Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-351

174 351 országos ülés 1912 február 27-én, kedden. Arra, hogy ezt hihettük, tárgyi okaink voltak. Hiszen történelmi tény, hogy annak idején, a mikor a Fejérváry kormány által benyújtott véderőj avaslat ellen folyt az obstrukczió, a mely véderőjavaslat pedig nem is felemelt, hanem csak a rendes létszámot kivánta megállapítani, a Fejérváry-kormány az akkori obstruáló pártoknak Ígéretet tett a gazdasági önállóság teljes megvalósítására. (Vgy van ! a szélsőbaloldalon.) Ezt igérte oda cserébe a véderőj avaslatokért és az akkor küzdő ellenzék, főkép a függetlenségi pártok, visszautasították ezt az ajánlatot, visszautasították azt, hogy a gazdasági függetlenséget végre megteremthessék, nem azért, mintha ezt a gazdasági függetlenséget is csak hirdetendő, de nem megvalósítandó programmnak tekintették volna, (Vgy van ! a szélsőbaloldalon.) hanem visszautasították azért, mert a véderő kérdésében elfoglalt álláspontjuk oly erős, oly határozott és fontos volt a párt élete szempontjából, hogy inkább lemondottak programmjuknak egy nem kevésbbé sarkalatos és nem kevésbbé lényeges részéről, semhogy engedményeket tehessenek vagy csak alkudozásokba is bocsátkozzanak az uj onczlétszám kérdésében. (Vgy van! a szélsőbaloldalon.) És megint csak történelmi tényekre hivatkozom. Akkor, a mikor mi a függetlenségi párt egy másik sarkalatos programmjának megvalósítását, az önálló bank felállítását tűztük Id czélul, kérdem, nem arról az oldalról jött-e a biztatás, hogy tegyük félre ezt a programmpontot, raktározzuk csak el a többi mellé, mert a katonai kérdések megoldásával nem várt eredményt lehet elérni ? (Vgy van! a szélsőbaloldalon.) És még előbb, akkor, — szintén a koaliczió ideje alatt — a mikor a tisztikar fizetésének felemeléséről volt szó, a mikor a függetlenségi pártnak egy része ez ellen — mert kikapcsolt kérdésnek tekintette — állást foglalt, nem a mi vezéreink voltak-e azok, a kik azzal intették le a lázongókat, hogy várjatok, mert olyan mogoldási módot sikerült előkészítenünk, a mely még a legvérmesebb reményeket is felülmúlja? (Vgy van! a szélsőbaloldalon.) A tisztikar fizetése felemelésénél tehát színleg a szocziális háttér volt az oka annak, hogy a függetlenségi párt ebbe belement, de a valódi ok ez az Ígéret volt, a melyben bízva, mentünk bele abba, hog)

r legalább részben katonai kérdések kapcsoltassanak bele a koaliczió kikapcsolt katonai programmjába. Mikor ezek felelősségteljes állásban levő pártvezérek, sőt ministerek ajkairól hangzottak el, ministerek ajkairól, a kiknek azzal is tisztában kellett lenniök, hogy odafenn a trón körül mely kívánságok azok, a melyek ellen legyőzhetetlen akadályok nem állíttatnak fel. vájjon nem hihettük-e teljes jóhiszeműséggel azt, hogy ebben a küzdelemben azok, a kik igy angazsálták magukat, velünk együtt fognak küzdeni, (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) és nem hihettük-e joggal azt, hogy ebben a küzdelemben legyőzhetetlen és elháríthatatlan akadályokkal nem fogjuk magunkat szembentalálni? És ha azoknak, a kik minket ezek által az ígéretek által harczra késztettek, arról kellett meggyőződniük, hogy jóhiszeműségükben tévedtek, hogy csak hiu feltevésekkel áltatták magukat, mert ezeknek a katonai követelményeknek megadása ma is győzhetetlen akadályokba ütközik, olyannyira, hogy annak még csak megkísérlése is a nemzetet végtelen veszedelembe döntheti, mert összeütközésre vezethet a nemzet és a király között, szabad volt-e azoknak az első jDercztől kezdve a küzdelem élére állaniok, és szabad volt-e nekik ezen együttérzés és együttműködés által ezt az ellenállást és ezt a küzdelmet erősiteniök ? (Vgy van! a szélsőbaloldalon.) Avagy itt is csak tévedtek ? És ha tévedések lánczolatára kell, hogy egész politikai pályájukon hivatkozzanak, minő joggal várják tőlünk, hogy az ő bölcs útmutatásaikat kövessük, minő joggal kívánják, hogy ezután is a nemzet vezéreinek tartassanak és a nemzet kövesse őket, (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) a kiknek egész politikája nem egyéb, mint ezeknek a tévedéseknek, ezeknek a lemondásoknak lánczolata és a nemzetnek olyan küzdelmekbe való vitele, a melyeknek sikerét sem. nem remélték, sem elérni nem akarták ? (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Máskülönben engem ez a kérdés teljesen hidegen hagy, hiszen én és pártom ezekben a katonai kérdésekben engedményeket nem kívánunk, hanem egyszerűen a do ut des álláspontján állunk. Azt tartjuk ugyanis a való életben, a gyakorlatban elhomályosított nemzeti jogok, tehát nem engedmények, hanem a jogok visszaszerzésének (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) legalkalmasabb pillanatául, a midőn a nemzeti áldozatkészségére appellálnak és ezt akarják igénybe venni, a midőn tehát az érdekek kölcsönössége kell, hogy biztosítékot nyújtson abban az irányban, hogy ezek az érdekek ki is fognak elégíttetni. (Vgy van ! a, szélsőbaloldalon.) Az a lovagiasság igen szép erény és ennek az erénynek hangoztatásával és felhasználásával a nemzettől már igen sok áldozatot követeltek. (Vgy van! Vgy van! a szélsőbaloldalon.) A mi hivatásunk pedig nem az, hogy a lovagiasságnak ezt a látszatát továbbra is fenntartsuk, hanem az, hogy a nemzetet a fejlődés utján előbbre vigyük, hogy a nemzeti eszmét az állami élet minden egyes megnyilvánulásába és intézményébe bevivc, ez által magának a nemzetnek megerősítését elősegítsük. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Hogy hadseregünk a maga idegen szellemévei, idegen nyelvével és idegen jelvényeivel idegen szerv a nemzeti testben, mely a nemzeti testnek megerősödését nemcsak nem munkálhatja, hanem a nemzeti irányú fejlődés akadályául szolgál, ezt — azt hiszem — nem kell hosszasabban igazolnom. (Vgy van ! a szélsőbaloldalon.) Ezt az akadályt elhárítani, a hadsereget érzelmeiben, nyelvében és jelvényeiben magyarrá és ezáltal a nemzet életíejlődésének hathatós eszközévé tenni, mindannyiunknak elengedhetetlen kötelessége. (Vgy