Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-333

333. országos ülés 1912 január 24-én, szerdán. 327 tására vezethetne, hanem ellenkeznék azzal az egészséges demokratikus irányzattal is, melynek alapjait Deák Ferencz tette le. Habár tehát épen Deák Ferencz szellemével ellenkezik, mégis ime, azt látjuk, hogy ez a fele­kezetieskedés folyik minden vonalon. Valóságos klerikális nyomás van, és a szabadabb gondolkodást elfojtani igyekeznek minden téren, sőt hű munka­társat talált gróf Zichy János épen gróf Tisza Istvánban, ki szektáriánusokat lát azokban, kik a szabad gondolatnak, a kik a modern gondolkozás­nak hivei. Látjuk tehát, hogy a t. túloldal miképen fogja fel a szabadelvű hagyományokat. A szabadelvű­ségnek szép kertje ilyen kertészekre, ilyen gondo­zókra talált, mint a milyeneket felemiitettem. Ebben a kertben azután virágzik a császári omni­potencziának császárszakálla, virágzik a militariz­mus sisakvirága; a szabadelvüségnek szép fája pedig, a melyet együtt ültettünk és öntözgettünk valamikor, — hiszen a függetlenségi és 48-as párt fehér szárnya együtt küzdött annakidején a sza­badelvüpárt jobbjaival, hogy a liberális törvénye­ket, a liberális egyházreformokat megalkossa — együtt ültettük valamikor azt a fát, a melynek most más szedi le a virágait s erre a fára most szé­pen felkapaszkodik a hernyófajnak legundokabbja, a papmacska. (Derültség a jobboldalon.) Látjuk, hogy miben nyilvánul meg a t. túl­oldal szabadé!vüsége. Nem is akarom ezt tovább fejtegetni, de az bizonyos, hogy a szabadelvüséggel szemben uralkodó reakczió az egyik oka annak a mélységes bizalmatlanságnak, a melylyel én a kor­mány iránt viseltetem és a melyért a felhatalmazási törvényjavaslatot neki megszavazni hajlandó nem vagyok. A törvényjavaslat előadója, Hegedüs Lóránt t. képviselőtársam hivatkozott arra, hogy a költ­ségvetés erős vonatkozásban van a politikát do­mináló két nagy kérdéssel, a melyek egyike a véd­erőtörvény, másika pedig a parlamenti reform. A véderőtörvény annyiban áll vonatkozásban a költségvetéssel, hogy a költségvetés már akképen van összeállítva, hogy abba a kétéves szolgálat s általában a véderőreform következtében az or­szágra háruló nagyobb terheknek egy része fel van véve, és a t. előadó ur azt a felhivást intézte a kéj> viseíőházhoz, hogy egy nemzet, a mely már tiz éve készül a saját haderejét, a saját véderejót fejleszteni, tovább egy perczig sem késlekedhetik a maga létének veszélyeztetése nélkül; hogy a nem­zetnek presztízsét rontaná, csökkentené tekintélyét és hatalmi, poziczióját az, ha nem ragadná meg a kínálkozó gyönyörű alkalmat, hogy már e költség­vetésben is megszavazza a költségtöbbletet az emelendő katonai terhek, a felemelendő ujoncz­létszám javára. Ez volt az egyik indoka a t. előadó urnak. Abban igaza van a t. előadó urnak, hogy csak­ugyan a felhatalmazási törvényjavaslat vonatko­zásban van a véderőreformmal. De épen ez az egyik oka annak, hogy nem szavazzuk meg ezt a felhatalmazási törvényjavaslatot. És én most nem akarok minden részletébe belebocsátkozni annak, a mit már bőven fejtegettünk, a mit szóval és Írásban már feltártunk a nemzet elé és a mit szükség esetén unos-untalan ismételni fogunk, — hiszen a nagy igazságoknak ismétlése sohasem felesleges — mondom, nem akarok kiterjeszkedni arra, milyen okok indítanak minket arra, hogy a véderőtörvényj avaslat megszavazása elől merőben elzárkózzunk. Hiszen nem zárkóznánk mi el a véd­erő fejlesztése elől, mint a hogy nem zárkóztak el' elődeink sem 1848-ban a nemzet megvédelmezé­sére szükséges ember- és pénzáldozat elől; nem zárkóznánk el, ha ez csakugyan a nemzetnek vé­delmére, a nemzet tekintélyének, hatalmi poziczió­jának emelésére volna szükséges. Csakhogy mi ugy látjuk, hogy a véderő a maga szervezetében nem hogy ereje volna nemzetünknek, hanem ellenke­zőleg, annak gyengítője. ¥% Minél erősebb ez a véderő, minél nagyobb az a kényszerítő hatalom, mely a nemzetre nehezül, annál messzebb esünk mi nemzeti ideáljainktól, annál nehezebb nekünk megvalósítanunk nemzeti czéljainkat, mert ez a véderő mindezeknek a negácziója, minden nemzeti ideáljainknak taga­dása. Nem létesülhet abban semmi nemzeti szellem, nem találhatnak ott semmi oltalmat nemzeti törek­véseink. Ez a véderő a nemzetnek nem megmenté­sére, megoltalmazására, hanem a nemzeti akarat nyilvánitásának csak elfojtására alkalmas. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) És ebben a véderőben, t. képviselőház, nem is a nemzetnek tagjai foglalnak helyet, hanem egy idegen szellemű tisztikar dominálja azt ma is. Hiába igyekszünk ezt reparálni, hiába törekszünk mi magyar katonai akadémiát létesíteni, ez csak annyi anyagot szolgáltat oda, mint a mennyi egy csepp a tengerben, a mely ott elvész. Az odakerülő katonai tiszti anyag a nemzeti szellemen, a katona­ságnak nemzeti szelleművé tételén nem sokat képes lendíteni, mert vagy idegen szelleművé változik át maga is, többségében, vagy folytonos össze­ütközésben van része, haladásának az útja el van vágva, ugy hogy akárhány esetben leteszi az illető a kardot, leteszi a kardbojtját és kénytelen kilépni a hadseregből, mert a saját nemzeti szelle­mével összeegyeztethetőnek nem tartja, hogy olyan szellemben teljesítsen szolgálatot, a mint azt ott tőle megkívánják. Hosszasabban volt már máskor alkalmam erről itt e képviselőházban nyilatkozni. Most csak egyre mutatok rá, arra, hogy minden nem­zet véderejében a nemzet intelligencziájának egy nagy, tekintélyes része foglal helyet. És igazán eltekintenénk azon nagy pénzáldozatoktól, a me­lyeket nekünk a hadseregre, a tisztikarra kell for­dítanunk, a drágább ellátás és egyéb szolgálmányok miatt, a melyek azonban szükségleteiket még sem képesek kellőképen fedezni, mert olyan követel­ményekkel lépnek fel a tisztikarral szemben, hogy nem csodálkozhatunk azon, hogy azokat nem tudják arányba hozni a szükséglethez képest

Next

/
Thumbnails
Contents