Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-331

331. országos ülés 1912 január 22-én, hétfőn. 275 Justh Gyula: Jeszenszky küldte le! Gr. Apponyi Albert: Ez talán helyén lett volna, talán indokolt lett volna, talán tárgyilag megfelelt volna a helyzetnek, azokban a korábbi időkben, a melyekben az obstrukczió irányult a költségvetés ellen, az indemnitás ellen, minden ellen, szóval tényleg megakasztotta az országgyűlés egész működését, (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) de abszolúte nem vág többé ehhez a mostani helyzethez, midőn az az obstrukczió, a melynek én nem vagyok védőügyvédje, a melyet azonban a maga igazsága szerint akarok mérlegelni és talán épen azért vagyok rá hivatva, mert nem vagyok elvileg védőügyvédje, mikor ez az obstrukczió egészen lokalizálva van, mikor ez az obstrukczió semmiféle hasznos és produktív munkát meg nem akadályoz, (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) mikor együtt jár azzal, hogy az állami költségvetés eddig nagyon ritka, sőt példátlan kulaucziával és gyorsasággal intéztetett el, midőn együtt jár annak kifejezésével, hogy minden jxroduktiv és hasznos nemzeti munkában, akár kritikával, akár, ha ez felel meg meggyőződésünknek, nyilt hozzájárulással is közreműködünk. (Helyeslés a baloldalon.) Ha az ember meg akarja ítélni a helyzetet, akkor nem kell ily általánosságban beszélni, nem, kell beszélnie a produktív munka megakadályozásáról, hanem beszélnie kell kizárólag a véderőjavaslat létrejöttének megakadályozásáról és ebből a szempontból kell a dolgot mérlegelni. (Helyeslés a baloldalon.) Már most igy lokalizálva és helyes alapjaira téve át a kérdést, én szintén megengedem, hogy ez az eljárás nincsen harmóniában, sőt egyenes ellentétben áll a parlamentarizmus helyes gyakorlatával és elveivel. (Helyeslés a jobboldalon.) De hát mikor véderő-kérclésekről beszélünk, hivatkozhatunk-e a parlamentarizmus elveire ? Itt volt egy többség, a mely bizonyos nemzeti követeléseket képvisel, a parlamentarizmus elvei szerint ennek a többségnek joga lett volna, hogy az ő akarata, a mely a fennálló törvények keretében mozgott, érvényesüljön. (TJgy van! TJgy van! a baloldalon.) Ez nem történt, de az sem történt, hogy ezzel a többséggel az a kormány, a mely vállalkozott arra, hogy az ellenkező álláspontot akkor keresztül vigye, a nemzethez apellált volna uj választásokkal, hanem az országgyűlést majdnem egész éven át a folytonos elnapolásokkal szüneteltette és a mikor az országgyűlést végre feloszlatta és megérkezett az az idő, a hol nyilt, semmiféle szofisztika által el nem palástolható alkotmánysértés nélkül nem lehetett elhalasztani az uj országgyűlés összehívását, akkor a választások elrendelésének ezen alkotmányos kötelességével szemben az akkori rendszer képviselői ugy érveltek, hogy hiábavaló dolog, mert megint olyan többség jön létre, mint a milyen a régi országgyűlésen volt. ! És nagyon sajnálom, de akadtak az igen ttúloldal tekintélyes tagjai közt olyanok is, a kik ezt az okoskodást magukévá tették. (TJgy van! Ugy van! a baloldalon.) Én ebből most nekik szemrehányást nem teszek, de megjegyeztem magamnak. A többségi elv, a parlamentarizmus, midőn a nemzet javára annak elvei érvényesítését akarta katonai dolgokban, tökéletesen csődöt mondott. Mi annak idején iparkodtunk ezt a csődbejutást tőlünk telhetőleg megakadályozni. Mi találtuk fel az alkotmányos kormányzat látszatának megmentése kedvéért azt a gondolatot, hogy 0 felsége a nemzeti akaratnak szélesebb alapon való megnyilvánulását várja be, mielőtt a véderő dolgában saját aggodalmain erőt venne és ezért azután ezen az alapon mi vállaltuk az utolsó pillanatban a kormányzást, nem legutoljára abból a szempontból, hogy megakadályozzuk a helyrehozhatatlant, nyilt, világos, bevallott alkotmánysértésnek bekövetkezését. De ha mindezen fikeziók mögött a dolgok valóságát keressük, ki kell mondanunk, hogy véderőkérdésekben a magyar parlamentarizmus ereje a nemzet védelmére teljes, tökéletes csődöt mondott. Most azután egyszerre megint elő akarják hozni azt a parlamentarizmust a véderőkérdésben ; azt a parlamentarizmust, a mely a nemzet érdekében csődöt mondott, most egyszerre erőre akarják galvanizálni, a mikor a nemzeti követelmények ellenére a véderő érdekében akarnak valamit tenni. (Éljenzés és taps a baloldalon.) így kettős mértékkel nem lehet mérni. Vagy van parlamentarizmus, vagy nincs ; ha van, akkor annak érvényesülnie kel] minden irányban és minden alkalommal; ha pedig nem tudjuk érvényesíteni, akkor az legalább is erősen meg van sebezve, és a maga teljes, legyőzhetetlen erejéből ki van vetkőztetve ez a hivatkozás a jwlamentárizmusra, a mikor más, felfelé tetszetősebb irányok kerekednek felül. (TJgy van! balfelól.) És ebből én még egy más következtetést vonok le. Tetszetős szólam a túloldalon a junktimok ellen azt mondani, hogy ezek a rendi korszakból, a rendi korszaknak fegyverzetéből vett eszközök, a melyek nem illenek a parlamentarizmusnak légkörébe. Hát persze, hogy nem illenek, és ha volna parlamentarizmus, ha abban a parlamentarizmusban volna erő, jutna-e valakinek eszébe e fegyvereket igénybe venni ? De a mikor a véderő terén a parlamentarizmus ereje nem tud érvényesülni a nemzet javára, akkor egy nem létesülő, nem érvényesülő parlamentarizmus kedvéért a régi fegyverekről lemondani annyit jelentene, hogy ennek a nemzetnek sem a régi, sem az uj fegyver nincsen a kezében. (Éljenzés és taps. TJgy van ! TJgy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) De hát, t. képviselőház, én mindezek daczára vagyok a formai jog iránt oly tisztelettel, hogy nem kérdezve és nem vitatva a képviselőválasztásoknak mineműségét, a melyből a jelen törvény' hozás keletkezett... 35*