Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-323

44 323. országos ülés 1912 január 12-én, pénteken. a nélkül, hogy végre megszabadulhatna attól a mindenkire nézve feltétlenül kellemetlen helyzettől, hogy a neve ekképen mintegy meghurczoltatik. (ügy van ! a bal- és a szélsőhaloldalon.) fiz voltaképen a napirend kérdésével függ össze, de eminenter érdekli és érinti Í.Z igazságszolgáltatás kérdését is, és én épen azért az igen t. igazságügymmister urnak figyelmébe is ajánlom azt, hogy ezen a helyzeten változtatni kell és napireiidre kell tűzetni ezen dolgokat, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) hogy a képviselőház is kellő módon megszabaduljon ezektől a terhektől, de egyúttal a biróságok se legyenek a maguk funkcziójában megakasztva. általában azt látom, hogy Magyarországon bizonyos olyan irányban megyünk, a mely a jogrendnek kellő alkalmazását sok tekintetben lehetetlenné teszi. A kereskedelemügyi tárcza keretében is hivatkoztam arra, hogy nálunk igen sok a bukás, igen sok a nem szelíd kereskedő, a kinek dolgáról feltétlenül intézkedni és rendelicezni kei!. Ez sem uj kérdés ; nagyon sok nyomával találkozunk évezredek n keresztül annak a kilengésnek, a mely ezen kérdés körül forog. Például a franczia forradalomban voltaü o'yanoL, a kik abban a véleményben voltak, hogy a fiuk feltétlenül feleljenek az apáknak bűneiért és adósságaiért. És itt Larochefoucauldnak ez ellen elfoglalt álláspontjával találkozunk, a ki túlszigoru álláspontnak tartja azt, hogy a gyermeket az apának bűneiért és adósságaiért feleletre vonják. Látjuk tehát, hogy ez a kérdés minden időket izgatott és foglalkoztatott. De ha mi foglalkozunk vele, akkor látjuk, hogy ma már odajutottunk, hogy a lehető legrosszabb helyzet előtt állunk ; látjuk, hogy teljesen bukott exisztenoziák továbbfolytatják akár iparukat, akár kereskedésüket, csinálják vigan a hitelt, a nélkül, hogy ebben őket bárki is megakadályozná. Jön a végrehajtó, foglal náluk, — vagy egyáltalában nem is foglal, mert nem talál semmit — következik az igényper, az igényper folytán felszabadulnak az ingóságok a zár alól, és az illető vigan csinálja tovább a hitelt. Akárki jön, akármelyik elárusító, vagy utazó ügynök, ott talál egy virágzó üzletet, bemegy az üzletbe, nem is gondolja azt, hogy annak főnökével ő üzletet ne köthetne, mert látja a virágzó üzletet, hanem azt gondolja, hogy az az üzlet feltétlenül alapját fogja képezni a hitelnek. Az eredmény azután az, hogy a hitelező követelését teljesen elveszíti, és annak daczára a bukott ember továbbfolytatja az üzletet. Ezen az állapoton is változtatnunk kell, annyival is inkább, mert azt a hasznot, a melyet a bukott ember vág zsebre, voltaképen a tisztességes társadalomnak kell megfizetnie, az ennek a kontójára él, mert hiszen a nagykereskedő a veszteséget azok között kontingentálja, a kik fizetőképesek, ugy hogy végeredményben a tisztességes társadalom fizeti meg azt a veszteséget, a melyet a nagykereskedő ilyen nem szolid czégeknél szenved. A birák képzésénél foglalkoznom kell azzal is, a mire egyszer már rámutattam, hogy a birák voltaképen rendkivül egyoldalulag vannak kiképezve akkor, a mikor teoretikus tudományokkal töltik meg a fejüket, a mikor arra szorítjuk őket, hogy rendkivül sokat tanuljanak, de azzal nem törődünk, hogy a praktikus életnek valóságos kívánalmait is elsajátítsák. Hol van pl. arra rendelkezés, hogy a birót meg kell tanitani arra, hogy a legelemibb gazdasági dolgokban járatos legyen, hogy megtanítsuk pl. arra, hogy meg tudja különböztetni a búzát a rozstól, hogy meg tudja mondani, melyik az árpa, melyik a zab. Pedig nap-nap után ilyen kérdésekkel kell foglalkoznia, földmives emberek dolgaiban kell neki Ítélkeznie, s akkor ezekkel az elemi kérdésekkel sincsen tisztában, szakértőt kell neki meghallgatnia arra nézve is, hogy egy közönséges tíz krajezár értékű dolognak mi az értéke, szakértőt kell meghallgatnia a legelemibb dolgokra nézve is, a melyek a per elintézését végtelenül megdrágítják. Nem kicsinyes dolgok ezek, t. ház, hanem oly dolgok, a melyekkel foglalkozni kell. Sőt az a nézetem, hogy a bíráskodás bizonyos részét rá kell bizni a földmives népre, hogy az kvázi esküdtszék gyanánt intézzen el bizonyos dolgokat, a melyek elintézésére a szakbirák nem alkalmasak, nem is elegendők, (Mozgás a, jobboldalon.) Ha például azt nézzük, hogy közönséges parasztemberek, a mikor a hagyatékon osztozkodnak, hányféle kálvárián mennek keresztül, a mig a közönséges osztályt meg tudják ejteni, akkor belátjuk helyességét oly intézkedésnek, a mely pl. az ideiglenes felosztást rábízza egy helyi tanácsra, a mely megmondja, hogy ekként és ekként tartoztok az igazságnak megfelelően az ideiglenes állapotot elfoglalni. Osztoznak kapán, kaszán, ilyen aprólékos dolgokon és ezért tízszer is be kell menni a bírósághoz s ez oly költségek felmerülése mellett mondja ki az igazságot, — a mely hol megfelel a valódi igazságnak, hol nem felel meg — hogy az a költség tízszeresen meghaladja a csekély anyagi érdekek szubsztrátumát, holott az a gazdasági kisebb tanács ki tudta volna elégítem a feleket. Nevelni kell erre a népet, foglalkozni kell a dolgokkal, hogy meg tudják csinálni. Tanítókat, papokat ki kell oktatni, hogy a nép nevelői lehessenek és hogy a mikor ily kérdések előfordulnak, mintegy a bíráskodásban ők is részt vegyenek. A mi a patronázs kérdését illeti, nagy mértékben osztozom az aggályokban, a melyeket Szalay László t. képviselőtársam és Ráth Endre t. képviselőtársam is kifejtett, hogy voltaképen nemcsak arra van szükség, hogy bevárjuk, a míg vaiaki bűnt követ el, és belekerül egészen a fertőbe és akkor gyakoroljuk a patronázst, hanem elsősorban szükség van a becsületes emberek patronázsára, (Helyeslés.) hogy a becsületes ember ne kerüljön bűnbe, hanem aikalmac és módot adjunk neki, hogy becsületes ember maradhasson. Nagyon szép a patronázs alkalmazása és