Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-345

44 345. országos ülés 1912 február 19-én, hétfőn. Ezek azok a legfontosabb bérmozgalmak, a melyekre alapítják állítólag az igen t. munkaadó-egyesületi tagok az általános kizárás okait. Ezek a sztrájkmozgalmak, a melyekre itt ráutaltam. Bátorkodom kijelenteni, hogy mindezeknek a sztrájkmozgalmaknak, a melyekről itt szó van, a mai állása az, hogy a múlt héten 163-an nem dolgoztak. Ezek közül 72 a fegyvergyárban, a kik nem mehettek vissza, mert szolidaritásban voltak. Ma még kevesebben vannak. Megjegyzem, hogy ha mindezen gyáraknál, a melyekről szólottam, minden egyes bérmozgalomban a munkaadóknak van igazuk és nem a munkásoknak, a munkaadó-szervezetnek akkor is ezer módja van arra, hogy ezt a bérharozot lebonyolítsa ugy, a mint azt a kulturállamokban mindenütt lebonyolítják. De ez a pár csipcsup bérmozgalom semmikép sem adhat jogot a munkaakóknak arra, hogy az egész munkásságot, és köztük — mint bátor voltam kimutatni — a nagyobbik felén messze túlmenő számot teljesen indokolatlanul, az utczára dobja ki. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Megvallom, a midőn ezt a helyzetet igy látom, előttem nyitva marad még egy kérdés. Nem látom azt az igazi okot, a miért ez a munkakizárás megtörtént. Itt kell egy más oknak lennie. Nem tudom mi az. Nem szokásom gyanúsítani, nem szokásom ráfogásokkal dolgozni, de sokkal okosabb embernek tartom báró Kornfeld Mór urat és a többi urakat, a kik a munkaadóegyesületben a vezető szerepet viszik, semhogy ezen okból általános munkakizárást eszközöljenek. Itt másnak kell lenni és én bátorkodom óva inteni, nehogy ezen munkakizárásból a munkabérek leszállítására való törekvés vagy siker támadjon. Mert a midőn az állam, a magán-munkaadó, mindenki elismeri, hogy a mai drágaságban alkalmazottainak anyagi helyzetét meg kell javítani, ha kisülne a végén az, hogy itt egy pár munkaadó egy ilyen katasztrofális esetet provokált arra. hogy végelemezésében akkor, a midőn igen nagy a megrendelések száma, a munkabéreket leszállítsák, ha ez lenne végelemzésben akár a törekvés, akár a szándék, akár a kizárásnak az eredménye, akkor ez a legembertelenebb, legskandalozusabb eljárás lenne, (Helyeslés a szélsobaloldálon.) olyan eljárás, hogy ezzel szemben a kormánynak a végsőkig fel kellene használni minden erejét és hatalmát arra, hogy a munkásságnak ilyen megnyompritását megakadályozza. Hegedüs Lóránt: Óriási tévedés! Gr. Batthyány Tivadar: T. képviselőház! Panaszkodunk és joggal arról, hogy nálunk usztályuralom van, hogy itt a munkás magát mintegy exteritorriális, államon kívül állónak tekinti. Hát engedelmet kérek, én sok tekintetben nem osztom a nézetüket, de hogyha a munkaadók szervezete ilyen kicsinyes, ha akárcsak hatalmi okokból is olyan lépésre határozza el magát, a midőn koldusbotra juttat százezer magyar embert azért: akkor én látom és érzem azt, hogy ezen urak egészen más szándékkal, el akarom ismerni, de bizonyára azt a czélt akarják elérni, hogy az ellentéteket a szegénysorsuak és a vagyonosok között még jobban kiélezzék és az osztályuralom elleni panaszok jogosultságát tényleg a legnagyobb mértékben beigazolják. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Legyen szabad még a munkáskizárások következményeire is utalnom. Az egyik következménye az lesz, — és ezt ne méltóztassék szem elöl téveszteni — hogy ma ugy Ausztriában, mint Németországban úgynevezett Hochconjunctur van, az iparnak nagy megrendelései vannak és igen nagy a munkásszükség. Egész bizonyos, hogy ha itt most a tél végén kizárják .a munkásokat, otthon fognak maradni az öregek és a családosok, a legények, a fiatalemberek legnagyobb része azonban ki fog menni a külföldre, mert ott talál munkát. Hogy azután ezekből hány fog hazajönni, az már megint más kérdés. A másik következménye pedig az lesz, hogy a t. munkaadó vállalatok néhány hét vagy hónap múlva kénytelenek lesznek ismét panaszkodni, hogy kevés az országban a munkásanyag, hogy munkáshiány van. És be fog következni még egy másik momentum is, t. i. aki foglalkozott a munkásdolgokkal, tudja, hogy a famunkás, az asztalos, a festőmunkás nem szeret gyárakban dolgozni. Jobban szeret pl. épületeken dolgozni. Most, hála Istennek, mint jól méltóztatik tudni, Budapesten igen nagy az építkezés. Ha most ezeket a famunkásokat teljesen indokolatlanul, a mint voltam bátor kimutatni, kizárják, ezeknek a famunkásoknak jó része kimegy az épületekre és akkor késő őszig a gyárak többé ezen munkásanyagot vissza nem kapják. Majd akkor ezen a téren is beáll az, hogy: minister adjál szubvencziót, mert munkáshiányban szenvedünk. Mi mindnyájan, én is, a leghatározottabban óhajtom, hogy a munkásság minél nagyobb része ne nemzetközi, hanem hazafias alapon szervezkedjék. Egy szerény kis elégtételül szolgál nekem ez a mostani eset, mert néhány évvel ezelőtt magam akartam, felkérésre, a nem szocziáldemokrata alapon szervezett vas- és fémmunkásokat egy hazafias szervezkedésben egyesíteni. Megakadályoztak ebben, bezárták előttem a gyárak kapuit, a munkásság nagy része nem szervezkedett. Most azonban, hogy a t. munkaadóvállalatok a krimicsaut kimondották, már tömegesen iratkoznak be a szocziáldemokrata szakszervezetekbe. . . . Huszár Károly (sárvári) : ^Ezrivel! Gr. Batthyány Tivadar: És minél erősebb lesz ez a mozgalom, természetesen életfentartási szempontból, annál inkább mind bele fognak menni a szocziáldemokrata szakszervezetbe, a mely az egyetlen szervezet, a mely őket támogatja; igy tehát a szocziálpolitika szolgála-