Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-322

28 322. országos ülés 1912 január 11-én, csütörtökön. kereséssel, hogy esetleg egy 35—40 éves ember is kúriai biró legyen. Akadna azok között is tehetséges ember elég, talán több, mint a koredzett, s ez által kissé energiájukban és éleslátásukban talán fogyatékosabb idősebb emberek között. Azzal szemben, hogy a képviselő ur inkább az arisztokratikus szférák érdekeit hangsúlyozta, én arra kérem a minister urat, hogy lefelé tekintsen a népre és felhívom a figyelmét a községi birói intézményre. Milyen jó volna, ha ez mindenütt megvolna, ha a falusi biró a két esküdttel Ítélhetne a nép azon kisebb ügyeiben, minők a becsületsértések, rágalmazások, kisebb lopások, verekedések, a melyek a falusi népnek, hogy ugy mondjam, házi bajai. A községi biró volna az első fórum az ilyen kisebb ügyekben, s csak a rakonczátlanabbak, makacsabbak ügyeit kellene a járásbírósághoz terelni. Ezen az alapon fel lehetne épiteni a jövő eszményét, a demokratikus igazságszolgáltatást, a hol a nép önmaga szolgáltat önmagának igazságot, s melyben hite sokkal rendületlenebb volna, mert nem viseltetnék akkora bizalmatlansággal a bíróság iránt, mint ma. Hiszen nem tagadhatjuk, — s ez nem a bíróságok kritizálása, — hogy a népben nincs meg a kellő bizalom a bíróságok részrehajlatlansága iránt, mert a biró nem ismeri a nép viszonyait, gyakran nyelvét sem érti, csak egy-egy megértett szóból vagy a tolmács utján tud vele érintkezni. Épen azért még arra is vagyok bátor kérni a minister urat, hogy az egyes vidékekre olyan bírákat nevezzen ki, a kik annak a vidéknek a gazdasági viszonyait és a nyelvét tökéletesen ismerik. Tehát a bíráknak a lehetőség szerint nem az. országban ide-oda hányódniuk kell, hanem lehetőség szerint a lokális körülményekből, abból a vidékből és népből kellene kinőniök. A biró tulajdonképen a legmagasabb emberi tekintély, a biró tulajdonképen az emberiség végkijegeczesedési pontja, végső ideálja és ahhoz az emberhez a legkisebb gyanúnak sem szabad férni. Bátorkodom azt kérni, hogy a birák kinevezésénél legyenek tekintettel nemcsak a numerusra, hanem a kvalitásra is, különösen arra, hogy az illető ismeri-e az ottani vidéket, helyzetet, népet és annak a népnek nyelvét. Ezek után reflektálván az előttem szólott képviselő ur beszédjére, bátorkodom áttérni arra a tárgyra, a mely szeretném, hogy felszólalásomnak lényegét alkossa és ez az igazságszolgáltatásnak nyelvi szempontból való bírálata. Nem nemzetiségi szempontból, mert nem akarok az igazságszolgáltatásba politikát keverni. Ha valaminek mentnek kell lenni a politikától, ha valami szent és sérthetetlen, mindenesetre az igazságszolgáltatásnak annak kell lenni. Szentnek és sérthetetlennek kell lenni magának az igazságnak is és pedig minden politikától, mindenféle eszméktől, még ha azt állameszmének hivják is, igen, függetlennek kell lennie. Az igazság az egy tényállás és a tényállást konstatálni kötelessége minden bírónak, más czélja nem lehet, mint konstatálván annak a tényállásnak a törvónynyel való kongruencziáját, vagy inkongruencziáját, megállapítsa, hogy az a cselekedet vétkes-e vagy nem. Minden más szempont zavarja, megfojtja az igazságot. Épen azért bátorkodom kijelenteni, hogy még a magyarosítás, még a magyar nemzeti állameszméhek a magyarosítás szempontjából való kiépítése sem befolyásolhatja magát az igazságot, mert akkor valóságos igazságtalanság kerülne ki belőle. Azért bátorkodom állítani, hogy maga a magyar nemzeti államnyelv sem tűzheti ki czéljául, hogy az igazságra ránehezedjék, azt megfojtsa, vagy hogy egyszerűbben ugy fejezem ki magam, hogy maga a magyar államnyelv nem lehet és nem szabad, hogy akadálya legyen az igazság megtalálásának. Néni dűlhet rá ugy az igazságra, hogy azt elnyomja, hogy azt meg ne találhassuk. Ebből a szempontból bátorkodom a tételt ugy felállítani, hogy ha mi az igazságot meg akarjuk keresni, a tényállást meg akarjuk állapítani, vájjon megállapithatja-e a biró azt akkor, ha nem érti a vádlott nyelvét ? Megállapithatja-e a biró a tényállást és az igazságot, hogyha ő csak többé-kevésbbé képzett tolmácsok utján érintkezik a felekkel ? Megállapithatja-e a tényállást, a kongruencziát vagy az inkongruencziát az esküdtbiró, a ki nem érti a vádlott nyelvét? Bátorkodom tiszta lelkiismerettel és nyugodtan konstatálni azt, hogy semmiesetre sem. Ilyenkor a bírónak tudatlansága, a nyelv nem ismerete akadálya az igazság megismerésének, ilyenkor az a tolmács ott nem igazságkereső segédeszköz, hanem az a tolmács ott csakugyan, a hogy azt kifejezik: zavadzál, akadékoskodik, az igazságot szinte elfedi a saját közvetítésével. Épen ezért az igazság keresésének szempontjából is feltétlenül szükséges, hogy biró értse az illető vidéken dívó hazai nyelvet és az igazság keresésének szempontjából határozottan káros az, hogy a biró tolmács utján érintkezik a féllel. Káros ez a félnek, a vádlottnak és a vádlónak biztonsági tudata szempontjából is, mert feltétlenül szükséges, hogy tudják, hogy a biró érti őket. A melyik biró engem nem ért meg ugy, a hogy én az ügyet előadtam, a legfinomabb nüanszokkal, egy »és«, egy »ha«, egy »de«, egy »akkor« jelentőségével; a melyik nem ismeri a nyelvet, a melyen a nép beszél, a szólásformákat, a melyekkel egyes dolgokat ecsetel és a melyekkel preczize kifejezi magát, mondom, a melyik biró nem érti azt a nyelvet gramaticze és szintakticze egyaránt, a népies formákkal, fordulatokkal egyetemben, a tájszólások ismeretével, a melyekben szintén otthon kell lennie, mert sokszor főbenjáró bűnökről van szó, évekről és ezresekről és egy »de«-nek, egy »akkor«-nak, egy »hanem«-nek elferdítése, el-