Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-337

337. országos ülés 1912 január 29-én, hétfőn. 435 oszlatni, vagy nem, de én igy ismerem az életet és ennek igy vonom le a konklúzióit. Kern folytatom tovább a statisztikai adatok felsorolását, mert akkor a tendencziának vádja alá esném, ez pedig, legalább ma, minden kétségen kivtil távol áll tőlem, azonban foglalkozom vele, és irodalmilag is kutatom, hogyan védekeznek ellene másutt. Mert védekeznek ellene különféleképen. Előrebocsátom, hogy ne méltóztassék megijedni, nem az oiosz példák után akarok indulni, ez a legtávolabb áll tőlem, sőt a mint be fogom mutatni, nem is válik be, nem is helyes. Csak felemlitem azt, hogy p. o. Oroszországban, a hol a letelepülési engedély korlátokhoz kötötten kezeltetik, egy — gondolom — 1887-ből keltezett rendelet alapján a felsőbb oktatásra csak százalékos arányban eresztik az izraelita valláshoz tartozókat: minden egyetemnek megvan p maga perczentje, a melynek határáig őket felvennie szabad. Ez azonban reakczionárius, helytelen, az emberiséget felekezetek szerint kezelő álláspont, és a mellett inpraktikus is, mert a dolog ugy van, hogy azok, a kiket be nem eresztenek a szentpétervári, a charkovi, a moszkvai egyetemre elmennek Svájczba vagy Németországba, az ottani egyetemeket töltik meg, azután hazamennek, nosztrifikáltatják diplomájukat és felszabadulnak a letelepülési kényszer alól is, mert Oroszország ban a diplomás emberek számára nem áll fenn a letelepülési kényszer, és igy az állam ott van, a hol volt, azzal a különbséggel, hogy a felsőbb oktatásra jelentkezők nem otthon, hanem a külföldön tanulnak. Van sokféle panacea, én ezeket nem akarom végigtárgyalni, egy dolog azonban van, a mely engem speczialiter arra a meggyőződésre juttatott, és én ezt mertem volna és merném minden körülmények között vállalni a nemzettel szemben, hogy én nem kutatom senkinek vallását, meggyőződését, de egyet kutatok, s ez az állampolgárság megszerzése és az állampolgárság megszerzésétől eltöltött idő. Mert ha én csak a birői pályának magasztos, nemes és társadalmat átalakító hivatására és feladataira gondolok, akkor sehogy sem tudom beilleszteni jogrendszerembe azt, hogy a ma bevándorlott elemnek holnap vizsgát tevő fia a legfőbb biróság tagja is lehessen. (Mozgás.) Ma semmi korlát e tekintetben nincs. Nagyon ajánlanám, ha a társadalmi békének is szolgálatot téve, a magyar törvényhozás az állampolgárságnak szigorúbb kezelésében keresné az orvoslást ezen a téren is, (Helyeslés balfelől.) de a választójog terén is. Az utóbbi nem tartozik most ide, azért nem foglalkozom vele. Mert az ügyvédi pályára s a birói és bürokratikus pályákra való tolongásnak, akármikent beszélünk, akármilyen kényes dolog ez, gyakorlati eredménye mégis csak az, hogy a kereszténység leszorul ezekről a pályákról. • Engedelmet kérek, itt orvoslásról gondoskodni kell, és a külföld nem veheti tőlünk zokon és rossz néven, ha mi csak azokat bocsátjuk ilyen a törvényhozás bizonyos oltalma alatt álló szabad foglalkozásokba és a birói pályára, a kik legalább együtt nőttek fel gyermekeinkkel, együtt szívták magukba a nemzeti szokásokat és együtt ismerték meg a nemzet tradiczióit, nem pedig azokat, a kik külföldről hozott, nem ritkán felületes müveitséggel jönnek ide, s a mellett saját vallásukat is elhanyagolva és cserben hagyva, oly bizonytalan "elemet képeznek, a mely nem válik sem az államnak, sem a társadalomnak hasznára. Ma csak ezt a figyelmeztetési kötelezettséget akartam leróni és a t. ház jóindulatú bírálata alá bocsátom azt, a mit mondottam, de ennek bővebb konkluzumaiba most nem bocsátkozom. Magát a javaslatot, miután az egyáltalában nem áll semmiféle harmóniában azzal, a mit én orvosságnak tekintek, — ne vegye rossz néven a t. minister ur — nem fogadhatom el. De ha szavazásra tétetik fel az átmeneti időnek egy vagy két esztendőben való megállapítása, én az illetőkkel szemben gyakorlandó méltányosság alapján, mert országos szempontból semmi veszteség nincs benne, a minister ur eredeti álláspontja mellett, a két évi átmeneti idő mellett fogok szavazni. (Helyeslés balfelől.) Elnök : Szólásra ki következik ? Lovászy Márton jegyző: Paizs Gyula! PaJHS Gyula: T. ház ! A törvényjavasat 2. §-ának második bekezdéséhez a következő módosítást vagyok bátor a t. ház elé terjeszteni : »Azok a bejegyzett ügyvédjelöltek, kik a folyó egyetemi tanévben 1912. június elsejéig a jogi doktorátust megszerzik, az eddigi jogszabályok szerint tehetik le az ügyvédi vizsgát*. (Helyeslés.) T. ház ! Mikor ezen módositvány benyújtására fölkérettem, megvallom haboztam, vájjon megtegyem-e. Haboztam abból a szempontból, mert az ügyvédség és az azzal összefüggő kérdések oly terrénumot képeznek, a melyen én nem érzem magamat egészen otthonosan. De meggondolva a dolgot, mégis arra a meggyőződésre jutottam, hogy talán épen ennélfogva, mert a kérdésben csak ép annyi érdekeltségem van, mint van mindenkinek, a ki azt kívánja, hogy ennek a nagyfontosságú hivatást betöltő ügyvédi karnak az érdekei a közérdekkel minden tekintetben kongruensek és összeegyeztethetők legyenek, mondom, épen ezen elfogulatlanságomnál fogva érezhetem magamban a kötelességet, hogy ezt a javaslatot a t. ház szives figyelmébe és elfogadásra ajánljam. (Zaj). Elnök : Csendet kérek ! Pajzs Gyula : Kétségtelenül elfogadandó princzipium legyen előttünk az, hogy az ügyvédség jelenlegi helyzetén azokon a módokon, a melyek a javaslatban nagyban és egészben kontempláltatnak, segítsünk. Feltétlen állami érdeknek ismerem el ezt, de elfogulatlanul megítélve a kérdést, azt kell állítanom, hogy annak a kérdésnek megoldásánál, hol vonassék meg a határ azok között, a kik még a régi praxis élvezetében bizonyos kedvezményes feltételek mellett tehetik le 59*