Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-329

329. országos ülés 1912 január 19-én, pénteken. 235 nél leszek bátor jelezni, vagy a mennyiben más oldalról terjesztetnének elő, azokhoz hozzájárulni, mondom, ha ezek a módosítások elfogadtatnak. (Zaj -'obbfelől. Hal'juk ! Hall uk ! balfelől.) Elnök : Csendet kérek ! Sághy Gyilia : Ez a javaslat épen az első részében, a melyet olyan nagyon melegen pártolt és istápolt az előadó ur, tartalmaz olyan határozmányokat, a melyek nagyon súlyosak, nagyon méltánytalanok. Nem azt mondom, hogy szerzett jogokat sért, — ilyeneket szoros jogászi szempontból nem sért — de bocsánatot kérek, a törvényhozásnak nemcsak a szerzett jogokra, hanem méltányossági szempontból már az alapos reményekre, az alapos várandóságokra is figyelemmel kell lennie. ( Ugy van ! balfelől.) Nagyon jól mondta azt már Cicero, hogy sokszor »summum jus summa injuria« és azért a régi római jogászok az aequitásnak, a méltányosságnak bevitelével iparkodtak enyhiteni a szoros jogi következetességnek azokat a következményeit, a melyek, ha nem is sértenek szerzett jogot, de mégis súlyos sérelmeket foglalnak magukban. (Ügy van ! balfelől.) Erre az álláspontra helyezkedem én is. Mindjárt megmondom, melyek azok a részek, a melyeket helyeslek az igazságügyi bizottság szövegezésében foglalt 1. és 2. §-ban. Különös tekintettel arra is, hogy a legközelebb majdan életbeléptetendő perrendtartás helyes és jó keresztülvitele és alkalmazása a gyakorlati életben igen képzett birói kart igényel, a birói és ügyvédi kvalifikácziónak egységesitését a magam részéről is pártolom. Ellenben nem pártolhatom azokat a rendelkezéseket, a melyek a gyakorlati éveknek nagymérvű kitolását kontemplálják, a mely itt ugy a bírákra, mint az ügyvédekre nézve tervezve van, még pedig nem is az igazságügyminister eredeti javaslatában, mert az méltányosabb, hanem az igazságügyi bizottság szerkezetében. Mielőtt azonban ennek a kritikájára áttérnék, csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy nemcsak azért nem fogadhatom el azokat az intézkedéseket, hanem azért sem, mert túlmennek azon a czélon, a mely szem előtt lebeg, t. i. a jogképzettség nívójának emelésén, másfelől pedig azt a másik czélt, a melyet épen az ügyvédi pályára való tolulás megakadályozása szempontjából hangsúlyoz a t. előadó ur, egyáltalában elérni nem fogják. Sőt előre mondhatom, hogy ennek a javaslatnak alapján az ügyvédi kar, ha nem is fog talán oly mértékben szaporodni, mint eddig, — lehet, hogy majd kevesebben mennek e pályára — csakhogy ennek a javaslatnak az lesz az eredménye, hogy épen a jobb elemeket riasztják vissza e pályáról, és inkább a selejtesek fognak arra tódulni, a kik hajlandóbbak lesznek, gyengeségük tudatában, kitartani szívóssággal. A tehetséges, jobb elemek ellenben, a kik nem hajlandók 6—7—8 évi gyakorlatot ezen a pályán eltölteni, — mert majd meg fogom magyarázni, később, hogy nem 5 évre hosszabbítják meg a gyakorlatot — azok az ügyvédi pályától vissza fognak riadni. Szóval az ügyvédi kar nivóját nemcsak nem fogja emelni ez az intézkedés, sőt ellenkezőleg, nagyon is le fogja szállítani. Darvai Fülöp : Nagyon téved ! Sághy Gyula: Az egyetlen gyökeres javítás a mely szükséges a társadalmi egyensúly helyreállítására és e czél elérésére is alkalmas volna, a numerus clausus behozatala. Volt idő, t. képviselőház, a mikor magam is harczoltam ez ellen. De hiszen a viszonyokhoz képest kell a jogászi felfogásnak alkalmazkodnia, és azért érthetők a nézetváltozások, és nem tehető senkinek szemrehányás következetlenség szempontjából, ha a viszonyok szükségéhez mérten módosul is a nézete. Mondom, volt idő, t. képviselőház, a mikor magam is teljes erővel harczoltam, vagy harczoltam volna a numerus clausus behozása ellen. De ma, a mikor a baj már olyan nagy, a mi kétségtelen és el nem tagadható, a mikor olyan nagy számban tódulnak az ügj^védi pályára, hogy az szinte magának a jogszolgáltatásnak is hátrányára van, erre a numerus claususra szükség van. Mert hiszen a mai állapot maguknak a pereknek szaporítására és elhúzására vezet, pedig épen az ügyvédi jDálya az, a melynek a jogszolgáltatás segítségére kellene sietni, nem pedig hátrányára kellene szolgálnia. Az átalakulásnak tehát ugy kellene megtörténnie, hogy az ügyvédi pályára csak annyian lépjenek, a mennyi a jogszolgáltatás helyes keresztülvitele és érdeke szempontjából okvetetlenül szükséges. Ennek az átalakulásnak egyedüli formáját, ismétlem, én a numerus claususban látom. Es épen ezért a magam részéről, a midőn majd az ügyvédi rendtartás tárgyalására kerül a sor, — mert hiszen ebben a keretben most ezt a kérdést meg nem oldhatjuk — föltétlenül fentartom magamnak azt a jogot, hogy a numerus clausus mellett szót emeljek. Vázsonyi Vilmos : A tehetségeseket ez nagyon fogja vonzani! Sághy Gyula: T. képviselőtársam talán azt hiszi, hogy ministeri önkénykedésre vagy protekczió gyakorlására vezethetne a numerus clausus. Hát ez nincs szükségkép egybekötve a numerus clausussal. Ellenkezőleg. Bár nem akarok most részletekbe bocsátkozni, a kérdés nincsen napirenden és nem aktuális, de én többféle olyan intézkedés megalkotását tudnám javasolni és elkéji>zelm, a mely mindenféle ministeri protekcziónak és önkénynek elejét venné. Mert én például nagy súlyt helyeznék e tekintetben az ügyvédi kamaráknak, és esetleg a bíróságoknak bevonására, a melyek teljes garancziát nyújtanának arra, hogy érdemetlen ember, vagy protekczió révén oda senki be nem juthatna, és bizonyára e mellett több nem is jutna oda, mint a mennyi a jogszolgáltatás érdekében okvetlenül szükséges. Azt is meg lehetne állapítani, hogy a számnak esetleges szaporítása necsak a minister ur belátására legyen bizva. Minderről lehet törvényhozási garancziákat alkotni. De miucán ez ma nincs szőnyegen, nem akarok ezzel a kérdéssel itt most bővebben foglalkozni, 30*