Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-332

300 332. országos ülés 1912 január 23-án, kedden. És még most is, a választások után is, mit látunk ? Látjuk azt, hogy a kormánypárt a helyett, hogy megelégednék óriási többségével, most még a megyei és községi választásoknál is ezt az uj választási rendszert igyekszik meghonosítani, a mi által a vesztegetés lehetősége átplántálódik a közönség felfogásában úgyannyira, hogy mikor majd arra a nemzetnek igen nagy szüksége volna, nem lehet már ezt a mételyt kiirtani a közfelfogásból. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Mondom, a községi és a megyei választásoknál is látjuk már, hogy vesztegetéssel, etetéssselitatással, presszióval járnak el, akárcsak az országgyűlési képviselőválasztásoknál, a mit pedig a magam részéről magyar nemzeti szempontból igen veszedelmes irányzatnak tartok. (Igaz! ügy van ! baljelöl.) Ennélfogva annak a többségnek és annak a kormánynak működése iránt, a mely ezt az irányzatot éreztette és ilyen magas fokra emelte, bizalommal nem is viseltethetem. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház! A választások utójátéka pedig az, hogy a t. többség tagjai megválasztatásuk előtt minden elképzelhetőt megígértek mindenkinek, a szerint, hogy kinek mi volt a kivánsága. Most azután, hogy kormányra kerültek, ezeket az Ígéreteket nem lehet teljesíteni, nem tudják beváltani, bár, sajnos, itt is oda fejlődik a dolog, hogy azok a választókerületek, melyek valamit el akarnak érni, vagy valamit meg akarnak szerezni a kormányoktól, hova-tovább arra a meggyőződésre jutnak, hogy bizony nekik egy ministert vagy államtitkárt vagy valami nagyon befotyásos egyént kell akármi módon megválasztaniuk, mert akkor biztosan elérik czéljaikat, különben pedig igen nehéz azoknak a czéloknak az elérése. De daczára annak, hogy ez az irány is nagyon szépen gyarapszik Magyarországon, a tisztelt kormánypárt mégsem tudja beváltani a választásokon tett Ígéreteit. Épen ezeknek az Ígéreteknek a következménye a fizetésfelemeléseknek a z a túlságosan erős követelése, a mely most tapasztalható. Van ennek létjogosultsága, csakhogy ezt a fizetésíelemclést nemcsak a nélkülözők kérik, hanem azok is, a kik ennek a révén nagyobb fényűzést szeretnének kifejteni. És midőn a tisztelt kormány azokat a beigért fizetésfelemeléseket nem tudja kellőképen megvalósítani, mert hiszen a pénz mindenfelé kell és elfogy, mert hiszen előttünk állnak az uj katonai kiadások, a melyek ujabb és ujabb áldozatokat igényelnek : akkor a tisztelt kormány arra számit, hogy majd a szegény népet sújtó uj közvetett adónemek behozatalával fogja a hiányokat pótolni. Ezt a politikát nem tarthatom helyesnek. De nem tartom helyesnek a tisztelt kormány által folytatott birtokpolitikát sem. Ennek a Magyarországon félszázad óta folytatott birtokpolitikának az eredménye az, a mit tegnap felszólalt tisztelt képviselőtársaim is hangoztattak : hogy Magyarországon ugy a szellemi, mint a munkás-proletariátusnak nagy többsége a magyar nép soraiból kerül ki. A nemzetiségek ezen a téren is ügyesebbek ; azoknak lábai alól nem csúszik ki olyan könynyem a talaj, a mint azt a magyar népnél látjuk. (Ugy van ! a szélsőbaloldálon.) De épen ezen statisztikai adat igazsága, hogy a Földnélküli Jánosok, a szellemi proletárok nagyobb része hova-tovább mindig csak a magyarság soraiból kerül ki, annak bizonyítéka, hogy a magyarság saját hazájában a föld tekintetében megfogyatkozott, hogy területeket és tért veszített, (ügy van! a szélsőbaloldálon.) Sümegi Vilmos: ügy van ! Különösen a Székelyföldön ! Szabó István (nagyatádi) •: Akármi legyen is ennek oka ; akármi idézte is elő ezt az igazán elitélendő és sajnálatos helyzetet, annyi bizonyos, hogy az a birtokpolitika, a mely ezt lehetővé tette, vétkes és helytelen volt. Birtokpolitikánk okozta sok helyen — bár néhol indokolatlanul is bekövetkezett — annak a sajnálatos helyzetnek előállását, hogy a törpe- és kisbirtokos a nagybirtokosban a maga elnyomóját látja. Es a mikor mi azt várnók, hogy ez a kormány erélyes intézkedésekkel fordítson egyet ezen a Magyarországon különösen helytelen birtokpolitikán, akkor e helyett csak olyan javítgatásokat látunk, a melyek pillanatnyilag talán használnak, azonban magát a bajt gyökeresen semmiképen sem orvosolhatják, (ügy van I a szélsőbaloldálon.) T. ház ! Az államsegélyeknek ott is, a hol azok tényleg jó szándékkal nyújtatnak, legnagyobb hibája ugyanaz, a mi birtokpolitikánknak eddig legnagyobb hibája volt, hogy t. i. a nép> sorsát, a nép birtokpolitikájának a kérdését, a népnek minden ügyét-baját, magának a népnek bevonása és megkérdezése nélkül intézik, (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) A kik csak madártávlatból ismerik a népet, és bajait sohasem élték át, azok intézkednek és nem kérdezik meg magát a népet, hogy mi a baja, mije fáj és hol kellene segíteni; hanem magasabb állású emberek, megengedem, jóindulattal, de hozzáértés nélkül járnak el, a minek aztán az a következménye, hogy maga a czél, t. i. a segítés ezen a réven nem sikerül, sőt sokszor épen az ellenkező hatást érik el. (ügy van ! a szélső-baloldalon.) Hogy röviden illusztráljam az államsegélynek legújabban alkalmazott módját is, megemlítem, hogy százszámra kapom a panaszos leveleket csak az állat vásárlások tekintetében is. És miért ? Azért, mert a gazdasági egyesületek vagy a gazdasági felügyelők a nép megkérdezése nélkül kiadták ezeket a segélyeket a gazdasági egyesületi titkároknak, vagy más egyéneknek, a kik azután ezen állatvásárlásoknál olyan óriási hibákat követtek el, hogy az a segély igen sokszor kárát okozta annak a kisbirtokosságnak, a melynek a javára kiadták. Megrohanták az egyes vármegyéket, felszorították az állatárakat, egyik vármegyéből a másikba vitték az állatokat, a másikból megint visszavásárolták ugyanoda, a honnan elvitték, és az