Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-331

331. országos ülés 1912 január 22-én, hétfőn. 283 lene ezek alapján választani. Hát van valaki e házban, ki abban az illúzióban él, hogy a választási törvény reformját 1914-ig és 1915-ig is el lehetne halasztani ? (Igaz! Ugy van! a szélsÖbaloldalon.) Nem toldozással-foldozással és különben igen egészséges eszmékkel kell érvényt szereznünk annak, hogy senki meg ne fosztassák választói jogától, mert nekünk a választási törvény keresztülforszirozását nemcsak ebből a szempontból, a progresszív adó behozatala szempontjából van jogunk követelni, nekünk ehhez jogunk van az alkotmányos élet fejlődése alapján, azon premisszák alaj>ján, melyeket ezen politikai küzdelemben felállítottunk. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezek után áttérek a politikai kérdésekre, a véderő kérdésének fejtegetésőre. Ismétlem, nem azért, hogy bármilyen programmszerű nyilatkozatra pártom nevében vállalkoznám, mert erre felhatalmazást sem kaptam, hanem hogy azon támadásokat meggyengíteni iparkodjam, melyeket a mi küzdelmünkben ellenünk intéztek, és kiemelni akarjam azokat az alapokat, melyeken mi is az e küzdelemből való kibontakozást elképzeljük és elvárjuk. Az első vád ellenünk, hogy mi országunk biztonságától, nemzeti létünktől megtagadjuk azokat az eszközöket, melyek a véderőhöz szükségesek, hogy Magyarország messze elmarad a művelt államok áldozatkészségétől, hogy mi ebben az irányban nem megyünk el addig a határig, a meddig hazájának sorsán aggódó minden hazafinak elmenni kötelessége. Nemcsak a hadügyminister ur szájából hangzottak el e súlyos vádak, hanem itt is elhangzottak e vita folyamán mindig és mindig a magyar törvényhozás szűkkeblűségéről, s azután ismét mentek feljebb, mindig tovább, hogy olyan igényeket támaszszon a katonai körök részéről, melyeknek kielégítése gazdasági tekintetben teherviselő képességünk szempontjából egyáltalán lehetetlenség. Rejtély előttem, hogy magyar politikusok ilyen irányú törekvéseknek adják oda magukat, rejtély, hogy mi Magyarország teherviselő képességét, áldozatkészségét lebecsüljük ezen a téren, holott a valódi helyzet az, hogy Magyarország áldozatkészsége messze felülhaladja már mais azon mértéket, mely anyagi helyzetének megfelel. Mindig azzal állnak elő, mikor e tételeket, felállítják, hogy csupán azon terheket veszik Magyarország terheiként, melyeket saját költségvetésünkbe felveszünk és nem veszik fel a hadügyi terheket igazi nagyságukban, nem állítják össze mindazon terheket, melyeket mint hadügyi költségeket össze kellene állítani, nehogy a következtetések hamis alapon nyugodjanak. Néhány számadatra akarok csak utalni. Magyarországnak és Ausztriának hadügyi terhe ma is, az 1911-iki közös költségvetésben a rendes tételekben 427 millió, a rendkívüli tételekben 91 millió, összesen 519 millió. Ez azon összeg, melyet a közös véderő szervezetéhez Magyarországnak ós Ausztriának adni kell. Ehhez jönnek a Landwekr-nek és a honvédségnek költségei, az egyik 87 millióval, a másik 60 millióval, ugy hogy 667 millió az a hadügyi teher, melyet a két államnak hadseregének ellátására adnia kell. Ebben még mindig nincs benn minden költség, nincsenek benn azok a külön stratégiai vasutak és utak, azok a költségek, melyeket kölcsönökből kellvén fedezni, kamatjaik terhelik az államot, mert ezek már az állami renték közt vannak felsorolva. E kölcsönökből folyó terhek többé nem hadügyi terhekként szerepelnek. Hátha már ma ilyen nagy összeget tesznek Magyarország és Ausztria katonai kiadásai, hogyan alakulnak majd ezek az összegek, ha a mai véderőjavaslatokkal együtt a kormány keresztülviszi a katonai terhek felemelését? (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Gróf Ajmonyi Albert t. képviselőtársam, a ki rámutatott a nagy közjogi aggodalmakra, szintén osztja ebbeli nézeteinket, hiszen az a jjárt többszőrkifejezést is adott annak, hogy azoknak a terheknek nagysága, a melyek e véderőjavaslatokból folynak, lehetetlenné teszi e javaslatoknak elfogadását. (Ugy van! a baloldalon.) Gr. Apponyi Albert: Ez ugy van! Holló Lajos: A t. pónzügyminister ur, a mikor a hadügyi kiadások számadatairól szólott, öt évre 752,700.000 koronában állapította meg azt a külön terhet, a melyet a véderőjavasíatok keresztülvitele és az időközi tengerészeti befektetések után viselnünk kell. Szerintem e 752 milliónál sokkal nagyobbak lesznek azok a terhek, a melyek a későbbi években a két államra hárulnak. Minthogy a reformok életbeléptetése fokozatosan történik, az utolsó éveknek terheit kell a helyes mérték érdekében teljes összegükben elfogadni, nem ugy, mint a minister ur tette. És ha más alapon számítjuk ki a terhek nagyságát, megtudjuk, hogy a mig Magyarországnak mai ujonczlétszáma 56.578 ember, a jövőben 93.187 lesz, tehát 36.611 ujonczczal többet fog Magyarország ezentúl évenkint kiállítani, a mi az ujonczlétszámnak 65%-kal való emelkedését jelenti. Ha jjedig a jövőben évenkint 65°/o-kal több katonát tartozunk sor alá állítani, természetes, hogy a szükséges fegyverzet, a hadi felszerelések, a műszaki, csapatok kiállítása megfelelő többkiadást hárit reánk, és ha nem is veszem 65%-ra a terhek természetes emelkedését, de bizonyosra veszem, hogy kiadásaink 30—40°/o-kal fognak emelkedni, a mi évenkint — ha csak 30°/

0-ot veszünk — 200,100.000 koronát jelent, ugy hogy a mai 752 millió korona helyett 887 millió koronát fogunk Ausztriával együtt évenkint hadi czélokra fordítani. Ez oly óriási terhet jelent a két államra, de különösen Magyarországra nézve, hogy anyagi viszonyainkkal 36*