Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-327

Mf. országos ülés 1912 január 17-én, szerdán. 177 sértetlenül azt, a mi benne van, (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) mert az iránt nincs kétség, hogy ez a kiegyezés a mezőgazdaságot és ezzel Magyarországot ugy a vámvédelmi, mint állategészségügyi tekintetben hatályos oltalomban részesiti. Áttérve az állattenyésztésre, elismerem az igen t. kormánynak azon helyes intézkedését, hogy az állattenyésztés dotáczióját évi két millió koronával felemelte. De ezen elismerés nem tarthat vissza engem attól, hogy meg ne jegyezzem, hogy ugyanakkor Ausztria az ausztriai állattenyésztést évi hat millió korona uj segélyben részesítette és attól félek, hogy ha az igen t. kormány — meg vagyok róla győződve, hogy a földmivelésügyi minister ur jóakaratán nem fog muhii a dolog — állattenyésztésünket az ausztriainak megfelelő még nagyobb támogatásban nem fogja részesiteni, akkor Ausztriával szemben bizonyos disparitás fog bekövetkezni, már pedig az köztudomású, hogy a mezőgazdaság sokkal nagyobb sulylyal bir nálunk, mint Ausztriában. (Ugy van ! balról.) Hogyha köszönettel ismerem is el az állattenyésztés támogatását, nem hallgathatom el, hogy mégis az állattenyésztés előmozdításának leghatalmasabb eszköze nem ez. Az állattenyésztésnek és különösen az állatértékesitésnek leghatalmasabb és legelső prémiuma a sértetlenül fentartott vámvédelem, a mint ezt más országok példája tanusitja, a hol ezen vámvédelem hatása alatt az állattenyésztés nagy fejlődésnek indult. De hogyha az állattenyésztés, illetve értékesités legnagyobb prémiuma a vámvédelem, akkor mindjárt hozzá kell tennem azt is, hogy a termelés és állattenyésztés legnagyobb garancziája pedig az állategészségügyi oltalom és védelem. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ennélfogva állategészségügyi egyezményeinket sértetlenül fentartandóknak tartom. Halljuk és olvassuk, — mert mi gazdák, nem mindenlá részéről szoktunk jóakaratban részesülni, vannak bizonyos körök, a melyek mintegy elvileg utaznak reánk — halljuk és olvassuk, hogy ezen kérdésekben, az állatvédelem és az állategészségügy nagy kérdésében, csak a nagybirtok van érdekelve, a kisgazdákat ez a kérdés közönyösen hagyja. Én azonban még nem hallottam és nem olvastam olyan kisgazdagyülésről, a mely bennünket e kérdésben osztatlanul ne támogatott volna. És ez nem is lehet másként. Miért van az ország számos vidékén a kisgazda ma mégis tűrhető helyzetben ? Miért vpnnak felesleges pénzösszegeik takarékpénztárakban elhelyezve ? Azért, mert az áUattenyésztésből jövedelmük van. (Igaz! Ugy tan ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) De ne is maradjunk csak a kisgazdáknál. Deferáljunk a tisztelt szocziálistáknak is. Beszéljünk a munkásokról, zsellérekről, cselédekről. Kérdem én. hogy a munkásoknak, a cselédeknek, a zselléreknek a főjövédelme, háztartásuk legnagyobb részének fedezése nem a sertéstartásból és sertéshizlalásból kerül-e ki ? (Igaz! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldahn.) Ebben a kérdésben KÉPVH. NAPLÓ 1910 1915. XIY. KÖTET, tehát szembeáuitani akarni a kisgazdát a nagygazdával, szerintem igen hiu vállalkozás; nem is fog sikerülni. A jóakaratú terv az volna, a divide et impera elve alapján mind a kettőt egyszerre legyőzni. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Áttérve, t. képviselőház, a montenegrói szerződésre : ha ebből a szenrpontból vizsgáljuk a szerződést, meg kell jegyeznem, hogy ámbár gyakorlatilag nem jelentékeny, de elismerem, hogy vámvédelmi szempontból nóvum és elvileg hibáztatandó az, hogy vámmentességet engedélyeztünk. Tettük ezt egy, majdnem kizárólag Ausztria érdekében kötött szerződésben, és tettük a nélkül, hogy felhasználtuk volna az alkalmat, — legalább én nem tudom, hogy felhasználtatott volna az alkalom — arra, hogy bizonyos függő kérdéseket rendezzünk. Nem a kompenzáczionális tárgyalást értem, hanem azt. hogy Ausztria szorosan tartsa meg azt, a mi a kiegyezésben stipulálva van. (Helyeslés balfelól.) És pedig vannak ilyen kérdések az édesborkészités terén, állatforgalmi téren, általános forgalmi terén, a mint azt a igen t. kormány nagyon jól tudja. Ez az egyik. De a másik szempontból, az állategészségügyi kérdésben— engem súlyos aggály vezet, — remélem és kivánom, hogy ama bizonyos eset nem fog bekövetkezni; én kivánom, hogy rossz próféta legyek és hogy az igen t. kormánynak és a t. előadó urnak legyen igaza, hogy t. i. az a bizonyos eshetőség a kattarói-öbölben ne következzék be. De a német szerződés egy igen szigorú, a maga nemében egyedül álló rendelkezést tartalmaz. Azt a rendelkezést, hogy ha a keleti marhavésznek csak egy .esete a monarchia területére behozatik, Németország jogositva van nemcsak szarvasmarháink, de az összes sertések elől is azonnal elzárni a határt. Ez halálos csapás, egy földrengészszerü katasztrófa volna Magyarországra nézve. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Én, t. ház, még azt is megteszem, hogy két igen lojális nyilatkozatot teszek a t. kormánynyal szemben. Az egyik nem direkte önökre vonatkozik, de vonatkozik egy másik kormányra, a mely velük közeli összeköttetésben állott. T. i. én nem hibáztatom azt a kormányt, hogy a német szerződésben ezt a passzust aláirta, mert ugy vagyok értesülve, hogy az a kormány mindent elkövetett az ország érdekében, a mit elkövethetett, és ennélfogva azt kell feltételeznem, hogy enélkül a szerződést létesiteni nem sikerült volna. A másik, azt hiszem, lojális nyilatkozat, a melyet teszek, az, hogy ezen montenegrói szerződés által az 1909-ik évi márczius 16-iki pótegyezményt a Balkán-összkontingens dolgában alterálva nem látom. Tudniillik, a nélkül, hogy indiskrécziót követnék el, kijelenthetem, hogy az a bizonyos pótegyezmény, a melyre annyi hivatkozás történt ebben a házban, vonatkozik a Balkán-államokra, de Montenegróra nem, és ezen szempontból a t. kormánynak szemrehányást tenni nem lehet. De igenis, a t. kormánynak, már