Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-324

32í. országos ülés 1912 január 13-án, szombaton. 75 Győrffy Gyula : T. képviselőház ! A tárgyalás alatt lévő nemzetközi egyezmények beezikkelyezése ellen pártomnak semmi kifogása nincs ; nem azért, mintha ezen beczikkelyezni kért egyezmények jogos kritika tárgyává tehetők nem volnának és nem provokálhatnának határozatot, — mert minden nemzetközi szerződés beczikkelyezése előtt ennek a háznak joga van azt felülbírálni, határozatot hozni és csak azt czikkelyezni be, a mi a törvényhozás felfogásának megfelel; a jelen esetben azonban e négy egyezményben sem én, sem pártom nem talál olyan kifogásolni valót, a mely miatt azok beozikkelyezését megtagadhatná. Kénytelen vagyok azonban mégis néhány észrevételt tenni és pedig azért, hogy a törvényhozás figyelmét felhívjuk arra, hogy a kormány jövőre minő szempontokat köteles figyelembe venni a szerződések megkötésekor, mert ha a nemzetközi szerződések egyszer meg vannak kötve és a másik állam azokat törvényerőre emelte, nagyon nehéz súlyos konfliktusok nélkül azokat felforgatni, és azok beozikkelyezését megtagadni. A szerződés megkötésekor kell tehát gondos figyelmet fordítani arra, hogy mily egyezményt ir alá az állam kormánya. E tekintetben sietek minden esetre hangsúlyozni és az előadó ur által kiemelt azon tényt örömmel üdvözölni, hogy végrevalahára nemzetközi egyezményekben Magyarország államisága az eddigi törvények alapján teljes mértékben érvényesül, habár nem ugy. mint a hogy mi szeretnők, vagyis önálló államként, mert itt államiságunk a dualizmusban van csak ez idő szerint tényleg kiemelve, a mennyiben most a szerződéseket nemcsak a külügyministerium nevében, hanem azonkívül a két államfél nevében is kötötték meg, a mi az eddigi állapottal szemben minden esetre örvendetes haladást jelent, midőn a t. kormány ilymódon végrehajtotta az előző kormány által alkotott ama törvényes rendelkezést, hogy a nemzetközi szerződések a magyar állam nevében is külön kötendők meg s a jövőben örülhetünk annak, hogy így fognak a szerződések megköttetni. A négy egyezményre vonatkozólag én is követem az előadó urnak példáját és csak általános megjegyzéseket akarok azokra együttesen tenni. Az előadó ur ezen egyezmények különös előnveként emelte ki, hogv azok, daczára, hogy a régi 1882. évi XXXIII., XXXIV., XXXV. stb. törvényczikkeknek teljesen megfelelnek, azoknál most szabatosabban vannak formulázva. E tekintetben majd az egyes egyezményeknél leszek bátor rámutatni, hogy szabatosság tekintetében minő hihetetlen visszaesést mutatnak ezek az egyezmények szemben a régiekkel, még magyarnyelvi szempontból is. Rá fogok tehát mutatni, hogy a régi egyezmények szövegezése mennyire magyarabb, szabatosabb volt, mint ezeké. A másik, a mit a t. előadó ur az egyezmények hatályára vonatkozólag felemiitett, hogy mind a négy egyezmény 1917 deczember 31-iki hatálylyal van ellátva, azért, mert az Ausztriával fennálló szerződésünk lejárati ideje is erre a napra esik. Azt mondotta a t. előadó ur, hogy a lejárat felmondás által azonban egy évvel meghosszabbítható. Már most méltóztassék e tekintetben akármelyik egyezmény záróhatározatát megnézni és abból kiderül, hogy a t. előadó urnak ezen állítása egyáltalán nem fedi a tényt, mert mindenik záróhatározat második bekezdése a következőleg szól: »Ha egy évvel a jelzett időszak lejárta« — tehát deczember 31-ike — »előtt a szerződő felek egyike sem közölte azt a szándékát, hogy az egyezmény hatályát megszüntetni kívánja, akkor az egyezmény továbbra is hatályban marad egy évig attól a naptól számitva« — tehát nem deczember 31-ikétől — »a melyen a szerződő felek valamelyike f elmondotta.« Ez az egyezmény hatályának jóformán örökletességét mondja ki, mert hogyha felmondás nem történt, ezek az egyezmények deczember 31-ikén nem jártak le és egy évre sem deczember 31-ikétől kezdve. Csak attól a naptól számított egy évre járnak le, a mikor valamely kormány felmondta. Tehát az egyezmények hatályának lejárati ideje egyáltalán nincsen határozottan fixirozva, s ha felmondás nem történik, akkor az egyezmények automaticze hatályban maradnak örökre. Hogy én ezt ma különösen nem nehezményezem, ennek oka abban rejlik, hogy hiszen a törvényhozásnak mindig módjában lesz a kormányt rászorítani arra, hogy a felmondást eszközölje, ha az egyezménynek 1917 deczember 31-én túli fentartása bármely okból czélszerütlen volna. Egyebekben ismétlem, hogy ezen egyezményeket, a melyek a Szerbiával való jogsegély kérdését rendezik, örömmel üdvözlöm ; csak arra hivom fel a minister ur figyelmét, hogy méltóztassék azon tapasztalatokat, a melyeket ezen a téren Romániában, Ausztriában és Horvátországban tettünk, értékesíteni. A tapasztalat ugyanis azt bizonyítja, hogy a mi lojális eljárásunk sem Ausztriában, sem Romániában, sem Horvátorszögban nem talál viszonzásra. Mi minden állammal szemben, a hol erre kötelezve vagyunk, igen messzemenő lojalitást tanúsítunk, ezt azonban velünk szemben nem igen találjuk meg. Ausztriában hátrányban vannak a magyar jogkeresők, mert a magyar birói megkereséseket nem teljesitik ugy, a mi érdekeinket nem védik ugy az osztrák bíróságok, mint a hogy ezt mi cselekeszszük, e téren a viszonosság egyáltalában nincsen meg. Horvátországban pedig állandó a panasz, hogy a magyar jogkereső közönség minő elbánásban részesül az ottani bíróságok és hatóságok részéről. Romániáról nem is szólok. Ha már most ezen egyezmények közgazdasági hatását biztosítani akarjuk, akkor a kormánynak a külügyministerium utján befolyást kell gyakorolni arra, hogy ezen egyezmények velünk szemben is olyan lojálisán és becsületesen hajtassanak végre, mint a hogy ezt mi állandóan cselekeszszük. A mi helyzetünk az, hogy rendesen mi vagyunk 10*