Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-327

17ó 327. országos ülés 1912 január 17-én, szerdán. Ezeket a szempontokat figyelembe véve, azt látjuk, hogy nekünk nem az önálló bank és az önálló pénzrendszer meghozataláért, hanem a bankközösség, az érmeközösség és a pénzrendszer közösségének fen tartásáért keU igen jelentékeny, igen számottevő áldozatokat hoznunk és igen jelentékeny nyereségekről lemondanunk azért, hogy az a pénzrendszer, mely uralkodik, továbbá a bank közössége és a pénzrendszer közössége továbbra is fentartható legyen. T. képviselőház! Nyíltan kijelentem, hogy habár azon intenoziókat, melyek az első törvényjavaslatban foglaltatnak, helyeslem, habár elismerjük is annak szükségét, hogy a pénzforgalmi eszközöket szaporítani kell és a behozott korona rendszert végre-valahára teljesen meg kell honosítani, és mindent ki kell küszöbölni, a mi azt zavarja : de ezzel szemben kénytelen vagyok kijelenteni azt is, hogy ilyen nagy áldozatokra az Osztrák-Bagyar Bank érdekében mi hajlandók nem vagyunk. Mert mi a közelmúltban is küzdöttünk olyan önálló nemzeti bank létesítéséért, mely nincs kezdettől fogva megterhelve a múlt bűneivel, a melynek alaptőkéje valódi alaptőke és nem fiktív, mint az Osztrák-Magyar Banké, mely ilyen pénzforgalmi nehézségekkel, ilyen rej)arácziókkal küzdeni nem kénytelen, melyet nem kell ilyen mesterséges eszközökkel lábraállitani, s a melynek mérlegét nem kell ilyen mesterséges módon és az állam részéről hozott áldozatokkal megreparálni. Ez indit bennünket arra, hogy ebben az összefüggésben ezeket a törvényjavaslatokat el nem fogadhatjuk, mert ezekben csak megerősítését látjuk annak a rendszernek, mely a gazdasági közösséget még áldozatok árán is az országra reá akarja tukmálni s továbbra is fentartani kívánja. A törvényjavaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólni senki sem kivan? Ha senki sem kivan szólni, a vitát bezárom. A pénziigyminister ur kivan szólni. Lukács László pénzügyminisíer: T. képviselőház! Igen röviden kívánok reflektálni azokra, a miket t. képviselőtársam a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatok ellen felhozni szives volt. Arra a kérdésre, hogy az itt kontemplált mennyisége a kiveretendő két- és egykoronásoknak minő számításon alapul és hogy vájjon a mennyiség megfelel-e tényleg a szükségletnek, pozitív adatokkal a dolog természete szerint nem szolgálhatok, mert hiszen, hogy a forgalom mily mennyiségű forgalmi eszközt vesz igénybe, az tisztán csak tapasztalati adatok alapján ítélhető meg, itt pozitív számitásnak nincsen helye. Az eddigi tapasztalatok szerint az a mennyiség, a melynek kiveretése itt kontemplál tátik, valószínűség szerint meg fog felelni a szükségletnek, mert hiszen tapasztalati tény, hogy ezekben a pénzforgalmi eszközökben valóban igen nagy a hiány, és napról-napra találkozunk panaszokkal, hogy épen az egykoronásokban a közönségnek kellő mennyiség nem áll rendelkezésére. Az az intézkedés, a melyre t. képviselőtársam utalt és a mely a törvényjavaslatban foglaltatik, hogy t. i. a kétkoronások forgalomba bocsátásának idejét a kormány rendeleti utón állapítsa meg, nem annyira azt a czélt kívánja szolgálni, melyet t. képviselőtársam kiemelt. Mert a pénzforgalom tulajdenképen önmagát szabályozza. A tapasztalás t. i. bebizonyította, hogy ott, a hol szabad a pénzforgalom, a szükséglet kielégítésének mennyiségéig telittetik a forgalom a szükséges pénzeszközökkel; a mi azonfelül van, felesleges mennyiség, az automaticze visszamegy a pénztárakhoz és ismét csak akkor jut a közforgalomba, a mikor a szükség azt megkívánja. Tehát e tekintetben kénytelenek vagyunk a dolgot magára az automatikus működésre bízni, a mely önmagát szabályozza és dirigálja. T. képviselőtársam utalt arra, hogy a legkisebb forgalmi eszközökben, t. i. a kétfilléresekben is hiány van, és ebben teljesen igaza van. A legutóbbi intézkedés e tekintetben az volt, hogy, miután az osztrák kontingens kétfilléresekben még nincs teljes mennyiségben kiverve, felhívtam az osztrák pénzügyminister ur figyelmét erre az anomáliára és azt a választ kaptam, hogy sürgősen megtörténik a még rendelkezésre álló kontingensnek kétfilléresekben való láverése, és igy reméljük, hogy a legnagyobb szükségen segítve lesz. (Helyeslés

é jobbfelöl.) A t. képviselő ur felhozta még a félkoronások és az ötfillérssek kérdését is. A félkoronásokra nézve csak annyit kívánok megjegyezni, hogy akkor, a midőn a koronaérték behozatalára az alapintézkedések megtétettek: a 90-es években, a kormány javaslatában tényleg bennefoglaltattak a félkoronások is. Azonban az alikori felfogás nem kedvezett a kormány ezen javaslatának, és a törvényhozás mellőzte a félkoronások kiveretését. . A mi pedig az ötfilléresek behozatalát illeti, ez nem látszik praktikus intézkedésnek, mert a tapasztalat azt mutatja, hogyha több ilyen kis pénzegység van, akkor rendesen nem a legkisebb képezi az egységet pl. ilyenféle kisebb kiadásoknál, mint borravaló stb., hanem ez esetben az ötfilléres lépne az egyfilléresek helyébe, pedig a tapasztalat azt mutatja, hogy ami közönségünk már az egyfilléresek igénybevételéhez is hozzá van szokva és már ezekkel a kis pénznemekkel is számolni szokott. Hogyha az ötfilléres behozatnék, akkor a valószínűség a mellett szól, hogy nem az egyfuléres, hanem az ötfilléres képezné a legkisebb pénzegységet, a melylyel a közönség számol. (Ellenmondás bálielöl.) A t. képviselő ur áttér azután a második törvényjavaslatra és enrek bírálatában visszatér a bank kérdésére. És itt emlékeztet azokra a vádakra és állításokra, a melyek a bankvitában gyakran előfordultak és a melyek a bank mérlegének irrealitására irányultak. Valamint akkor nem sikerült a t. képviselő uraknak a mérleg irrealitását bebizonyítani, ugy. azt hiszem, a mostani felszólalás