Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-330

258 330. országos ülés 1912 január 20-án, szombaton. vével egyetemben. Az igen t. igazságügyminister ni a mi jövedelmeinknek számításánál évi 10.000 koronát számítva fejenként, 64 millió koronára vette fel azt az összeget, a melyet az ügyvédek elesznek a közönség elől. Székely Ferencz igazságügyminister: Nem igy mondtam ! Lengyei Zoltán : Ha ugy lenne, hogy az ügyvédek 10.000 koronát keresnek átlag fejenként magán a jogszolgáltatáson: akkor ez az összegtúlságosán nagy ; ha azonban az összes nyers bevételeinket számítjuk ennyire : akkor túlságosan kicsiny. Azonban, t. képviselőház, az ügyvédi kar Magyarországon nem a birói megállapításokból és a bíróság előtt lefolytatott peres eljárásokból él. Nagyon kiesi azon ügyvédek száma, a kik ebből tengődni kénytelenek, mert jogszolgáltatásunknak az az egyik baja, hogy nem a munkát nézi és nem az eredményt honorálja, hanem bizonyos sablonok szerint Ítélkezik, s hogy tovább ne menjek, itt van például kezemben egy Ítélet, a hol egy hárommilliós hagyatéki kérdésben a táblától a Curiához beadott érdemi felebbezésért a Curia 60 korona dijat állapított meg az ügyvédnek. Ilyen megállapítás mellett az ügyvédségnek ezen teendőiből azok élnek, a kik blanketta-munkát végeznek, a bank ügyészek, a Iák sommás váltókereseteket és végrehajtási kérvényeket gyártatnak irodájuk utján, de nem élnek azok az ügyvédek, a kik dolgoznak és sikereket érnek el és a kikre a társadalom nagyon is rá van szorulva eszük, megbízhatóságuk, tudásuk és munkájuk alapján. (Helyeslés a baloldalon.) A magyar ügyvédi kar dicsőségére legyen mondva, ez a testület nem éri be azzal a szereppel, a melyet a jogszolgáltatás ad. Á magyar ügyvédi kar a közgazdaságnak is kiváló tényezője. A mi ügyvédeink közgazdasági képessége nélkül sok nagy alkotás nem jött volna létre. Nálunk az ügyvédség pótolja azokat a fogyatékosságokat, a melyeknek a kormányzat az okozója, a mikor a közgazdasági képzést elhanyagolja és a jogászképzést túlságosan megengedi. Az ügyvédség pótolja azzal, hogy közgazdasági képzettséggel biró tagjai a közgazdasági alkotások élén szerepelnek. Ezért vagyok kénytelen hibáztatni azt az álláspontot, a mely ugy fogja fel az ügyvédek múködését, mintha az ügyvéd puszta tehertöbblet lenne a jogszolgáltatás nyakán. Ezt nem is bírná meg a magyar társadalom és rég lerázta volna. Az ügyvédi kar tehát még számban is meg tud élni és a megélhetése eszközeit megkeresi becsületes munkával, de nem is kizárólag a jogszolgáltatás területén. Ezért mondom, hogy ez a kérdés egyrészről közoktatási kérdés, másrészről társadalmi kérdés és nem pusztán a jogszolgáltatás ügye. A mi már most a konkrét javaslatot illeti, kénytelen vagyok megállapítani, hogy EZ az egész vonalon hibás, eredménytelen és rossz. Csatlakozom ugyan ahhoz az állásponthoz, a mely az ügyvédi kar szinvonalat akarja emelni, de ezt a czélt nem éri el, mert milyen eszközökkel akar hozzájutni ? Először is azzal, hogy az ügyvédjelölti gyakorlat a doktorátus letételénél kezdődik. Hát képzettebb lesz azzal az ügyvédi kar, ha elzárja a jelöltet a gyakorlattól és kenyérkeresettől abban az időben, a melyet az egyetem elvégzésétől a doktorátus letételéig felhasználhatna % Másik, a mivel a szinvonalat akarja emelni, az, hogy az ügyvédi vizsga letétele után két évig az illetők ne legyenek a kamarába bejegyezhetek. Kérdem : mennyivel fog eredményesebben a követelményeknek megfelelni, ha az alatt a két év alatt más ügyvéd neve alatt fog dolgozni, ha ugyan egyáltalán fog dolgozni ? Az igazságügyminister ur e szerint több uj kategóriát teremt a jogszolgáltatás területén. Az egyik az ég és föld között lógó uj kategória, a végzett jogászoké, a kik már nem hallgatók, de még nem jelöltek, vagyis a nem tanuló jogász évek után megteremti a nem dolgozó szigorlók osztályát, a másik a szignáló ügyvédeké, a kiknek saját ügyeik nincsenek, de a kik albérletben tartanak maguknak nem szignáló ügyvédeket és ezekből élnek, a harmadik a nem szignáló ügyvédek kategóriája, kiknek vannak ügyeik, de a nevüket még nem jegyezhetik. Ezzel a továbbképzést nem fogja a t. minister ur előmozditani. Az ügyvédek számát sem fogja apasztani és pedig először azért, mert már megszaporította és még ha nem is hosszabbítja meg az átmeneti időt a jövő tiz esztendőre, tehát a t. igazságügyminister ur kormányzatának belátható egész idejére (Derültség.) az ügyvédek száma már meg van szaporítva, nem is beszélve az azután vizsgázandó ügyvédekről. A további időre szintén nem apasztja, mert ez a kérdés két tényezőtől függ: oktatásügyünk rendszerétől és a kenyérkereset lehetőségétől. Ha az oktatásügy rendszere olyan marad, mint a milyen ma, akkor a feleslegnek megint erre a pályára kell mennie, mert hiszen a birói, közigazgatási és a többi pályák nem adnak több ember számára kenyeret. Ha pedig több jogászunk van, a felesleg mégis az ügj^védi karba jut, hogy magának valahogyan kenyeret és megélhetést szerezzen. Nem fogja apasztani a t. minister ur az ügyvédek számát az idő kitolásával sem, mint nem apasztja a vizsgák megszigorításával sem, hanem a jogbizonytalanságot és az ügyvédi irodák lehetetlen állapotát és még lehetetlenebb fegyelmi viszonyokat fogja megteremteni. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Ha a jogkereső közönség számára az eddigi kategóriák helyett, mikor ügyvéd és ügyvédjelölt volt csupán, most négy kategóriát csinál a minister ur : az egyiket, a melyik már nem jogász és még nem jelölt, a másikat, a melyik már jelölt, a harmadikat, a melyik már ügyvéd, de nem szignál és a negyediket, a melyik már szignál is, (Derültség.) tessék ily körülmények közt az igazságügyminister urnak meggondolni a felelősség kérdését, a kamarák helyzetét és a jogkereső közönség bizonytalanságát, mely egyáltalában nem fogja tudni magát tájékoztatni,