Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.
Ülésnapok - 1910-345
3í5. országos ülés 1912 február 19-én, hétfőn. 45 tába fognak állani. A munkaadók tehát, a kik panaszkodnak a szervezett munkásoknak állítólagos erélyes kisebbmérvü fellépése miatt, ezen krimicsau utján hajtják be a munkások összességét a szakszervezetbe, a mi által csak megerősítik az ellentábort. Ha ez nem ellenkezik a józan észszel, akkor nem tudom, hogy mi ellenkezik. Én azt látom, hogy az egész világon vannak munkásmozgalmak, vannak sztrájkok; az ilyen fluktuácziók egészen természetesek, nálunk pedig még természetesebbek. Hiszen tisztviselők, altisztek, szolgák, katonák, mezőgazdasági munkások, mind helyzetük javítását sürgetik, mert a drágaság óriási módon fokozódik. Igazán Isten csodája, hogy az ipari munkásság körében nem tapasztalunk erősebb mozgalmat. Ez a mozgalom ugyanis korántsem oly erős, hogy szélső eszközök igénybevételét tenné jogosulttá. De ha szuppoziczióképen el is ismerem, hogy a munkaadóknak sokban igazuk lehet, hogy jogosult lehet az ő fellépésük, hogy a mostani nagy kampány elején tisztázzák a helyzetet, mégis rá kell mutatnom arra, hogy ez nem ok arra, hogy mindjárt a végső szón kezdjék, kizárják a munkásokat. A helyes az lenne, ha a munkaadók és munkások ügyeik megbeszélésére egymással érintkezésbe lépnének. Minthogy pedig a munkaadó szervezet ezt elmulasztotta, sőt határozottan ez ellen foglalt állást, elérkezett az ideje, hogy az igen tisztelt kereskedelemügyi minister ur ebbe az ügybe beleszóljon. Az egész világon mindenütt ilyen esetben közbe szokott lépni a kormány, mint békitő fél, a maga közegeivel. Ez annál szükségesebb ebben az esetben, mert tudjuk, hogy a gépgyáraknak nagymérvű állami megrendeléseik vannak, a melyeket, ha kimondják a krimicsaut, idejében teljesiteni nem képesek és akkor a kormányhoz jönnek majd, hogy tekintse ezt vis majornak és hosszabbitsa meg a határidőt. Ha pedig ez valószínű, akkor kétszeresen kötelessége a minister urnak, hogy már most belenyúljon ebbe a kérdésbe. A közszállitások szempontjából, de szocziális szempontból is békét kell csinálnia, annál is inkább, mert ha a minister ur közegei megvizsgálják mindegyik fél álláspontját, ezen és ezen az alapon munkások, nektek kötelességtek egyezkedni, vagy ezen -és ezen az alapon munkaadók, nektek kötelességtek, hogy idáig elmenjetek az engedékenységben, — és ha nem teszik, akkor ki fog törni a harcz, a konzekvenczia azonban az, hogy ha a munkaadók lesznek okai a harcz kitörésének, a minister urnak nem lesz joga többé a vis major kedvezményét a munkaadókkal szemben alkalmazni. A t. minister urnak tehát itt alkalma van arra, hogy közbelépjen, hogy békét teremtsen, és ha a minister ur talán azt véli, hogy ő a maga közjogi pozicziójában fölül áll azon, hogy belenyúljon a munkaadók és munkások közti harczba, akkor bátorkodom nagybecsű figyelmét arra a fenkölt lelkületű férfiura, Albert belga királyra felhívni, a ki csak a legutóbbi napokban vetett véget egy ilyen nagy harcznak, puszta szavával, egyszerűen avval, hogy közbelépett és a béke útját egyengette. Ezek azok az okok, a miért kérem a minister urat, hogy foglalkozzék ezzel a kérdéssel, tegyen meg minden lehetőt, hogy a munkáskizárás ne történjék meg, hogy mindkét félre becsületes és tisztességes, ugy az iparnak, mint a munkásságnak érdekében álló békés megegyezés jöjjön létre; ha pedig ez nem történnék, sújtsa a munkaadókat, ha ők az okozói a béke meghiúsulásának. Interpelláczióm tehát a következő: 1. Van-e tudomása a minister urnak arról, hogy a Magyar Vasművek és G-épgyárak Országos Egyesülete kimondotta, hogy f. hó 24-én kizárja a kötelékébe tartozó mintegy 25.000 munkást és hogy azoknak e czélból a munkaadó vállalatok f. hó ] 7-én a munkát felmondották ? 2. Van-e tudomása a minister urnak arról, hogy a nevezett egyesület ezen határozatát meghozta a nélkül, hogy előzőleg a vas- és fémmunkások szervezetével az ellentétek kiegyenlítésére tárgyalásokat folytatott volna? 3. Hajlandó-e a minister ur azonnal intézkedni, — ha még meg nem tette volna — hogy saját közegeinek közbejöttével a munkaadók és a munkásság megbízottai között tárgyalásokat tartsanak egyrészt az ellentétek kiegyenlítésére, másrészt a közgazdasági életünket fenyegető ezen válság lehető elkerülésére? 4. Azon esetben, ha a megegyezés a minister ur által is helyeselt alapon a munkaadók által visszautasittatnék, hajlandó-e ezen álláspontra helyezkedni, hogy az indokolatlan kizárást nem tekinti vis majornak és ebből az állami megrendelések tekintetében a konzekvencziákat le fogja vonni? Elnök: A kereskedelemügyi minister ur kíván szólni. Beöthy László kereskedelemügyi minister: T. ház! Méltóztassanak megengedni, hogy a hozzám intézett interpelláczióra azonnal válaszoljak. (Halljuk! Halljuk!) Röviden fogok válaszolni és nem fogom követni gróf Batthyány t. képviselő urat az általa előadott konkrét események fonalán és bírálatában, egyfelől azért nem, mert e tekintetben hivatalos adatok még nem állanak rendelkezésemre, és gondolom, azt természetesnek méltóztatnak találni, hogy én ebből a székből csakis hivatalos és igy teljesen autentikus adatok birtokában szólhatok; (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) de másrészt nem akarok részletesebben foglalkozni az ő felszólalásával azért sem, mert én igen nagy súlyt helyezek arra, hogy felszólalásomat lehetőleg rövidre fogjam, hogy ez által elkerüljem azt, hogy bármely kijelentésem is olyan irányban magyaráztassók, mintha a kormány az egymással szem-