Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-327

178 327. országos ülés 1912 január 17-én, szerdán. mielőtt általánosságban a montenegrói tárgyalásokba belement volna, kötelessége lett volna előbb Németországgal tiszta helyzetet teremtem, (Élénk helyeslés haljelől.) és Németországtól biztositékot szerezni arra az egyetlen egy esetre, ha a marhavész behurczolása bekövetkezik, a mi mindennap megtörténhetik a Montenegró és Törökország közötti szoros összeköttetésnél fogva, mert Törökországban a marhavész áUandóan uralkodik. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) i- ,Mondják, t. képviselőház, a t. előadó ur is mondta, hogy majd mi ellenőrizni fogjuk Montenegrót. (Derültség bal felől.) Bocsánatot kérek, ezen kissé mosolyogni kell. Méltóztassanak elhinni, Montenegróban az állategészségügyi viszonyok igen primitívek, és nem kívánom, hogy a t. előadó ur legyen a gyakorlati ellenőrzéssel megbízva, — (Derültség.) már tudniillik neki nem kívánnám ; a magunk érdekében teljesen megbíznám benne. Azt is mondják, hogy Németország adott esetben nem fog evvel a jogával élni. Németország, ámbár szövetségi húségének annyi jelét adta, a mely irányban a legnagyobb elismeréssel vagyok vele szemben, gazdasági és vámpolitikai kérdésekben nem szokott tréfát ismerni. (Zaj.) Ott nála minden kedélyesség megszűnik. Nem követi a mi külügyi hivatalunk elveit, a mely ezen kérdéseket is politikai szempontok szerint akarná mindig elbírálni. Németország már megtette azt, hogy sertésforgalmunkat elzárta a sertésvész alkalmával ; megtette azt, hogy juhforgalmunkat elzárta, és többet ki sem nyitotta a határt. Ne mondják azt, hogy a keleti marhavész esete nem fordulhat elő. Hiszen már az életben egyszer előfordult, és a mi egyszer előfordult, fájdalom, az meg is ismétlődhetik. Es ne mondják azt se, — a mit hallottam és olvastam. — hogy hiszen csempésznek, tehát, miután az állatokat átcsempészik, sokkal jobb őket direkte beereszteni. Ha ez a felfogás állana, akkor. . . (Felkiáltások balról: A dohány !) a dohányról nem akarok beszélni, mert nem vagyok dohányos, de menjünk egy szelídebb térre és vegyük például a csipkét. Köztudomású dolog, hogy csipkét gyakran csempésznek be, és hallottuk illetékes oldalról hangoztatni, hogy ennek folytán a csipkét ereszszük be vámmentesen. De a helyes következtetés nem az, hogy ha becsempészik, ennélfogva ereszszük be szabadon, hanem az, hogy szüntessük meg minden erélylyel a csempészést, a mint hogy csempészés dolgában a szerb és román határon is lehetetlen állapotok uralkodnak. Én tehát, összefoglalva a dolgot, minden jóakaratom mellett csak akkor vagyok abban a helyzetben, hogy ezt a törvényjavaslatot és szerződést megszavazzam, hogyha az igen t. kormánynak sikerül ezen katasztrofális eshetőségre nézve Németországtól megfelelő biztositékot szerezni. Ha nem sikerül, akkor kénytelen lennék élénk sajnálatomra a törvényjavaslat ellen szavazni. A felelősségnek, t. ház, kétféle neme van. Felelős az ember azért, a mit alkotott, a minek alkotásában résztvett. De nemcsak ez felelős; felelős az is, a ki hallgat akkor, a mikor törvényhozói állásánál fogva beszélni és tiltakozni kötelessége lenne, (ügy van ! balfelől.) Én azt a felelősséget, a mely rám esik, szalválni akarom; ezzel jeleztem álláspontomat, mely egyéni ugyan, de egyszersmind az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek és a Magyar Gazdaszövetségnek osztatlan álláspontja. (Élénk helyeslés és éljenzés balfelöl.) Elnök : Szólásra következik ? Lovászy Márton jegyző: Pajzs Gyula ! Pajzs Gyula : T. képviselőház ! Valahányszor a t. előadó ur az ő elismert tehetségével arról a helyről a magyar mezőgazdaság védelmére kel, mindannyiszor találkozni szoktak véleményeink. Nagyon sajnálom, hogy a jelen esetben azt az érvelését, a melylyel a montenegrói kereskedelmi és hajózási szerződésnek a magyar mezőgazdaság szempontjából teljesen ártalmatlan voltát kívánta bizonyítani, egyetlen pontjában sem oszthatom. A t. előadó ur a magyar gazdaszövetség kérvénye alapján, a melylyel a szövetség a t. házhoz fordult, tárgyalta ezt a kérdést. Én bátor leszek mindazokra az ellenérvekre, a melyeket ő itt felhozott, részletesen kiterjeszkedni; méltóztassanak megengedni, hogy mindegyik észrevételemet a maga helyén tehessem meg. (Halljuk! balról.) A montenegrói kereskedelmi és hajózási szerződésnek előttünk fekvő javaslata tulaj donképen a harmadik szerződés volna azon szerződések sorozatában, a melyeket legutóbb a Balkán-államokkal kötöttünk. Mindezen szerződésekben két közös vonást látok. Az egyik az, hogy az osztrák ipar érdekeit a magyar mezőgazdasággal fizettetik meg; a másik pedig az, hogy minden egyes szerződésben, minél tovább megyünk, annál többet és többet vagyunk kénytelenek feláldozni azon biztosítékokból, a melyeket az előző kormányok bölcsesége a magyar mezőgazdaság és állattenyésztés prosperitására szükségesnek tartott megalkotni. A román szerződés annak idején nagy részben kimerítette a mérsékelt vám mellett bebocsátható huskontingenst; a szerbiai szerződésben már kénytelenek voltunk ezt a huskontingenst lényeges mennyiséggel megtoldani; mig most a montenegrói szerződésnél olyan rendelkezésekkel találkozunk, a melyekre az előző szerződésekben csak gondolni sem mertünk volna, t. i. hogy a közös fogyasztási területre a Balkánról élő állatok, és pedig vámmentesen fognak bebocsáttatni. Ez tényleg az, a mit az előttem felszólalt t. képviselőtársam azzal jellemzett, hogy ez az eddig követett vámpolitikának teljes és alapos felforgatását jelenti; jelenti azért, mert azokat az ellenértékeket, melyeket az Ausztriának adott ipari vámok fejében nagy nehezen és hosszú küzdelmek árán sikerült megszereznünk, lépésrőllépésre egyenként devalváljuk, olyképen, hogy a