Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-328

202 328. országos ülés 1912 január 18-án, csütörtökön. megalkotta. Már azon oknál fogva is, hogy a íöldmivelésügyi minister ur e sivár parlamenti helyzet közepett is utat és módot talál arra, hogy egy igen szerény igényű, de mégis szocziális haladást jelentő javaslattal jön a képviselőház elé, indittatva érzem magamat, hogy, bár a törvény részletei iránt nem tudok is lelkesedni, mégis a törvényjavaslatot általánosságban elfogadjam, elfogadjam azért is, mert bizonyos tekintetben kétségtelenül javulást jelent az eddigi állapotokkal szemben. E javulásoknak, a melyekre az előadó ur is rámutatott, leglényegesebb pontja az, hogy a baleset esetén járó napi segély és táppénz, a mely eddig 60 napra szólott, ezentúl 70 napon át lesz kiszolgáltatva, továbbá, mig eddig csak 50%-os munkaképtelenség esetén járt állandó járadék, e tekintetben is igen lényeges javulás állott be, a mennyiben 25 %-os munkaképesség-csökkenés mellett is jár bizonyos segély vagy járadék ; további javulása az eddigi helyzetnek abban jelentkezik, hogy a mig eddig az évi járulék kitett 120 koronát, az uj törvényjavaslat szerint ez évi 240 korona lesz ; végül — és azt hiszem, ez a legtipikusabb példája a törvényjavaslatban jelentkező szellemnek, — az érdekelt munkaadók hozzájárulási áldozatkészsége is valami kis mértékben igénybe van véve azáltal, hogy eddig megtérítve lett a pénztárból a baleset esetén járó segélyezéseknél a segélyezés első napjától a gazda részére az általa kifizetett egy koronás napi táppénz, ezentúl a gazda 15 napig a maga zsebéből lesz kénytelen a cselédje, a munkása részére kifizetett táppénzt fedezni. Azonban, a midőn kijelentem, hogy elfogadom e javaslatot általánosságban, egyúttal, sajnálatomra, nem vagyok azon helyzetben, hogy az előterjesztett és a részletes tárgyalás során sorra kerülő határozati javaslatokat és indítványokat is elfogadjam. E tekintetben, sajnálatomra, nem vagyok az igen t. kereskedelemügyi minister úrral egy állásponton. Nem vagyok pedig azért, mert, a mint röviden ki fogom mutatni, az előadó ur igen jóhiszeműen és jóakarattal bírálja meg ezt a törvényjavaslatot, a mikor azt mondja, hogy ezentúl most már a múlt évek tapasztalatai nyomán indulva, olyan intézkedéseket létesitettek, a melyek mellett az ipari munkásoknak adott kártalanítással egyértékü lesz a gazdasági munkásoknak adott kártalanítás, öriási marad a különbség, és épen ezért nagyon sajnálom, hogy az igen t. kereskedelemügyi minister ur elfogadta azt az elvet, hogy a cséplőgépnél alkalmazott mezei munkások az ipari biztosításról szóló törvény hatálya alól kivétessenek, továbbá kilátásba helyezte, hogy a vizitársulatoknál alkalmazott munkások is ne az ipari, hanem ezen törvény hatálya alá kerüljenek, mert igen lényeges, és pedig a mezei munkánál alkalmazott munkások hátrányára szolgáló különbség van abban, hogy milyen kártalanítást kapnak az egyik kategóriában, és milyen kártalanítást kapnak a másik kategóriában. En, bár helyeselni nem is, de megérteni tudom, hogy egész más szempontok szerint birálandók el a mezei munkánál alkalmazott kategóriák, mint az ipari munkánál alkalmazottak, hogy állítólag a gazdatársadalom nem bir el annyi terhet, mint a mennyit elbir az ipari társadalom, hogy a mezei munkásnak nincs is annyi igénye, a mely kártalanítandó, mint az ipari munkásnak ; ezt mind meg tudom érteni és ehhez képest meg tudom érteni azt is, hogy itt kevesebbet nyújtanak, mint a mennyit nyújt az 1907 : XIX. t.-czikk. Egyet azonban nem tudok megértem, nevezetesen azt, hogy a megszerzett jogok kárára olyan állapotokat, melyekbe beleszoktak ezen kategóriák, a melyekbe beleszoktak a munkások és munkaadók is, és a melyek terheit azok el tudják viselni, már berendezkedtek, és elhelyezkedtek azon teherviselés szerint, ezeket az állapotokat mi rosszabbítsuk. így szocziális törvényeket alkotni, igy szocziális előrehaladást biztosítani abszolúte nem lehet. Azt értem, ha stagnálunk, ha nem haladunk előre, de nem tudom megérteni, hogy miért haladjunk visszafelé. Már pedig, ha el méltóztatnék fogadni azt a határozati javaslatot, és igy, ha cséplőgépnél alkalmazott mezei munkások és a vizitársulatoknál alkalmazott mezei munkások ezen, most tárgyalás alatt levő törvényjavaslat hatálya alá kerülnek, akkor ezen kategóriák helyzetét baleset és betegsegélyezés esetére igen lényegesen rosszabbítják, és természetesen elérik azt, hogy ezeknek munkaadóiról leveszik azon szocziális terheket, melyeket az 1907 : XIX. t.-czikk reájuk rakott. Nagyon kérem, méltóztassék ezt meggondolás tárgyává tenni és méltóztassék ezt az eszmét, a mely a munkáskategóriák lényeges sérelmével jár, elejteni. T. ház ! Egész röviden rá kívánok mutatni még arra, hogy az igen t. előadó urnak, de a törvényjavaslat indokolásának is (Zaj. Elnök csenget.) nagy mértékben nincsen igaza, midőn azt mondja, hogy ezen javaslatban, a mennyire lehetett, már egyenlősítették az ijsari munkásoknak nyújtott baleseti segélyezéssel a mezei munkáknál alkalmazott egyének baleseti segélyezését. Pedig óriási a különbség. Az első különbség — és ezt különös figyelmébe ajánlom azoknak, a kik szocziálpolitikával foglalkoznak — abban áll, hogy itt tulaj donképen, eltekintve a kötelező balesetbiztosítástól, ezen egész törvényjavaslat és különösen annak a nyugdíjbiztosításra vonatkozó intézkedései az önkéntes biztosítás alapján állanak. A kik a legcsekélyebb mértékben is, de foglalkoznak ilyen kérdésekkel, azok már régen tisztába jöttek azzal az elvvel, a mit különben az 1908. évi nemzetközi kongresszus, a melyen a magyar kormány kiküldöttei is részt vettek, kifejezett s a hol meg lett állapítva, hogy a munkásbiztositás mindenféle kategóriájának minimuma a kényszerbiztositás. Mihelyt önkéntes biztosításról van szó, azt komoly szocziális alkotásnak