Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-330

330. országos ülés 1912 január 20-án, szombaton. 247 Győrffy Gyula: De ennek oka nem az, mit a t. minister ur indokolása mond, sem az, mit a t. igazságügyi bizottság előadója, sem pedig az, a mit a minister ur ma is hangoztatott, hogy t. i. ez az intézkedés az ügyvédi kenyérkereset kérdése és annak érdekében hozatik. Elismerem, hogy az ügyvédi hivatás egyúttal kenyérkereset is, mert hiszen nincsen az államban és a társadalomban semmiféle hivatás, a melyet valaki közérdekben és a köz szolgálatában teljesít, a melynek ellenértéke ne az ellátás, ne a kenyérkereset lenne. Az egész vonalon mindenki azért dolgozik, azért fejt ki tevékenységet és működést, hogy annak ellenértékeként kenyeret és több kenyeret kereshessen. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Az tehát, hogy az ügyvédi hivatás nem volna kenyérkereseti kérdés, egyszerűen nem áll és nem való. Igenis, kenyérkereseti kérdés. De valamennyi u. n. szabad foglalkozás között, a mely a társadalomban létezik, az államra, a nemzetre és az alkotmányra nézve egy sem olyan fontos, egy sem kapcsolódik be annyira az állam életébe, mint az ügyvédé, a mely különösen nálunk nemcsak a jog uralmának egyik hatékony segédeszköze, hanem az egyéni szabadságnak és a közszabadságoknak hozzáférhetetlen, független őre és szabad és bátor szószólója. Ez a szempont az ügyvédséget mindenütt, az egész világon magas hivatásnak minősiti ; de különösen nálunk, a mi közjogi helyzetünkben az ügyvédi karnak ez a hivatása — a múltban is megmutatta — mindig helytállt és örökké azon a magaslaton volt, a melyet tőle az alkotmány, a közszabadság és a joguralom követelt. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ezt az ügyvédi hivatást ezen a magaslaton fentartani, az államnak és a nemzetnek elsőrangú kötelessége. Székely Ferencz igazságügy minister: Ugy van ! Győrffy Gyula: De miként 1 Ugy, hogy megfelelő ellátást biztositsunk részére, hogy az a magasabb kvaüfikáczióhoz kötött ügyvéd magasztos hivatását gondtalanul teljesíthesse. Nem áll tehát az, hogy ez, mint minden más pálya, szabaddá volna teendő, és az állam és a törvényhozás gondoskodásának különös tárgyát nem kellene, hogy képezze. Hiszen, ha az ügyvédi hivatás különleges függetlensége nem involválná, akkor a joguralom érdekében államilag is kellene ellátásáról gondoskodni. De ezt azért nem lehet tenni, mert akkor azt a függetlenségét veszitené el, a melyet hivatása gyakorlatában számára minden körülmények között biztositani kell. (Ugy van ! TJgy van ! a szélsőbaloldalon.) Ha ennek a magasztos hivatásnak érdekében a képesitést a legmagasabb fokra emeljük, azt a magam részéről csak helyeslem, mert az ügyvédi hivatás magasztosságához nagy kvalifikáczióra van szükség. De ha ugyanakkor a megélhetésről nem gondoskodunk, vagy ha ezt nem ápoljuk kellőleg, vagy épen lehetetlenné teszszük, akkor vétünk azon ügyvédi hivatás ellen, a melyre, — ismétlem — mindnyájunknak szüksége van. Azonban ezt a védelmet mind a javaslat, mind a t. igazságügyi bizottság is helytelen utakon keresi. Az ügyvédi pályára miért tódulnak nálunk az emberek, de nemcsak az ügyvédire, hanem minden diplomás pályára miért van az a nagy tódulás 1 Miért van az, hogy az a statisztika, melyet a minister ur is és az előadó ur is bemutatott, oly rettenetes emelkedését mutatja az ügyvédek és az ügyvédjelöltek számának, mint sehol a világon.? Es a mely, hozzáteszem mellékesen, ha kenyérkeresetében kellőleg biztositva nincs, azon magasztos hivatás teljesítése helyett, melyre hivatva volna, a jogbiztonság veszedelmét képezi. Miért van ez ? Hock János: Mert nincs gazdasági életünk! Le vagyunk kötve! Győrffy Gyula: Azért, mert ma Magyarországon intelligens pályák nem állnak az ifjúság és a szülők rendelkezésére. (Igaz! Vgy van a szélsöbaloldalon.) Hiszen igaza van Nagy Ferencz t. képviselő urnak, hogy ez a torlódás nagy társadalmi baj. De nem társadalmi baj csupán. A társadalom ennek a bajnak csak hatását érzi. A baj oka közjogi viszonyainkban, gazdasági helyzetünkben keresendő. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Es ha a t. többség és a minister ur e torlódást meg akarja akadályozni, az ifjúságot kenyérkeresetében meg akarja oltalmazni, (Zaj jobbjelöl. Elnök csenget.) tessék azokat az előfeltételeket megteremteni, a melyek mellett az ifjúságnak nem jut eszébe oly pályára tolakodni, a mely megélhetését ennyire bizonytalanná teszi. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Megy nálunk igenis a kereskedői pályára az intelligens család gyermeke! Ellepték, ott sincs már hely. Az orvosi pályán nyomorról panaszkodunk ; és a községekben alig tudunk körorvost tartani, mert az állam nem birja fizetni! Mérnökeink az egész világon szétszóródnak, mert itthon nem tudnak megélni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És mit gondol a t. képviselőház, vájjon ez a diplomatikus ember külföldre menne kenyéréit, ha itthon meg tudna élni ? Bizony nem, hanem itthon valamely más gazdasági foglalkozást tűzne ki magának és ugy keresné megélhetését, most azonban nem teheti, mert nincs kereskedelmi, ipari életünk, a mely ezt az elemet foglalkoztatni tudná, avagy el tudná látni. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Az intelligens pályán működő szülőre, bíróra, ügyvédre nézve pedig mégsem közönyös, hogy gyermekét napszámosnak, utczaseprőnek nevelje fel. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Végül pedig a nagy nemzeteknél a hadsereg tisztikara nem egy óriási ellátási intézmény-e egyúttal annak a nemzetnek, a mely azt fentartja ? (Igaz ! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ezen, t. képviselőház, segíteni nem lehet másképen, csak ha ezeket a közgazdasági állapotokat megváltoztatjuk és megteremtjük az előfeltételeit annak, hogy azon áldozatok, a melyeket közozélokra, iparra, kereskedelemre és hadseregre fordítunk, saját gyermekeink javára legyenek érté-