Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.
Ülésnapok - 1910-330
2BÖ 330. országos ülés 1912 a jelszó az, hogy az ügyvédi kvalifikácziót emelrá kell. A valóság azonban az, hogy az ügyvédi kar tulprodukcziója emelkedett arra a fokra, hogy ez ellen már tenni kell valamit, hogy az ügyvédi kar megélhetése lehetővé váljék és biztosíttassák, mert a jelenlegi helyzet szerint tény, hogy ebben az ügyvédi karban a szaporodás olyan fokú, hogy az ügyvédek tisztességes megélhetése csakugyan problematikussá vált. Ez a javaslat azonban, t. képviselőház, szerintem nem alkalmas arra, hogy a tulprodukezió megakadályozása tekintetében nagyobb eredményeket biztositson, és különösen nem alkalmas arra, hogy mielőbbi életbeléptetése által az ügyvédek szaporodását megakadályozzuk. Még csak érvnek sem alkalmas felhozni az utolsó két esztendő statisztikai adatait, mert e két utolsó esztendőnek rohamos és lehet mondám, mértéken felüli szaporodását mutató adatai, következményei annak, hogy körülbeiül már két év óta a levegőben volt a tudat, hogy ez a javaslat rövidesen a képviselőház elé kerül és ennek következtében az ügyvédjelöltek saját jól felfogott érdekükből arra törekedtek, hogy a doktori fokot és az ügyvédi kvalifikácziót mielőbb megszerezhessék. (Igaz! ügy van ! balfelől.) ügy, hogy ma már körülbelül azt lehet mondani, hogy akadémikus a vitatkozás a tekintetben, hogy az átmeneti intézkedésekre egy-két esztendőt, avagy másfél esztendőt állapitsunk-e meg, mert a kik az ügyvédjelöltek közül abban a helyzetben voltak, hogy törvényes gyakorlatuk megszerzése után az ügyvédi vizsgára jelentkezhettek, azok legnagyobbrészt ezt már úgyis megtették, azok pedig, a kik nem veszik annyira komolyan saját érdekeiket, vagy a kik talán anyagi helyzetük következtében nem siethettek és nem sietnek a vizsgálatok letételével — mert hiszen vannak, voltak és lesznek mindig ilyenek is — azok az egy-két esztendei átmeneti idő által sem fognak túlságosan animáltatni. T. képviselőház ! Ennek a tulprodukcziónak okait előttem szólott t. képviselőtársam már eléggé kifejtette, és én tökéletesen egyetértek vele abban a tekintetben, hogy ennek a tulprodukcziónak legfőbb oka az, hogy Magyarországon nincsen nyitva a többi pálya az intelligens ifjúság részére, hogy nálunk sem a katonai, sem a kereskedői, sem az iparospályán az az intelligens fiatal ember boldogulását meg nem találhatja. A katonai pályán nem találhatja meg azon oknál fogva, mert egyrészt a nyelvi nehézség miatt nem mehet oda, (Igaz I ügy van ! a szüsöbaloldalon.) másrészt pedig az előmenetel tekintetében hátrányban van az a magyar ifjú ; a mi pedig a kereskedői és az iparospályát illeti, tudjuk nagyon jól, hogy a mi szerencsétlen gazdasági berendezkedésünk következtében nálunk tulaj donképen a kereskedelem és az ipar nincsen olyan mértékben kifejlődve, hogy az ifjúság akkora kontingensének tisztességes megélhetést biztositani képes volna. (Igaz! Ügy van / balfelől.) muár 20-án, szombaton. Sümegi Vilmos: Ugy van! Tiszta gyarmati helyzet;! Horváth Gyula: Külföldön a kereskedői és iparospályán közepes tehetséggel 20—24.000 korona évi jövedelmet elérhet bárki is ; nálunk pedig, a mint tudjuk, legfeljebb nagy bankoknál protekcziós embereknek és más egyéb összeköttetéssel biroknak külön kisajátított tulajdona az, hogy ilyen állásokba bekerülhessenek. Sümegi Vilmos : Az is a nagyurak privilégiuma már ! Horváth Gyula: T. képviselőház! Az ügyvédi kar előnyére kell megjegyezni azt, hogy ez a kar, daczára annak, hogy a tulprodukezió következtében és sokszor a nehéz konkurrenczia miatt bármennyire súlyos anyagi helyzetben van is, ennek a karnak erkölcsi nivója is tökéletesen megfelel azoknak a kívánalmaknak, a melyeket egy ilyen testülettel szemben bármilyen fokozott igényekkel támasztani lehet. Mint fegyelmi biró tapasztalhattam, hogy ennek az ügyvédi karnak legnagyobb része mindig tudatában van annak az erkölcsi kötelezettségnek, a melylyel a kar iránt tartozik, s hogy körülbelül mindig ugyanazok voltak azok, a kik megtévelyedtek s a kik a kar fegyelmi bírósága elé kerültek. És ebben a tekintetben is az én tapasztalatom mindig az volt, hogy ennek az ügyvédi karnak fegyelmi" biróságai sokkal szigorúbb mértékkel mértek kartársaik fegyelmi eltévelyedései tekintetében, mint például mért a felebbezési fórum, a nagyméltóságú kir. Curia. Akárhány esetet tudok, a mikor az ügyvédi kar fegyelmi birósága vagy az ügyvédi kar közigazgatási tanácsa, mikor egy ügyvéd felvételéről volt szó, bizonyos korábbi defektusok miatt visszautasította a felvételre jelentkező ügyvédet s ezekben az esetekben a Curia, mint felebbezési fórum, mindig felvette azokat az előéletük tekintetében nem tökéletesen tiszta egyéneket az ügyvédek közé. E Ilyen körülmények között én azt hiszem, hogy nem a színvonal emelését kell hangsúlyozni és a tulprodukezió ellen nem azzal kell érvelni, hogy az ügyvédi kar színvonalának emelésével majd annak helyzete is megváltozik, hanem inkább arról kellene gondoskodni, hogy az ügyvédek megélhetésére nézve történjenek olyan intézkedések, a melyek lehetővé teszik azt, hogy az ügyvédi pályán lévők tisztességes megélhetése biztosítva legyen. T. képviselőház ! E tekintetben nézetem szerint semmiféle hatékonyabb eszközt felhozni nem lehet, mint a numerus clausus behozatalát. A magam részéről nagyon sokáig elleneztem ezt a radikális módszert, de arról győződtem meg, hogy egyrészt a tulprodukezió megakadályozására, másrészt az ügyvédek tisztességes megélhetésének biztosítására mást, mint a numerus clausus felállítását alkalmas eszköznek találni nem lehet. Természetes a numerus claususnál nem volnék barátja oly eljárásnak, mint a közjegyzőknél van. hogy tisztán a, kormánytól függjön a kinevezés,