Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-327

327. országos ülés 19Ú január Í7-én, szerdán. lé§ Vágy hogy röviden fejezzem M magam, az, hogy az Osztrák-Magyar Bank lábra állittassék. A most egy esztendő előtt lezajlott bankvita alkalmával mi ezekről a padokról több izben, és pedig a nélkül, hogy ezekre nézve érdemleges czáfolatban részesültünk volna, rámutattunk arra, hogy az Osztrák-Magyar Bank mérlege a legnagyobb mértékben irreális, irreális pedig azért, mert annak aktívumában szerepel egy igen jelentékeny összeg, 200 milliót jelentékenyen felülhaladó kontingens és pedig-az érczfedezetben, a mely azzal az értékkel, a mint az a mérlegben ki van tüntetve, nem bir. Ez az az ezüst egyforintos kurránspénz, a melynek belértéke névszerinti értékét még csak megközelítőleg sem üti meg. Ez a 220—230 millió koronányi érezfedezet a valóságban, a maga belértéke szerint mintegy 100 milliót ér meg, s igy itt az Osztrák-Magyar Bank mérlegében de facto egy 120 millió koronányi deficzit mutatkozik, a melynek épen az érczfedezetben nem volna szabad mutatkoznia, miután épen az érezfedezetnek hivatása az, hogy a maga belső anyagi értékével nyújtson garancziát az iránt, hogy a bank a maga fizetéseinek, a bankjegyek beváltása tekintetében fennálló kötelezettségeinek mindenkor megfelelni képes. Nos hát, t. képviselőház, ezt a nagy defektusát az Osztrák-Magyar Banknak kívánja a jelen törvényjavaslat, és pedig állami hozzájárulással és segitséggel, a két államnak nagy áldozatával megreparálni és az Osztrák-Magyar Bank mérlegének irrealitását, habár részben is, kiküszöbölni. Mert a mikor, mint az előadó ur mondotta, ez a törvényjavaslat arra utasitja a kormányokat, hogy ennek a 150 millió koronányi uj érmének anyagát az Osztrák-Magyar Bank pinczéiből merítse, akkor én bátran állithatom azt, hogy ennél drágább verdeanyagot még nem produkált a világ. Mert, t. képviselőház, ehhez a 45 millió korona ezüst pénzhez, miután a törvényjavaslat szerint egy kilogrammból 200 korona verhető, szüksége volna a magyar kormánynak 225.000 kilogramm ötvözött ezüstre. Azt hiszem, nagyon alacsonyan számitok akkor, és ez alacsony számításba még a pénzverési költséget is bátran be lehet számítani, ha azt állítom, hogy az ötvözött ezüstnek kilogrammja 90 koronáért beszerezhető, ha azt nem az Osztrák-Magyar Bank pinczéjéből, hanem a piaezon szereznék be, a mely esetben az ezüstanyag beszerzése 90 korona árban 20,250.000 koronába kerülne. Negyvenöt milhó koronáról lévén szó, itt maga a magyar állam 24.750.000 korona nyereségről mond le az Osztrák-Magyar Bank javára, illetőleg ily nagy nemzeti ajándékot ad az Osztrák-Magyar Banknak, azért, hogy az Osztrák-Magyar Bank az ő mérlegében mutatkozó irrealitást részben kiküszöbölhesse. Még nagyobb lenne ez a nyereség akkor, hogyha az érmeszerződés kvótája nem a régi elavult 30: 70%-os arányban lenne megállapítva. Es itt ki kell jelentenem, hogy teljességgel riem tüdőm megérteni, miért szükséges nekünk KÉPVH. NAPLÓ 1910 —1915. XIV, KÖTET. a pénz- és érmerendszer területén a régi elavult 30 : 70%-hoz ragaszkodnunk, és azt fentartanunk. Talán azért, mivel ez az egyetlen terület, a mely nyereséggel járhat a magyar államra nézve ? Igaz, hogy a jelen esetben nyereségről nem lehet szó egyik állam részére sem, mert az egész nyereséget, a mely a váltópénzverésből származnék, tulajdonkép az Osztrák Magyar Bank vágja zsebre. De más alkalommal, például mikor aprópénznek, bronzpénznek veréséről van szó, ott ha nem is ilyen nagy milliókra és milliókra rugó nyereségről lehet szó, de igenis lehet szó kisebb nyereségekről. De akkor sem tudom belátni, hogy erről a kisebb nyereségről is, vagy annak egy részéről, miért kellene a magyar államnak lemondania s miért kellene ennek a nyereségnek egy részét az osztrák állam javára átengedni, a mikor ez az arány ma már a tényleges viszonyoknak sem felel meg. Mert azt hiszem, sem a t. pénzügyminister ur, som a t. előadó ur nem fogja állítani azt, hogy Magyarország pénzforgalma Ausztria pénzforgalmához ugy viszonylik, mint 30 : 70, hanem ennél az aránynál bizonyára jelentékenyen magasabb : 36, vagy 38 az az arány, a melyben Magyarország pénzforgalma Ausztria pénzforgalmához viszonylik. Itt tehát arról van szó, hogy a magyar állam pénzforgalmának egy részéről az osztrák pénzverőknek kell gondoskodnia, és igy ennek tulaj donitható az, hogy Magyarország pénzforgalmát jelentékeny részben osztrák érmék látják el. Ha már most az egész nyereséget tekintjük, a melyről a két állam az Osztrák-Magyar Bank javára lemond, akkor azt látjuk, hogy az egész nagy ajándék, a melyet Ausztria és Magyarország az Osztrák-Magyar Banknak ad, 82,500.000 koronára rug. De ezzel az áldozatoknak és lemondásoknak sorozata még nincs lezárva. Maga a t. pénzügyi bizottság is elismeri, hogy ezzel az a czél, hogy a koronaérték rendszere teljes mértékben helyreállittassék, még elérve nincs, mert az indokolásban is kiemeli, hogyha ez a transzakezió keresztülvitetik, még akkor is 122 milliónyi egyforintos marad forgalomban, a mi ugy értendő, hogy ennek egy része vagy a bank pinczéiben, vagy pedig a közforgalomban lesz. Tehát egyik czéltsem éri el ez az intézkedés, mert az Osztrák-Magyar Bank mérlegében még mindig fog szerepelni, habár csökkentett mértékben; az irrealitás, másrészt a közforgalomban maradó egyforintosok a koronaérték behozatalának és teljes meghonosodásának még mindig útját fogják állni. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ha ezt a hibát teljesen ki akarjuk küszöbölni, akkor a későbbi jövőben még egy lépéssel tovább kell mennünk, ismét gondoskodnunk kell arról, hogy az a 122 rnillió egyforintos is kiküszöböltessék a közforgalomból, illetve a bank pinczéiből, a mi annyit jelent, hogy abban az esetben a magunk államának újból mintegy 60—70 millió koronányi pénzverési nyereségről kell az Osztrák-Magyar Bank javára lemondani. m