Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-348

102 3í8. országos ülés 1912 február 23-án, pénteken. A kisebb jelentőségű dolgokról nem beszélek. Ezek tehát azok az eredmények, a melyeket a ministerelnök ur liozott és a mely eredményekből konstatálhatjuk, hogy ezek nemcsak megoldást nem tartalmaznak, de az eredményes megoldásnak még a látszatát sem sikerült megóvni. (Helyeslés a szélsóbaloldalon.) Ily körülmények között megvallom, nagyon sajnosán és fájdalmasan érint bennünket az, a mikor a mi igen t. testvérpártunk, a 48-as és függetlenségi párt részéről, a mutatkozó jelenségek szerint nagy hajlandóságot látunk arra, hogy a küzdelmet abbanhagyja, hogy a folytatandó küzdelemben minket magunkra hagy és a véderő javaslat törvényre való emelkedésének az útját megengedi nyitni, illetőleg ahhoz segédkezet nyújt. Én, t. képviselőház ennek a szomorú és csüggesztő jelenségeknek daczára sem adom fel azonban a reményt, hogy igen t. képviselőtársaim talán az utolsó pillanatban meg fogják még fontolni azt, hogy hogyan tudják igazolni a nemzet előtt ezt az eredménytelenséget, hogyan tudják a mait vasárnap elfoglalt álláspontjuk ily gyors megváltoztatását megindokolni. Horváth Mihály: Tessék ránkbizni, majd megcsináljuk. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) Lovászy Márton : Minden pártnak megvan a joga és ezt a jogát kétségbe nem vonhatja senki, hogy egymás politikai magatartását kritika alá vegyük. Horváth Mihály: Tessék! Lovászy Márton: A mint mondottam, én nem adom fel azt a reményt., hogy a Kossuth-párt nem fog arra az útra lépni, a melyre az eddigi jelenségek szerint rálépni hajlandónak mutatkozik. Nem adom fel azért, mivel nem látok rá semmiféle okot, hogy a Kossuth-párt megváltoztassa eddig elfoglalt álláspontját. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Hogy a nemzeti engedmények körül elért eddigi sikerek nem szolgáltatnak erre okot, arra az imént voltam bátor röviden rámutatni. Más oknak kell tehát lennie, a mely arra inditja a Kossuth-pártot, hogy még csak rövid idővel ezelőtt is igen erélyesen hangoztatott és hazafiasán elfoglalt álláspontját megváltoztassa. Erre nézve a sajtóban és ezen kivül is mindenféle hirek hallatszanak, mindenféle okok hozatnak fel. Ezeknek egyike az, hogy a Kossuth-párt megriadt volna attól a választójogi radikalizmustól, a melyet állitólag mi képviseltünk, megriadt volna attól, hogy ha a mi álláspontunk érvényesül, ha megvalósul a választói jog, a melyet mi képviselünk, ez veszélybe dönti a magyar nemzeti szupremacziát, és a veszély elkerülése érdekében volt hajlandó arra, hogy a véderő javaslattal szemben az eddiginél sokkal enyhébb álláspontot foglaljon el. Nem akarok én arról szólani, hogy bizonyos tekintetben méltatlan föltevés rólunk, a kik a legmagyarabb kerületeteket képviseljük. (Ugy van ! ügy van! a szélsóbaloldalon.) rólunk, a kik a magyar vezényleti és szolgálati nyelv érdekében hoszszu, kitartó, lankadatlan küzdelmet folytattunk, a melyet a Kossuth-párttal közös megegyezés alapján hagytunk abba, méltatlan dolog rólunk feltenni azt, hogy hozzájárulnánk, vagy pláne czélul tűznénk ki olyan választói jog megalkotását, a mely veszélyeztetné a magyarság szupremácziáját, a magyar állam nemzeti jellegét, a melyhez mi szivünknek, lelkünknek minden húrjával ragaszkodunk. (Elénk éljenzés és iaps a szélsőbaloldalon.) Ezen a téren mi lehet a mi bűnünk ? A mi bűnünk az, hogy rendületlenül hiszünk a magyar nemzet szupremácziájának megdönthetetlenségében. Erős a meggyőződésünk, hogy ezt a szupremácziát, a magyar álamnak ezt a nemzeti jellegét, a mely már ezer esztendő viharait kiállotta, semmi meg nem döntheti. Egyrészt ez a mi bűnünk, másrészt az, hogy politikailag súlyos hibának tartjuk azt, ha mi a magunk részéről hangoztatjuk, hogy a magyar nemzet szupremácziáját, a magyar állam nemzeti jellegét csak mesterséges eszközökkel lehet fentartani (Ugy van! Ugy van! balfelől.) Nagy hibának tartjuk azt, mert veszedelmes fegyvert ad ellenségeink kezébe és táplálja azokat a törekvéseket, a melyek a magyar nemzeti szupremácziá megdöntését épen a radikális választójog utján hiszik elérhetőnek. (Ugy van ! a szélsóbaloldalon.) Táplálja és erősiti ezen törekvéseket, mert hiszen ezek képviselői nyíltan rámutathatnak arra az állásfoglalásra és véleményre, hogy a magyarság képviselői, a függetlenségi párt is, veszélyeztetve látják a magyar nemzeti szupremácziát a demokrácziától, vagy mondjuk a radikalizmustól. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) De hát elismerem, t. ház, a bizalmat erőszakolni nem lehet. Az igen t. 48-as és függetlenségi Kossuth-pártnak teljes joga van, ha talán oka nincs is, hogy irányunkban bizalmatlansággal viseltessék és tőlünk a megalkotandó választói jog nemzeti jellegét féltse. De én ebben az esetben azt a kérdést vagyok bátor intézni az igen t. Kossuth-párthoz, hogy ha már tőlünk félti ezt a nemzeti választói jogot, és ha velünk szemben garancziákat igyekezik keresni, hogy az a veszedelmes választói jog meg ne valósuljon, más irányban is gondoskodott-e az igen t. Kossuth-párt garancziákról, hogy azon túlzó, radikális, a nemzeti szupremácziát, a magyar állam nemzeti jellegét veszélyeztető választói jognak megalkotására nem történik-e kisérlet más oldalról, és ha történik, az miként hiusittassék meg ? Hol keresi az igen t. Kossuth-párt ezen garancziákat ? A kormányban ? En nem tételezem felaz igen t. kormányról, hogy olyan választói jogot hoz, a mely a nemzetre veszedelmes lehetne, sőt semmiféle okom sincs annak feltevésére, hogy valami túlságosan demokratikus, vagy radikális választói reformot hozhatna. Meglehet, hogy a t. Kossuth-párt a kormányban megtalálja azon garancziákat, a melyeket feltalálhatni vél; de tessék figyelembe venni, hogy azok szemében, a kik ezen törekvéseket táplálják, ez a kormány, a mint a véderőj avaslatot keresztülvitte, ezzel betöltötte