Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-336

336. országos ülés 1912 január 27-én, szombaton. 413 ben 275 ezer és 1901-ben 306.000-re emelkedett, a mely összeg 1911-ben 303.000-ra apadt. Tehát a hadügyi kiadásoknek ezen emiitett óriási fejlődése bekövetkezett akkor, a mikor a szárazföldi hadsereg terén tulajdonképen a létszám az eredeti 1868—71-iki 275.000 főről mindössze 303.000 főre emelkedett. De hát a tételnek az a része, hogy nem fejlődött a haderő, téves, mert itt csak a szárazföldi haderőnek közös hadseregbeli részét vettük még csak tekintetbe. Ezen idő alatt fejlődött ki azonban két hatalmas intézmény, a magyar honvédség és az osztrák Landwehr. Ezeknek a költségeként az 1911-iki költségvetésben az egyiknél 57 millió, a másiknál, ha jól emlékszem, 97, illetve 61 millió kiadás szerepel és a létszám pedig (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsöbaloldalon) a két honvédség kimutatása szerint ma már 70.000 főt túlhalad. Hogy állunk tehát ? Nem megyek vissza 1868-ra, mert ez még zavaros, de az 1871-ben 275.000 főből álló hadseregből átmentünk egy összesen 370.000 főből álló hadseregre 1911-ben. A kiadások tekintetében pedig az 1871. évi 207 millióból felmentünk 1911-ben a közös kiadások terén 564 millióra és ehhez járul még 140, illetve 120 milliót meghaladó összeg a két honvédségre. Igaz, hogy ez hosszú idő, a melyre hivatkozom, mert hiszen negyven év fejlődését foglalja magában, de e negyven év alatt a létszámszaporodás 100.000 főt mutat fel, a kiadások terén pedig 207 millióról 564 millióra mentünk fel, ehhez járul még 120 millió, tehát összesen 680 millióra megy a gyarapodás. Ezzel szemben lehet arra hivatkozni, hogy talán más európai államok még nagyobb mértékben fejlesztették haderejüket. Itt látom a kérdés sarkpontját, és annak elbírálása, hogy tulajdonkéjien a haderő fejlesztése terén mi a szükséges, csak annak megállapítása során konstatálható, hogy a külföldi államoknak, a velünk szemben álló és velünk barátságos államoknak hadereje miként fejlesztetik és ezekből mokból alakul ki az a szükség, a meddig el kell mennünk a véderő fejlesztése terén. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) A t. pénzügyminister ur hivatkozik arra, hogy az 1912-iki költségvetésbe beállította már ugy a közös hadsereg, mint a honvédség fejlesztésére szükséges összegeket és a pénzügyi egyensúlyt nem zavarta meg. A tétel egészen tisztán ugy áll, hogy a véderő-bizottságnak jelentéséhez csatolt kimutatás maga elismeri, hogy a hadsereg fejlesztésének költségei a közös hadseregre vonatkozólag az 1911-iki közös költségvetésben — 107 millió, Magyarországra vonatkozólag 39 millió pluszt eredményeznek. Ez a 39 millió ugyancsak e kimutatás szerint az 1912 évben 12 millióval emelkedik, tehát 51 milliót tesz ki. Ehhez az összeghez járul a honvédségről szóló törvényjavaslat alapján beállított 11 millió, tehát 62 millió az összeg, a mely a magyar költségvetésben be van állítva részben, mert a pénzügyminister ur ismételten hivatkozott reá, hogy a vámbevételi többletből várható bevételeknek megfelelően 3.6 milliót évenként nem állított be; 62 millió van tehát beállítva, és az egyensúly nem billent meg. Ezzel szemben a pénzügyminister ur expozéjában világosan elismeri, (Halljuk ! Halljuk! a bal- és a szélsöbaloldalon. Elnök csenget.) hogy az 1912-iki költségvetésben 48 millió ujabb tehertöbbletet kellett igénybe vennie a czélből, hogy az egyensúly megóvassék. A midőn tehát 61 millió, tulajdonképen 56 millió, ujabb katonai teher állíttatott be a magyar költségvetésbe, akkor a pénzügyi egyensúly megóvása végett 48 millió uj tehertöbbletet kellett beállítani. Ez minden esetre intő példa és figyelmeztetés arra vonatkozólag, hogy a legnagyobb szorgossággal, óvatosággal bírálandó a véderőreform és a honvédségi reform költsége és hogy a magyar államháztartás, a mely nemcsak a költségvetés realitása tekintetében, de a pénzügyi helyzet tekintetében olyan, hogy szilárdságában sem én, sem más nem kételkedhetik, csak ujabb tehertételek beállításával bírja el ezt a terhet és arra vonatkozólag, hogy a jövőben a pénzügyi egyensúly megóvható legyen, feltétlenül a legnagyobb takarékosságra, mérséklésre van szükség a katonai kiadásokban egyfelől, másfelől a t. jjénzügyminister urnak az okvetetlenül szükséges, a tényleges szükség mérvét meg nem haladó kiadások czéljaira növekedő bevételi forrásokat kell igénybe vennie. Szerintem a mérték ez : a mit katonai téren a feltétlen szükség parancsol, a mit a monarchia nagyhatalmi állása, az országnak életérdeke parancsol, azt megtagadni nem szabad és nem lehet. Ezen a határon pedig túlmenni, vesztegetése, jsazarlása volna a közvagyonnak, és én a t. pénzügyminister úrról nem teszem fel, hogy ezen pazarláshoz könnyelműen hozzájárulhatna. A kérdés ezen részével azért foglalkoztam, mert feltétlenül szükségesnek tartom a legszorgosabb, legaprólékosabb részletekig menő megvitatását az előterjesztett reformjavaslatnak jíénzügyi tekintetben abból a szempontból, hogy nem találunk-e ott részleteket, melyek jelen pillanatban mellőzhetők és olykép tartom a tervezett reformok költségeit megállapitandónak, hogy azok a tényleges szükség mérvén felül semmivel se emelkedjenek. (Helyeslés balfelöl.) Most pedig, habár röviden is, áttérek az igen t. pénzügyminister ur beszédének politikai részére. (Halljuk! Halljuk!) Egyetlen tekintetben hasonló helyzetben vagyok a t. pénzügyminister úrral, hogy magam is egészen csak saját személyemre vonatkozólag, senkinek a megbízásából nem nyilatkozom, s a miket mondani fogok, mint legszemélyesebb egyéni meggyőződésemet kérem tekinteni. (Halljuk! Halljuk!)