Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.
Ülésnapok - 1910-359
Í360 3&9. országos ülés 1912 márczius 7-én, csütörtökön. csakugyan összeült és ugyanabban az időben Pályitól levelet kapott, a melyben Pályi ellismeri, hogy ő itt hibát követett el. Ez a hiba szerintünk példátlan eset törvényhozásunkban. Megsértette a parlament szuverenitását, a mennyiben illetéktelenül behatolt a terembe, itt egyes képviselőket az elnökkel való érintkezésben és közlekedésben fenyegető magatartásával megakadályozott. A következmény az volt, hogy a szindikátus elvégezte a kérdésnek a sajtót illető részét. Azt hiszem, ha mélyebben tekintjük ezt a kérdést, a sajtó ellenőrzése szorosan összefügg tulaj donképen a parlament feladataival, mert hiszen ha nézzük, miből nőtt ki maga a parlamentarizmus intézménye, annak alapgondolata az volt, hogy a fejedelmi jogok önkényével szemben az egész népképviseletnek bizonyos jogokat akart adni, hogy az ő vagyoni és véradója felett ne csak ellenőrzési, hanem tanácskozási joga is legyen, szóval a fejedelmi szuverenitást, a mely autokratikus alapon nyugodott, a néppel megosztani akarta. A parlamentnek tehát egyik legfőbb kötelessége és feladata azt a kontaktust mint a nemzet közvetitő szerve fentartani a nemzet tömege és a királyi hatalom közt. Azért a parlament a nyilvánosság orgánuma a nép számára, és kell, hogy itt tárgyalásainkat, törvényhozásunkat az a tömeg, a mely bennünket közvetett képviseletre beküldött, állandóan ellenőrizhesse, róla tudomást vehessen, mert a parlament minden egyes tagja utján e nemzet testének minden egyes tagja részese köz'vetve a törvényhozásnak. A szuverenitás atomját képezi tehát minden egyes állampolgár, mert a szuverenitás magáé a nemzeté, a mely átruházza a parlamentjére. Midőn a sajtó a legújabb században olyan szédületes haladást tett, hogy a nyilvánosságnak igazán nélkülözhetetlen orgánumává lett, természetes, hogy a parlament, ha a maga hatáskörében jogilag tért nem vesztett is, de tényleg bizonyos tekintetben veszteséget szenvedett, mert a sajtó ma már átveszi a nyilvánosság állandó ébrentartásában a parlamentarizmus szerepét. Parallel működik tehát a törvényhozással és elmondhatjuk, hogy igaza van annak az angol államférfiunak, a ki azt mondotta, hogyha a sajtó a felelősség kérdését is meg tudná oldani, akkor a törvényhozásnak ez volna egyik leghatalmasabb faktora. De épen a felelősség elvén törik meg az egész dolog, mert a mennyiben az egész sajtó tekintélyt nyert, mint a világszabadság állandó propogátora és a népjogok állandó védelmezője eme verseny folytán, másrészről látjuk, hogy a sajtóban keletkeztek bizonyos befolyásolható áramlatok, a melyek egyik vagy másik irányban teljesen kiszolgáltatták magukat és magukkal együtt a közönséget is. Ebben az állandó küzdelemben, a mely a nemzet és a király közt folyik a királyi prerogrativák szükitésére és a nemzeti jogok kiterjesztéséért, a sajtó nekünk hatalmas támaszunk, és örömmel konstatálom, hogy itt a házban egyetlenegy hang sem emelkedett, a mely a sajtó egyik munkásának visszaélését és a nemzeti szuverenitás ellen elkövetett merényletét és betörést csak egy pillanatig is a sajtóval azonosította volna. Ezek után kijelentem, hogy én teljesen hozzájárulok Bakonyi Samu t. képviselőtársam mindkét javaslatához és miután Sághy Gyula t. képviselőtársam a második pontot visszavonta az ő javaslatának első pontját is elfogadom. Hozzájárulok tehát ahhoz, hogy a képviselőház vegye tudomásul az elnök ur ideiglenes intézkedését, a melynél fogva Pályi Edétől a sajtó szindikátus révén bekérette a jegyet és az nap őt a ház területéről kiutasította. Másodszor hozzájárulok ahhoz, hogy ne az elnök tiltsa ki őt, hanem a ház határozatilag mondja ki Pályi Edének a ház egész területéről való kitiltását. Harmadszor pedig hozzájárulok ahhoz, hogy a büntetőjogi részét a ház ugy intézze el, hogy határozatliag bizza meg az elnököt, közölje az igazságügyministerrel, illetve utasitsa az igazságügyministert, hogy az ügyészség révén a törvényes eljárást Pályi Ede ellen a büntetőtörvénykönyv értelmében is tegye meg. Ezt a határozatot pedig méltóztassék a dolog fontosságára való tekintettel lehetőleg egyhangúlag meghozni. (Élénk helyeslis a szélsőbaloldalon.) Beszkid Antal jegyző: Egry Béla ! Egry Béla: T. képviselőház ! A mikor én a tegnapi nap folyamán az általam képviselt pártcsoport nevében felszólaltam negyediknek, már akkor kifejezést adtam azon nézetemnek, hogy az elnök ur azon intézkedése, a melylyel megvonta Pályi Edétől a belépőjegyet a képviselőház helyiségeibe, nem kielégitő. Hogy szó szerint czitáljam felszólalásomat, a következőket mondtam (olvassa) : »Megnyugvással veszszük tudomásul az elnök ur azon intézkedését, melylyel Pályi Edétől a képviselőház helyiségeibe való bejutásra az engedélyt megvonta, de mert az elnök ur intézkedése bármikor vissza is vonható az elnök ur által, nem nyugszunk meg abban, hogy Pályi Ede csupán az elnök ur intézkedése következtében tiltassék ki a házból, hanem a ház határozatát kívánjuk provokálni arra vonatkozólag, hogy a házból egyszer s mindenkorra kitiltassék«. Ezen álláspontomat alapítottam az elnök ur azon bejelentésére, a mely akként szól, hogy a látogatási jegyet az illetőtől megvonta. T. ház! Rendkívüli megnyugvásomra szolgál és örvendek annak, hogy utánam felszólalt képviselőtársaim mindegyike az én álláspontomat honorálta akkor, a mikor erre az álláspontra helyezkedve kérték kimondatni, hogy ne az elnök által, hanem házhatározatilag utasíttassák ki az illető a házból és pedig egyszersmindenkorra. Szerintem igen nagy különbség van a között, ha valakitől egy belépőjegyet, a mely a képviselőház helyiségeibe szól, visszavonnak és a között, ha az ületőt a képviselőház helyiségeiből egyszer és mindenkorra kitütják. (Helyeslés a szélsőbaloldahn.) Teljes mértékben honorálom az előadó urnak jogászi szempontból is csaknem kifogástalan előadását, de kérem őt, legyen szives hozzájárulni