Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-333

326 333. országos ülés 1912 január 2í-én, szerdán. Judas-pénz marad még évszázadok múlva is mindenkor. Én a vagyon becsülésében nem ragadtatnám el magamat oly túlzásra, mint Rónay Jenő t. képviselő ur, és én a vagyonnak nem tulaj donitok egyéb becset, mint a mennyi a megélhetéshez feltétlenül szükséges. És ha valaki szerencsés véletlen folytán jut a vagyonhoz, hát szerencsés ember, de a miatt nem tarthat igényt semmiféle különös tiszteletre. A vagyon magában véve egyáltalán nem tiszteletreméltó. A vagyonos ember azért, mert vagyonos, tiszteletet senkitől, semmikép nem követelhet. Az nem biztosit számára külső tiszteletet. Biztosítja ezt neki a vagyon akkor, ha eszével, tudásával szerzi, mert a szerzett vagyonban is különbséget kell tenni. Az orvos, a művész, a technikus, vagy nem tudom akárki, eszével, tudásával szerez vagyont, ugyanakkor, a mikor az emberiség jóltevőjeképen dolgozik ; minden fillérhez, a melyet szerez, egyegy áldás tapad. Az az ember a maga vagyonára mindenesetre büszkébb lehet, mint pl. a prókátor, ki végrehajtási kérvények árverési kérvények halmozásával szerezte vagyonát, a ki mint a nyomor parazitája, a szegénység szemétdombján hizott fel. Még e tekintetben is van különbség a szerzett vagyon közt. De a vagyon magában véve nem adhat tiszteletet senkinek. A képviselőházba ép ugy, mint a megyék gyüléstermébe nem a virilista uzsorásokat keU beültetni, hanem az érdemeseket, a meg nem vesztegethetőket, a becsületeseket, a kik érdeklődnek az ügyek iránt önzetlenül, tisztán, a kiket csak a közérdek vezet, nem pedig a saját vagyonuk megmentése, vagy a saját vagyonuk nagyobb gyarapítása. Mert a ki a maga állását vagyonszerzésre használja fel, az nem végez tiszteletreméltó dolgot, és semmiesetre sem érdemű meg azt a megkülönböztetést, a miben Rónay Jenő t. képviselő ut akarja őt részeltetni. Hamis alapból indult ki tehát t. képviselőtársam. Sokkal jobban megbecsülendő a szegény ember, a ki szegénysége daczára szereti hazáját, nemzetét, mint a vagyonos ember, a ki ragaszkodik hazájához, nemzetéhez. Mert habár a vagyonosok közt is akad akárhány példája az önfeláldozásnak, egy-egy Kiss Ernő, gróf Károlyi György és sokan mások, mert, hála Istennek, sokan voltak, a kik 1848-ban megmutatták, hogy vagyonuk daczára a nemzeti ügy mellé tudtak szegődni és koczkázat tárgyává tudták tenni vagyonukat; azonban azoknak az ezreknek és százezreknek példája, a kik a nemzeti ügy meUé állottak és készek voltak esetleg az életüket is feláldozni, sőt fel is áldozták a hazáért, mutatja, hogy Petőfinek, a költőnek volt i ki azt mondta : »Küzd a gazdag, védi gazdaságát, — csak a szegény szereti hazáját«. Azt a szegény embert, ki hazáját igazán szereti és közügyei iránt igazán érdeklődik, én többre tudom becsülni, mint azt a gazdag embert, ki érdeklődik a haza sorsa iránt, mert a gazdag ember esetleg a saját gazdagságát félti és védi, mig a szegényhez ennek a gyanúnak még az árnyéka sem tapad. Mikor tehát a t. túloldalon ilyen eszméket hallunk megpendíteni, mikor a vagyonnak ilyen kitüntetést, ilyen megkülönböztető tiszteletet kivannak biztosítani, hogy az kvalifikáló lenne a passzív választójogra, akkor visszatérhetek arra a tételemre, melyet mondtam és melyet szembehelyezek gróf Tisza Istvánnak igen kitűnő beszédével, melyet Deák Ferencz emlékére tartott, hogy ez nem fér össze Deák Ferencz nemzeti demokrácziájának gondolatával és hogy az igen t. túloldal ugy politikai, mint társadalmi felfogás tekintetében teljesen lesiklik arról az egészséges alapról, melyet annak idején a 67-es alap jóhiszemű megalkotói teremtettek meg. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) T. ház ! A munkapártot ugy lehet tekinteni, mint a régi szabadelvű párt örökösét. Csak a név változott, de azzal hízelegnek maguknak, igen t. munkapárti képviselőtársaim, legalább nagy részben, hogy ők egyenes leszármazói a régi szabadelvű pártnak és a munkapárt annak folytatása. Mikor Tisza Kálmán annak idején megteremtette a pártot és igen szép, hangzatos nevet, a szabadelvüpárt nevét adta neki, tényleg abba a tévedésbe ejtette az ország közvéleményének meglehetős nagy részét, a kik mentek is egy ideig utána, hogy itt csakugyan szabadelvű alkotásokról lesz szó, és a szabadelvüpárt csakugyan a szabadéivüséget fogja szolgálni. A szabadelvűpártról nem beszélek, hiszen de mortuis nil nisi bene ; én csak a munkapárttal foglalkozom, mint a szabadelvű-párt leszármazójával. Jóformán dicsekedtek azzal, hogy ők folytatni kívánják a szabadelvüségnek azt a munkáját, melyet a régi szabadelvű-párt abbahagyott. Hogymikép folytatják a szabadelvüség munkáját, már volt alkalmam illusztrálni azokkal a rendjelosztogatásokkal és bárósitásokkal. melyek napirenden vannak. De legyen szabad még rámutatnom arra a szellemre, mely gyökeret vert például az igen t. kultuszministerimnban. Legyen szabad rámutatnom a középiskolák mostani vezetésére, hol nem a tudomány jeleseit alkalmazzák, hanem azokat, kik kitüntették magukat a kongregácziókban, hol felekezeti szempontok az irányadók. E tekintetben a szabadelvüség terén a szabadelvüség hagyományainak hű képviselője gróf Zichy János kultuszminister ur és az ő valóságos belső titkos tanácsosai: Barkóczy báró és Tomcsányi páter. Látjuk, hogy a t. túloldal ezt a kultuszpolitikát helyesli és ebben látja a szabadelvüséget és a szabadelvű irányt, holott a felekezetieskedés terére lépni Magyarországon egyike a nemzet ellen elkövethető legnagyobb bűnöknek. (Igaz! Ugy van ! a baloldalon.) Mi oly kevesen vagyunk, hogy jól mondta rólunk annak idején Széchenyi István, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni. A felekezetieskedés nemcsak a társadalom felforgatására és a családi béke megbon-