Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-346

346'. országos ülés 1912 február 20-án, kedden. 65 a honvédség fejlesztésénél is szem előtt akarjuk tartani ,e közgazdasági és szoeziális momentumokat, magától értetődik, hogy mi, a kik az önálló hadsereg programmja alapján állunk, a honvédség fejlesztésénél egészen más eljárást követünk és más álláspontot foglalunk el, mint a közös hadsereggel szemben. De magának a közös hadseregnek is ideiglenesen, átmenetileg ezekre a legközellebb évekre, a midőn látjuk, hogy a háború veszedelmének feliegei mindinkább emelkednek és mindinkább szaporodnak, megadjuk, a mi okvetlenül szükséges. Kerestem én is és keresték mások is a megoldást, a két elvi álláspont összeegyeztetését, és egy ilyen megoldásképen tárult elénk a provizórium gondolata. Itt azonban nagy sajnálatunkra ssemben találjuk magunkkal az igen t. kormányt. A pénzügyminister ur minapi felszólalásában inkább azt a nüánszot látom, hogy ő főként azért aggódott, mert szerinte a provizórium Ausztriában az ottani népparlament szoeziális elemeiben és szocziáüs érzelmű pártj aiban ellenkezésre fog találni. EUenben a ministerelnök ur a leghatározottabb és legridegebb ellenállást nyilvánította e gondolattal szemben, ugy hogy ez idő szerint a provizórium lehetőségét elejtettnek kell tekintenem. És ha mégis kénytelen vagyok ezzel a kérdéssel kissé behatóbban foglalkozni, egyszerűen önvédelmi szempontból teszem ezt, mert habár igen különösnek tartom azok után, a mik deezemberben a delegáczióban történtek, a ministerelnök ur utolsó előtti beszédében mégis ugyanazzal a váddal állt elő, a melyet a delegáeizóban is felhozott ellenünk és a melyet sajtója is kifejtett, hogy t. i. mi, a kik a provizórium gondolatát elfogadni hajlandók vagyunk, ezáltal kitoljuk a kétéves szolgálati idő szocziáhs és közgazdasági hasznainak és előnyeinek érvényrejutását. Minthogy a ministerelnök ur ezt a vádat velünk szemben két izben is felhozta, s minthogy ez a vád épen nekem fáj legjobban, a ki egész életemen át a szocziáhs gondolatokért és a szocziáhs problémák megoldásáért lelkesedtem és lelkesedem, s küzdök ma is, (Éljenzés a szélsőbaloldalon.) ennélfogva nekem kötelességem saját magamnak és pártomnak igazolására is ezzel a kérdéssel kissé behatóbban foglalkozni. (Halljuk I Haüjuk! balfelől.) A ministerelnök ur február 15-ikén elmondott beszédében azt mondja, hogy először is kijelentheti, hogy nincs az az illetékes katonai tényező, a mely ma ezzel a tervvel csak távolról is foglalkozni akarna. És itt jobbfelől élénken helyeseltek. Erre azt felelem, hogy azt, hogy a katonai elmék Bécsben mivel foglalkoznak és mivel nem, én természetesen nem tudom. De én nem is a bécsi katonai elmékkel, hanem a magam elméjével és a magam eszével gondolkozom és azt, a mit mondok, mint saját eszmémet és mint saját elmémnek szüleményét fejtem ki. Nekem tehát az, hogy a ministerelnök ur a katonai tényezőkre hivatkozik, az én állásfoglalásom szempontjábólfteljesen irreleváns. KÉPVH. NAPLÓ 1910 1915. XV. KÖTET. Azt mondja azután a ministerelnök ur (olvassa) : »Másodszor pedig a katonai tényezők közül senki sem mer ilyen gondolatot agyában megforgatni, mert ezáltal veszélyeztetné ennek a javaslatnak főkincsét, t. i. a kétéves szolgálatot, a mely a nép széles rétegeinek olyan könnyítést nyújt, a melyet legelőször van alkalmunk ezen a téren igénybe vehetni... Ha csak három évre szólna is az a provizórium, — mondja tovább a ministerelnök ur — már ebben a három évben is egyfelől óriási megterkeltetést jelent a hadkötelezettekre nézve, másfelől pedig elmaradását jelenti annak a közgazdasági haszonnak, a mely csak ezalatt a három év alatt is a nemzetre hárulna. De ez a dolog más kérdéssel is összeköttetésben áll. Csodálkozom, hogy akadnak magyar politikusok, a kik ezt az eszmét nem vetik el a limine, és főkép azon csodálkozom, hogy ezt a harmadik évet olyan csekélybe veszik.« Ez igen erős, igen súlyos vád elleiüuk, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) a kiket szoeziális terep is, bár teljesen indokolatlanul, túlzott radikalizmussá! vádolnak, s épen ezért legyen szabad e súlyos váddal szemben védekezésemül elmondanom a következőket. (Mozgás jobbfelől. Halljuk I Halljuk ! Elnök csenget.) És itt elsősorban kénytelen vagyok a múlt év deczember 29-én tartott második nyilvános delegáczionális ülés naplójának egy részét a pontosság kedvéért felolvasni. (Halljuk! Halljuk !) Ekkor az appropriáczióról volt szó, és felszólalásomban a külügyi, továbbá a katonai kérdésekre is kitérve fejtegetéseim során, többek között a következőket mondtam (olvassa) : »Egy kérdésem lenne még a véderő tekintetében az igen tisztelt közös hadügyminister úrhoz, és ez vonatkozik arra, hogy tegyük fel, hogy a véderőj avaslatok törvényerőre emelkednek valamikor, bár mi tőlünk telhetőleg mindent el fogunk követni, QO

gy e javaslatok e formájukban törvényerőre ne emelkedjenek, (ügy van! a szélsőbaloldalon. Olvassa) : »habár mi elvileg, a mint ismételten kijelentettük, nem foglalunk állást a véderő fejlesztésével szemben, hanem csak a határokat, a mértéket és az ellenfeltételeket kivánjuk másképen megállapítani; de tegyük fel, hogy a törvényjavaslat egy napon törvényerejére emeltetik, akkor, erre vonatkozüc kérdésem, az a bizonyos kétéves szolgálati idő, a mely csak nagyon parcziálisan kétéves szolgálati idő, —tudmillik a kormány javaslatában — mikor fog tényleg életbe lépni, a törvény szentesítését követő hányadik esztendőben ?« Erre közbeszólt gróf Khuen-Héderváry Károly ministerelnök: »Az első esztendőben! Az első esztendőben mindjárt!« (Derültség a szélsőbaloldalon. Olvassa.) Gróf Batthyány Tivadar: Mindjárt ? Nagyon köszönöm. A ministerelnök urnak ezt az igéretét jegyzékbe veszem, és ellenőrizni fogom, hogy az első esztendőben, a mint meglesz a törvény, tényleg szabadságolni fogják-e a harmadéveseket« — a mint a ministerelnök ur nyilatkozatából a józan ész szabályai szerint 9