Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-323

46 323. országos ülés 1912 január 12-én, pénteken. lobbantotta, hogy bizonyos pártszinezetü akcziókat tervez, én ezt elmondtam, hogy méltóztassék megokolni, mi az igazi oka annak, hogy Vaálról elviszik a járásbíróságot, jóllehet az összes hozzátartozó községek központjában van, és kiteszik a periferiára. Én ezt csak incidentaliter mondottam el és tisztán azért, mert láttam, mennyire érzékeny a minister ur ezek iránt a kérdések iránt; és érzékenységére appellálok, érzékenységében, bizom is, hogy a kellő indokolást vagy meg fogja tudni adni vagy pedig lemond erről a tervéről. f* T. ház ! Az igazságügyek tere nálunk anynyira elhanyagolt, hogy ha kétszer annyi részletet hoznánk fel, mint előttem szólt képviselőtársam, a ki igazán szakavatottan és nagy prakszissal kezelte a dolgot, még akkor sem tudnók kimeriteni. Ennélfogva én csupán arra szorítkozom, hogy néhány nagyobb tünetre, nem a részletekre, hanem magukra az ideákra, a gondolatokra, hivjam fel a t. minister ur figyelmét. Méltóztatnak tudni, hogy büntető kódexünk nagyon régi. Azt is méltóztatnak tudni, hogy az összes szakértő körök, birák és ügyvédek, állandóan panaszkodnak, hogy hasznavehetetlen és hatálytalan. Én mint gyakorló jogász, de mint törvényhozó is, kötelességemnek tartottam összehasonlítást tenni a külföldi büntetőtörvénykönyvek hatása és a magyar büntetőtörvénykönyv hatása között. Nagyon szomorú eredményre jutottam, bár nagyon kevés adat van. Én egyedül Bosko könyvét találtam, a mely összehasonlító kriminálstatisztikát ad. Szerinte nemcsak nálunk, de az egész kontinensen a büntetőtörvénykönyv csődjéről lehetne beszélni, mert sehol az egész kontinensen nem kevesbedík a bűnesetek száma, sőt ellenkezően, majdnem minden országban emelkedik. Ha kérdezzük, mi a tulaj donképeni czélja a büntetőtörvénynek, az a felelet, hogy kétségtelenül elsősorban a polgárok vagyoni és életbiztosságának megóvása, és hogy erre helyesen találja-e meg a törvényhozó a módot és az eszközt, annak, azt hiszem, legfőbb kritériuma az volna, ha a bűnesetek fogynának. Sajnos, Magyarországon emelkednek, de emelkednek minden államban. Nem fogom untatni a t. házat részletes statisztikai adatokkal, csupán egyes adatokat vagyok bátor kiemelni. Olaszországban 1883-tól vannak meg a statisztikai számok; csak az első és a végső számot említem meg, mert nagyon unalmas lenne hosszadalmas statisztikát hallgatni. 1883-tól 85-ig 33.000 volt a szám, 1896-tól 99-ig 56.000, Francziaországban 1861-ben 95.000-rel kezdődik, 1896-tól 99-ig 124.000. Ausztriában kezdődik a szám 73.000-rel és végződik 239.000-rel. Németországban a szám körülbelül állandó, 105—106.000 közt mozog, de itt sem kevesbedett. Anglia az egyetlen állam, a hol kevesbedett a szám s tulajdonképen ez volt a czélja annak, hogy a statisztikai adatokat felhoztam. Ott, ugy látszik, megtalálták a módját annak, hogyan kell a bűneseteket kevesbíteni. Ott 1861-től 65-ig volt 107.608 a szám, azután 115, 116, sőt 119.000, 1886 óta azonban állandóan csökken és lett 110—106.000 és 1896-tól 99-ig 98.000. Ha mindenütt azt találtam volna, hogy a bűnesetek száma szaporodik vagy legalább stagnál, akkor megvigasztalódtam volna, hogy sehol sem sikerült feltalálni azt a csodaszert, azt az arkánumot, melyet a büntetőtörvénykönyvnek vagy az eljárásnak vagy más egyéb előzetes dolgoknak kell kifejezésre juttatniuk, hogy kisebbítse a bűnesetek számát. íme Anglia példája mutatja, hogy kétségtelenül meg lehet találni a módját annak, mikép védjük meg az állampolgárokat a bűnösöktől. Meg vagyok győződve arról, hogy ez nem egy tényezőből áll, hanem komplex dolog. Polónyi Géza : Az üdv hadserege. Simonyi-Semadam Sándor: Mert az alkalom, az egyéni diszpoziczió, a büntetési szankcziőnak nem könnyű bekövetkezése, a könnyű védelem s egy sereg komplex tényező van, mely elősegíti azt, hogy az emberek kriminalitásokat kövessenek el. De kétségtelen tény, hogy ha nálunk ezeket a tényezőket vizsgáljuk, nem túlságosan vigasztalók a dolgok. Törvényünk nem fedi az életet, harmincz évnél régibb és elavult. Büntető eljárásunk a theoriában roppant szép, a valóságban egy teljesen alkalmatlan, nehézkes és meg nem felelő valami. Csak egyre utalok rá, és ezt minden nemjogász is meg fogja érteni. A bűnügyek és a czivilügyek közt, Magyarországon legalább, az a nagy különbség, hogy a czivilügyekben maga a tényállás is vitás, és azon perlekednek a jogkereső felek, hogy ez igy történt-e vagy ugy történt-e, s csak másodsorban jön azután a jog alkalmazása. A bűnügyben pedig kétségtelen, hogy bűneset történt, hogy valamit elloptak, hogy valakit megsértettek, valakit megöltek ; tehát maga a tényállás kétségtelen. Mi történik mostani bűnvádi eljárásunk szerint ? Bűnvádi eljárásunk két nagy hibában szenved. Az első, hogy különválasztja a vád alá helyezést és azután csinál külön főtárgyalást. A másik főhibája pedig az ügyészségnek szánt szerep. Nagyon jól tudom, hogy sok jogász ellenkező véleményben lesz velem, mikor ezeket kifogásolom, mert ez annyira divatos, annyira átvettük a nyugattól és mondjuk még azt hozzá, az •úgynevezett humanitárius elvek napfényében ez annyira megfürdetett, oly szépen lehet szavalni az ártatlanság mellett és a mellett, hogy inkább 99 bűnös mentessék fel, mintsem egy ártatlan bűnhődjék, szóval, a deklamáczióknak, a szép szólamoknak és szóvirágoknak ez egész melegágyát képezi, ennélfogva természetesen mindazok, a kik szeretik ezeket a szép szólamokat és szívesen élnek velük s talán szívesen élnek belőlük, kétségtelenül nagy barátai ezeknek. Azonban én az életet nézem és azt látom, hogy egy vád alá helyezésnél ugyanaz a vizsgálat ejtetik meg, a mely tökéletesen elégséges a bűneset és a bűnös