Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-346

U fí6. országos ülés 1912 február 20-án, kedden. a határozati javaslatomat nemcsak elfogadnák, hanem végre is hajtanák, ez lényegesen megkönynyitené a helyzetet. Határozati javaslataimmal már ismételten ért az a szerencsétlenség, hogy a ház elfogadta azokat, de. azután még sem érvényesültek. Utalhatok a statisztika tekintetében beterjesztett határozati javaslatomra, a melyet a ministerelnök ur volt kegyes elfogadni, hozzájárulása folytán az egész ház magáévá tett; az én egész propoziczióm abban állott, hogy rendkívüli munkaerők alkalmazásával dolgozzák fel a statisztikának a választójogra vonatkozó részét a nyár folyamán. Ott tartunk, most, hogy februárban a ministerelnök ur még mindig ugyanazokkal az argumentumokkal operál ellenünk, a melyekkel operált már a múlt tavaszszal és a múlt nyárom a választójog dolgában, hogy t. i. nincs meg a statisztika, statisztika nélkül pedig a jelenlegi kormány a választójog dolgában egy lépést sem tehet, még csak véleményt sem alkothat magának. Ábrahám Dezső: Ez is egy teljesített házszabály határozat! Gr. Batthyány Tivadar: Igen, ez is egy teljesített házszabályhatározat. Emlékszem, hogy más határozati javaslatokkal is tettem kísérletet Az egyikben javasoltam, hogy a kisebbségben levő kormányt tiltsa el a ház attól, hogy az állam pénzeihez nyuljcn. Volt olyan határozati javaslatom, a melynek elfogadásával az önálló bank álláspontjára helyezkedett a ház többsége. Meg voltak mindezekre a többségi akaratok, megnyilvánultak jogos formában, de az eredmény nem az volt, hogy én határozati javaslatom elfogadásából azt következtethetném, hogy most már az én követeléseim teljesíttetnek. Nekem a határozati javaslat elfogadásán kivül szükségem lenne intézményes biztosítékokra, a melyeket azonban igen könnyen meg lehetne szerezni. Ha a többség annyira akarja a munkát, ha annyiszor hirdeti, hogy dolgozzunk, ha szocziális és gazdasági téren akar sikereket elérni, álljon kissé talpra Bécs felé : ott leszünk, mi is támogatjuk, csak próbálja meg, hátha ki tudnánk ott valamit vívni a nyomorgó nép javára, a munkásság százezrei javára. Ez volna azután a nemzeti munka, a melynél ott leszünk, a melyet felaljánlunk önöknek, a melynek tejesítésére buzdítjuk önöket. Ha azonban az ilyen nemzeti munkára az önök válasza a hallgatás vagy a tagadás, akkor ne jöjjenek többé azzal, hogy dolgozni akarnak. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Annak a gondolatnak érdekében szólok itt is, a melyből egész felszólalásomban kiindultam, a megértés gondolatának érdekében. További fejtegetéseim bevezetéséül újból kívánom hangsúlyozni, hogy talán ellentétben a régi idők harczának álláspontjával, ebben a harezban az ellenzéki pártok sohasem állottak arra az álláspontra, hogy semmi körülmények közt semmit sem hajlandó átengedni, hanem ellenkezőleg, a ház ezen oldaláról majdnem minden egyes szónok azt az álláspontot foglalta el, a mely a mi határozati javaslatunkban megnyilvánult, s a melyet Justh Gyula t. képviselőtársam itt felolvasott. Ö* kifejtetté, hogy a véderő czéljaira a mai nemzetközi helyzet közepette",bizonyos mértékig ellenfeltételek mellett hajlandók vagyunk megadni a véderő fejlesztését. Azt hiszem, ebben az álláspontban is markírozva van az, hogy mi nem fakeziózus oppozicziót csinálunk, hanem, hogy akkor, a midőn ellenkezünk és törvényes, erős harezot küzdünk, mindig a magyar viszonyoknak megfelelő, a köz minden érdekét figyelemmel tartó politikát követünk. A mi álláspontunk, ugyebár, a mint már ismételten hangsúlyoztuk, a priusz álláspontja. Igen természetes azonban, hogy mi arra nézve, hogy ezen álláspont részleteiben hogyan vitessék keresztül — azon elvi álláspont teljes biztosítása mellett, melv szerint a véderő jjroblémájának végleges megoldása a népparlament Ítélete alá bocsáttassék — hajlandók vagyunk elfogadni egy olyan megoldást és a szélső parlamenti eszközök alkalmazásának mellőzésével legalább is átengedni egy olyan javaslatot, a mely bizonyos mértékig honorálja a véderő fejlesztésének szükségét és másrészt a mi elvi álláspontunkat is a népparlament verdiktjének biztosítása szempontjából. (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon.) így jutottunk a provizórium gondolatához. A mióta pártunk a provizórium alapján való kibontakozásra nézve hajlandóságát párthatározatban is megerősítette, bennünket minden oldalról támadás ér. Sajnálom, hogyha ezért támadnak ; én kezdettől fogva lelkes hive voltam és vagyok ennek a megoldásnak, mert ezt egyik lehető megoldásnak és kivezető útnak tartom a mostani igazán kényes és nehéz helyzetből. Ebben megtalálnék az útját annak, hogy véderőnket sokkal gyorsabban erősítsük meg, mint a hogy azt —majd be fogom bizonyítani — a t. kormány véderőjavaslata provideálja és amelleit a mi elvi álláspontunk is teljes mértékben honoráltatnék. Miről van szó, t. ház.? A véderőreformnál két alapgondolat megvalósításáról van szó. Az egyik az, hogy mai véderőnket átszervezzük, uj kereteket állítsunk fel, szóval a meglevő kereteket megváltoztassuk és kereszt ül vigyük a véderő egész reorganizáczióját, belevonva ebbe a kétéves szolgálati időt. A másik gondolat, a mi itt előtérbe lép, hogy véderőnknek erősnek, hatalmasnak kell lenni a külügyi konstellácziók miatt is. Látjuk, hogy Olaszországnak tripoliszi campagne-ja óta a Keleten minden nyüzsög és mozog, és könnyen meglehet, hogy európai konflagráczió támad belőle. Lehetséges tehát, hogy mi a kettős monarchia megvédése czéljából teljes erőkifejtésre leszünk utalva, és erre a másik eshetőségre való tekintettel is fejlesztenünk, megerősítenünk kell a véderőt, természetesen csak a nemzet teherviselőképességének határáig : ezen túlmenni egyenlő volna az öngyilkossággal. A véderő továbbfejlesztését ismét két irányban látjuk magunk előtt: az egyik a közöshadaeregre, a másik a honvédségre vonatkozik. Bár