kedvező termés esetén ez az eredmény nem fog beválni, de ez már természetesen a véderőreform megszavazásának nem fog gátul szolgálni és nem fog egyáltalában tekintetbe vétetni. (Igaz! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hogy ez valószínűleg igy lesz, erre vonatkozólag jegyzeteimben találtam preczedenst. 1899ben, midőn Ö felsége, a magyar király, a kvótát felemelte, s nemsokára rá kéretett elsőizben' a katonatisztek fizetésének felemelése, hozzá lett téve, hogy mindez, daczára a felemelt kvótának, Magyarország terhére csak két millió korona költségemelkedést tesz ki. Utánanéztem annak, hogyan érték el ezt az aránylag kedvező eredményt és láttam, hogy egyszerűen 15 millió koro40*