Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.
Ülésnapok - 1910-332
294 332. országos ülés 1912 január 23-án, kedden. fogadja el és pedig azért, mert a néppárt keresztény elvi programmj a merev ellentétben van a munkaiért liberális programmjával. Nem fogadja el azért sem, mert mi a munkapárt mai többségét nem tekinthetjük olyan többségnek, a mely szabad választás eredménye és a melyet a munkapárt a szabadon megnyilvánuló népakarat választása folytán kapott. (Elénk ellen-mondások a jobboldalon. Felkiáltások jobbfelöl: Megint a régi nóta ! Rossz viccz ! Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Huszár Károly (sárvári): Eéginek régi, de mindig igaz marad, (ügy van ! balfelől) mert az egész országban mindenütt tapasztaltuk, hogy a hivatalos közegek, az uradalmak, a gyárak, a községi jegyzők és más tényezők olyan illetéktelen befolyást gyakoroltak a választásokra, a minő csak egy olyan országban lehetséges, a hol a választás nyilvánosan folyik. Bizalmatlansággal vagyunk a kormány iránt azért is, mert a kormány saját programmjának és a többség programmj ának azon részeit sem hajlandó megvalósítani, a melyek valamiféle módon mégis kedvezést n} r ujthatnának a népnek. A többség mindenféle mesterséges akadályokkal lehetetlenné teszi a trónbeszédben foglalt demokratikus Ígéretek megvalósítását, ujabban pedig a kormány közegei, közigazgatási tisztviselői különösen a Felvidéken és nevezetesen a privigyei kerületben olyan magatartást tanúsítanak, a mely teljesen ellentétben van mindazzal, a mit egy jogállamban a tisztviselők pártatlansága szempontjából megkívánhatnánk, (ügy van! balfelől.) A közigazgatási tisztviselők nem respektálják a gyülekezési, s egyesülési jogot és a szólásszabadságot. A legfurcsább machinácziókkal igyekeznek gátat vetni a teljesen jogos és törvényes alapon nyugvó politikai agitácziónak. Mindezektől eltekintve azt is konstatálnom kell, hogy a helyett, hogy a mai többség előbbre vinné az országot a szocziális törvényhozás utján, (Mozgás a jobboldalon. Elnök csenget.) a szocziálpolitikai törvényhozás egyenesen megakadt, sőt némely tekintetben . . . (Mozgás és zaj jobbfelől.) Elnök : Csendet kérek ! Huszár Károly (sárvári) : . . . mint a legutóbb hozott intézkedések folytán is bizonyos visszafejlődést is tapasztalhatunk a mezőgazdasági munkások biztosítása tekintetében, (ügy van! balfdől.) Bizalmatlanságra késztetnek bennünket a kormány által kötött kedvezőtlen üzletek is, a melyek véleményünk szerint az ország jól felfogott érdekeinek meg nem felelnek. De ha semmi más ok nem volna is, az az egy körülmény, hogy a kormány a fegyverszünetnek most letelt heteit egyáltalán fel nem használta arra, hogy a parlament munkaképességét biztosítsa és egy egészséges törvényhozási munka előfeltételeit megteremtse, már magában elegendő arra, hogy a legnagyobb bizalmatlansággal tekintsünk a kormány tevékenysége és működése elé. A kormányt egymás után érik a vereségek. A milyen meglepetés volt a kormányra nézve Schönaioh bukása, olyan váratlanul jött a legutóbbi napokban Tomasics bukása is, a kit úgyszólván késhegyig védelmezett a ministerelnök ur az ellenzék támadásaival szemben és a kiről a végén kiderült, hogy tulaj donképen a kormány az általa olyan teljesen kifogástalan és az ország érdekében működő férfiúnak poziczióját megtartani nem tudta, a mi szintén a kormány gyengeségére és helytelen politikájára mutat. Hasonló meglepetés érte a kormányt és a többséget Bécsben a delegáczióban, a hol a kormány több ministertagjának egyenes és őszinte nyilatkozatával ellentétben az uj hadügyminister a katonai költségek terén ujabb emelést helyezett kilátásba. De mutatkozik a kormány gyengesége abban is, hogy külügyministerünk pozicziója, a kinek politikája külügyi téren úgyszólván azonos a magyar kormány politikájával, folyton gyengül és a kormánynak, ugy látszik, nincs elegendő ereje és elegendő bátorsága, hogy azokkal szemben, a kik a Magyarország érdekében álló külpolitikát támadják, megvédelmezze azokat, a kik a magyar álláspontnak legnagyobb erősségei voltak a külügyi hivatalban. Bizalmatlanságra késztet bennünket az az elvi differenczia is, a mely köztünk, a néppárt, mint keresztény párt között és a munkapárt, mint liberális vüágnézetet valló párt között van. Főképen azt diffiikultáljuk, hogy a katholikusoknak régi évtizedes követeléseit állandóan, rendszeresen kijátszsza ez a kormány is, mint annyi sok előző más és folyton halogatja a katholikusoknak tett Ígéretek megvalósítását. A katholikus autonómia ma tulaj donképen minden parlamenti párt proggrammjában megvan, a trónbeszédben is erre határozott Ígéret volt, a kormány is több izben a ministeri székből — a kultuszminister és a ministerelnök is — hirdette nyíltan, hogy meg akarja valósítani a katholikus autonómiát. •« Értesülésünk szerint ez a törvényjavaslat egy év óta teljesen készen fekszik a ministeriumban és a mostani fegyverszünet (Zaj. Elnök csenget.) igen alkalmas lett volna arra, hogy az egész ország közvéleményével összhangban levő ezen törvényjavaslatot itt tárgyalás alá vegyük és néhány nap alatt el is intézhettük volna. Mindenféle aprólékos, csiri-csári törvényjavaslatot előhoztak, azonban e lényeges és életbevágó törvényjavaslatot ismét a fiókban felejtették. En nem tudom megérteni, hogy tulaj donképen ennek a bujósdi játéknak a katholikus autonómiával mi lehetne más czélja, mint legfeljebb az, hogy állandó ígéretekkel a katholikusoknak egy részét megtartsák a kormányzat támogatása mellett. Kérjük a kormányt, hogy nyilatkozzék a kathoükus autonómiára vonatkozólag, bogy azt a teljesen kész javaslatot tulaj donképen most már mikor óhajtják beterjeszteni. A politikai helyzet most is olyan volna, hogy
