Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-330

330. országos ülés 1912 január 20-án, szombaton. 245 Az igazságügyi bizottság azonban a ház elé terjesztett javaslatomat módosította, mert az eredeti javaslat előterjesztésétől a bizottsági tárgyalásig ujabb adatok merültek fel, a melyek a helyzetet más szinben tüntették fel, amint az eredeti elhatározásom idejében volt. Ez tehát indokolta az igazságügyi bizottság álláspontját és ehhez hozzá is járultam. A dolog ugy áll, hogy ezelőtt 10 évvel áOOO ügyvéd volt, ma 7000 van, joggyakornok, illetőleg ügyvédjelölt volt 1600, ma 5000 egynehány száz van, és ez az emelkedés különösen az utolsó évek rovására esik, és ennélfogva kellett elhatározásomat a szerint módositani, a mint az adatok mindig ijesztőbb mértékben tüntették fel a helyzet tarthatatlanságát. Itt méltányossági tekintetekre hivatkoztak, a melyekkel adóznunk kell az ügyvédjelölteknek. Hisz igaz, hogy magukra az ügyvédjelöltekre nézve első tekintetben méltányosnak látszik, hogy hosszabb idő szabatik meg az átmenetre, de meg kell gondolni, hogy az éremnek másik oldala is van, hogy ez alatt az ügyvédek fognak nagyon szenvedni, a kiknek pedig igazán szerzett j oguk van, legalább joguk van arra, hogy ha a diplomát megkapták és ügyvédi állást elfoglaltak, hogy azt be is töltsék ugy, a mint az ország érdeke és saját érdekük megköveteli. [Halljuk !) En ugy látom, hogy az ügyvédség bárkája egészen megtelt, ugy látom, hogy nagyobb tömegek felvételére alkalmatlan, képtelen, és ha rohamosan szaporodnak az ügyvédek, nem találnak elhelyezést és ha mégis elfoglalják a teret, nemcsak maguk mennek tönkre, de az egész ügyvédséget megrontják. Ez tehát nem mentő akczió az ügyvédjelölteknek, hanem romlása az ügyvédeknek és egyúttal az ügyvédjelölteknek is. Nincs azonban oly mérlege sem az igazságszolgáltatásnak, sem semmiféle társadalmi faktornak, a mely hajszálnyira ki tudná számitani, hogy hol kezdődik és hol végződik a kritikus határ, a meddig menni nem szabad. Mi, az igazságügyi bizottság és én is. arra az elhatározásra jutottunk, hogy egy év volna az a határ, a hol meg kellene állni. Az ügyvédjelöltek panaszkodnak, hogy miért épen — az ő szavukkal — az ő orruk előtt lett elzárva az átmenet, mikor az egy naptól függ ? Hát kérem., mindig lesznek ilyenek, s ha még egy esztendőt adnánk is hozzá, akkor is akadnának, kik azt mondják,- hogy orruk elől lesz elzárva a boldogulás. (Zaj.) Ezt a kérdést tehát nem ebből a szempontból kell megitélni, hanem a lehetőség és szükségesség szempontjából. Miután azonban épen e körül olyan nézeteltérések vannak, melyeket ki lehetne egyenliteni. hajlandó vagyok az egy év helyett másfél esztendőt indítványozni, (Élénk helyeslés jobbfelől. Felkiáltások balfelől: Ötven perczentre ?) és akkor azt hiszem, hogy ezt a kérdést kiküszöböltük, és az ügy sima és gyors megoldását elérhetjük. (Zaj a baloldalon.) En eredetileg avval a gondolattal is foglalkoztam, hogy ugy lehetne segíteni, hogy a kik az egy év alatt a vizsgát nem birták letenni, hanem csupán egy tárgybólfelfüggesztettek, azoknak a pótvizsgáját visszaható erővel lehetne felruházni. Ha azonban ez a másfél éves határidő fogadtatnék el, ennek nincs értelme. Ajánlom tehát, méltóztassék a másfél évi átmeneti határidőt elfogadni, és ha ezt méltóztatik tenni, akkor én ebben az irányban módositást fogok benyújtani. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök : Szólásra következik % Vermes Zoltán jegyző: Győrffy Gyula! Győrffy Gyula: T. képviselőház ! Az előttünk fekvő törvényjavaslat azt a helyes czélt akarja szolgálni, . .

; (Zaj.) Elnök : Kérem, t. képviselőház, csendet kérek. Győrffy Gyula: - . . hogy az életbeléptetendő polgári perrendtartásnak hatályos érvényesülése útjából részint a nehézségeket oszlassa el, részint pedig a hatályos érvényesülés érdekében az előfeltételeket teremtse meg. (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) Elnök : Csendet kérek ! Győrffy Gyula : A czél magában véve helyes, elismerésreméltó és el is fogadandó, azonban az a mód, melylyel a törvényjavaslat ezt a magában véve abszolút helyes czélt megvalósítja, olyan ujitás, melyet a törvényalkotás terén eddig sehol sem láttunk, nálunk legkevésbbé és amely általában nagyon veszélyes a törvényhozás helyes működése szempontjából. Ez a törvényjavaslat ugyanis a helyes eszközöket az emiitett czél érdekében akként keresi és találja meg, hogy törvénytárunk organikus törvényei felett szemlét tart és mindegyikből azt, a mit akár ötletszerüleg, akár czéltudatosan alkalmasnak talál czéljaira, módosítja és törli, és igy egy ilyen közbevetett novella utján törvénytárunknak nyolcz vagy tiz organikus törvénye egyszerre mobilizáltatik és bizonytalanná lesz. Ezen nagy bajtól eltekintve, lehetetlen igy törvényt alkotni, mert nekünk, a törvényhozásnak, ismernünk kellene az életbeléptetendő törvény igényeit az élettel és a fennálló törvényekkel szemben, ismernünk kellene az igazságügyi kormányzat útmutatása alapján, tehát törvényjavaslat alakjában, hogy megbírálhassuk, vájjon azok az intézkedések, melyeket ő az életbeléptetendő törvény érdekében szükségesnek tart, helytállók-e, elég fontosak-e arra, hogy kedvéért más nagy organikus törvényeket megbontsunk. Viszont előttünk keUene állnia az igazságügyi kormány útbaigazításának, még pedig javaslat alakjában, vájjon a módositandó organikus törvényeknek ama bizonyos részei, a melyeket módositani vagy pedig törölni kivan, nem olyanok-e, a melyek a meglévő organikus törvényeknek intenczióját és lényegét forgatják fel, vagy zavarják meg. Mindezeket a fontos törvényhozási momentumokat egyszerűen hatályon kivül helyezi ez a törvényjavaslat, a mely — ismétlem — egy sereg törvényünket incidentaliter módoI sitja. Hogy e módosítások között igen sok a he' lyes, a mely szerintem is a czél érdekében szűk-