Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-330

330. országos ülés 1912 január 20-án, szombaton. 257 süléseim nem lehetnek e téren — 27 esztendőn keresztül foglalkozott gyakorlatilag az ügyvédképzés kérdésével... Székely Ferencz igazságiigyminister: Harminczliárom évig ! Lengyel Zoltán : . . . vagy harminczhárom évig, teliát olyan hosszú ideig, a melyre én életkoromnál fogva vissza sem emlékezhetem. Különösnek méltóztatik találni, hogy ily körülmények között azt vagyok bátor állítani, (Halljuk ! Halljuk !) hogy én a tisztelt igazságügyminister urnak e téren lefolytatott működését kritika tárgyává teszem, de, t. ház, az eredmények igazolják a kritikát, mert az igen tisztelt igazságügyminister ur nagyon szigorú ezenzor hírében állott és ezt a rendszert igyekszik e javaslatban tovább folytatni, holott épen az ő harminczhárom évi működése alatt gyülemlettek fel az ügyvédi bajok. Ugy látom tehát, hogy az a szigorúság semmit sem használt és mi, a kik itt vagyunk e házban és a kik nagyrészt az ő keze alól kerültünk ki, konstatálhatjuk, hogy az ügyvédi bajok ez alatt az idő alatt egyáltalában nem apadtak, jóllehet a tisztelt igazságügyminister urnak e téren kifejtett működését csak helyeselni lehet. Vázsonyi Vilmos : Utólag könnyű helyeselni! Lengyel Zoltán: Utólag persze könnyű ezt helyeselni, de abban az időben örvendtünk, ha a vizsgán nem kerültünk hozzá. Azonban e helyeslésünk daczára látnunk kell, hogy a bajok e mellett a rendszer mellett nem orvosoltattak, ki kell tehát jelentenem azt a felfogásomat, hogy ezen javaslat alapján sem lesz orvosolva semmi, sőt már most megállapítható, hogy e javaslat puszta benyújtása és a javaslat körüli mozgalom azt eredményezte, hogy az ügyvédek létszáma óriásilag megnövekedett. Ha átmeneti idő nélkül lenne is ez a javaslat megcsinálva, akkor sem érné el már azt a czélját, a melyet indokolásában olvasunk, hogy t. i. feltétlenül gátat kell vetni az egészségtelen tulprodukcziónak, mert hiszen a javaslat már körülbelül tiz esztendőre előre megcsinálta azt a tulprodukcziót, a mely e javaslat benyújtása nélkül ily hirtelen nem következett volna be. Az én álláspontom nem az, hogy ennek a javaslatnak inteneziója helytelen, hanem azt kell megállapítanom, hogy eszközei nem helyesek, hogy ezekkel eredményt nem fog elérni és ezt a következőkben indokolom. (Halljuk ! Halljuk !) Mig olyan közoktatásügyi rendszert tartunk fenn, amely egyenesen ezen jogászi pályákra neveli a nemzedéket ; mig kelleténél több gimnáziumot tartunk fenn, a inig a gimnáziumokban túlsók a növendék; végre a mig a lateiner pályák túlzsúfoltságának megszüntetése érdekében csak annyit eszünk, hogy a lateiner pályákra előkészítő egyetemek számát szaporítjuk: addig nem segítünk a bajon. Midőn azt a gyermeket szülei beíratják a gimnáziumba, az még nem érett arra, hogy pályaválasztása tekintetében határozzon. Szülei íratják be a rendelkezésre álló intézetbe, JÍÉPVH. NAPLÓ 1910 — 1911. XIV. KÖTET. midőn pedig az egyetemi tanulmányok előtt a felől kell határoznia, hogy miféle életpályára menjen, egy csomó jogakadémiát lát maga előtt, és ezenfelül nem sokára már négy egyetemet is és mindezen akadémiákon és egyetemeken a jogi pályára való készülés a legkönnyebb mesterség. Az orvost nagyon szigorúan vizsgáztatják ; annak nemcsak elméleti, de gyakorlati vizsgát is kell tennie, azonkívül annak, a ki az orvosi pályára készül, bizonyos arra való természete is kell, hogy legyen. A bölcsésznek szintén meglehetős erősen kell vizsgáira készülnie. Egyedül a jogi pálya az, a hol a beiratkozási dijon, a tandíjon, és a vizsgadijakon kivül alig kell ma más is ahhoz, hogy valaki az egyetemet elvégezze. Nem kell egyetlen órát sem hallgatnia, egyetlen tanárt sem ismernie, hanem mindössze egy vizsgabizonyitvány-sorozatot kell megkapnia, a mit el lehet érni az egyetemen kivül vizsgánként egy pár heti tanulással s a többi a vakszerencsére van bizva. Ezzel némely ember nem sokat veszít, de vészit az egész magyar társadalom. A közoktatásügy ilyen állapota mellett a t. igazságügyminister ur az ügyvédképzés végső stádiumának reformálásával nem fog semmit a helyzeten javítani. Ha a kérdést orvosolni akarjuk, annak megoldására két mód van. Az egyik az egész közoktatásügy rendezése, különösen a közgazdasági képzés reformja és kiépítése az egész vonalon a közgazdasági egyetemmel és felsőbb iskolákkal együtt. A másik megoldás — elméletben beszélek — a numerus clausus. Az ügyvédség túltengésén csak ezzel a két módszerrel lehet segíteni. Én az első reformnak vagyok igaz híve ; de ha azt kell mondanom, hogy miképen lehet közoktatásügyünk mai állapota mellett a bajon segíteni, csatlakoznom kell azon t. képviselőtársaimhoz, a kik a numerus clausus hivei, mert elméletben ma nem lehet más eszközzel a bajt teljesen orvosolni. Méltóztassék, t. igazságügyminister ur, a kultuszminister úrral többet érintkezni ebben a kérdésben. Azok a t. képviselő urak pedig, a kik az egyetemi kérdéseket nemcsak ismerik, hanem azért gyakorlatilag is felelősek, a kik egyetemi tanárok is, igyekezzenek odahatni, hogy az oktatás más állapotba jusson. Méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy akkor, ha a jogi karon a nemtanulás, a nemkollokválás és a nemhallgatás rendszerével szakitanának, vagyis a mikor tanítás is, nevelés is lesz az egyetemen, — nagyon sok emberrel kevesebb fog menni a jogi pályára. A másik kérdés az ügyvédi kérdés maga. Kénytelen vagyok itt egy pár reflexiót tenni az igazságügyminister urnak egy régebbi nyilatkozatára. A t. igazságügyminister ur egy nyilatkozatában ugyanis az ügyvédeket ugy fogta fel, mint egy olyan testületet, a mely rengeteg pénzébe kerül a magyar jogszolgáltatásnak, sokkal többe, mint az egész igazságszolgáltatás a bíróságokkal, az igazgatással, a börtönökkel és minden más szer33