Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-327

168 327. országos ülés 1912 január 17-én, szerdán. elő, a 224. sz. javaslatban a 8. szakaszban és a 225. sz. törvényjavaslatnak a czimében. Van szerencsém a javaslatokat általánosságban és részleteikben elfogadásra ajánlani. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Beszkid Antal jegyző: Lovászy Márton! Lovászy Márton: T. képviselőház ! Ha azok közül a törvényjavaslatok közül, a melyeknek az imént a t. ház együttes tárgyalását rendelte el, csupán az egyik, a 224. sz. törvényjavaslat, a mely a pénzforgalmi eszközök szaporitásáról szól, állana a t. képviselőház előtt, akkor én, valamint az a párt is, a melyhez tartozom, talán egy pillanatig sem haboznánk ezen törvényjavaslat törvényerőre emelkedéséhez a magunk szavazatával is hozzájárulni, mert ez a törvényjavaslat két olyan czélt tüz ki maga elé, a melyek ellen önmagukban véve kifogást emelni nem lehet. Az egyik czél, hogy a váltópénz a forgalom igényeihez képest és azoknak kielégítésére szaporittassék. (Zaj. Elnök csenget.) T. képviselőház ! Én azt hiszem, hogy mindenki, a ki ismeri a közforgalmi viszonyokat, beismeri, hogy a váltópénz szaporítására szükség van, mert a jelenleg forgalomban lévő váltópénz a forgalom igényeit ki nem elégíti. Itt csak arra kell figyelni, hogy ez a váltópénzszaporítás a szükséges mértéket túl ne haladja, mert a váltópénznek az a természete, hogy annak belértéke nem felel meg a névértéknek és könnyen foroghat fenn az a veszedelem, hogy az ebből származó nyereség a kormányokat a váltópénznek a szükséges mértéken tál való szaporítására csábítja,a mely szaporítás azután a valuta megrontását idézheti elő. Hogy az a mérték, a mely ebben a törvényjavaslatban kontemjílálva van, a mely szerint 45 millió koronával szaporittatik az ezüstpénz, megfelel-e a közforgalom igényeinek, arra nézve, őszintén megvallom, semmiféle támpontot sem a törvényjavaslat, sem annak indokolása nem nyújt, ebben a tekintetben csak találgatásokra, becslésekre vagyunk utalva. Azt hiszem, bátran állithatjuk, hogy az a 45 millió koronával való szaporítás nem haladja túl azt a mértéket, a mely a közforgalom igényeinek kielégítésére szükséges, és önmagában véve a valuta jósága szempontjából még veszedelmet nem hozna magával, különösen akkor, ha a kormány nem szándékozik ezt az egész menynyiséget egyszerre a közforgalomra rázuditani, hanem körültekintő és óvatcs beosztással él. Es én azt hiszem, hogy a törvényjavaslat 4. §-ának harmadik bekezdése, a mely azt mondja (olvassa) : »A veretesre és a forgalombahozatalra vonatkozó határidők rendeleti utón állapittatnak meg«, ezt a czélt akarja szolgálni, hogy tudniillik a kormánynak szabad keze legyen abban az irányban, hogy ezen uj érmék kibocsátása tekintetében bizonyos helyes és előrelátó beosztással élhessen. De akkor nem tudom megérteni, hogy a törvény szövege szerint az a felhatalmazás miért terjed ki csupán a kétkoronásokra és miért nem terjed ki a 30 milliónyi egykoronásra is ? Azt hiszem, hogy itt a törvényjavaslat szerkezetében van a hiba és hogyha ezt a rendelkezést egy külön szakasz alakjában a törvényjavaslat végére tennők, akkor ez a felhatalmazás kiterjedne mind a két jsénznemre, vagyis a 15 milliónyi kétkoronásra és a 30 milliónyi egvkorouásra is. Itt még arra kell az igen t. pénzügyminister ur figyelmét felhívnom, hogy meggyőződésem szerint ezzel az intézkedéssel a közforgalom igényei kielégítve nincsenek ; nincsenek különösen az aprópénz tekintetében, mert hisz ezen a téren is nagy hiány mutatkozik. Itt különösen két érmenemre bátorkodom az igen t. pénzügyminister ur figyelmét felhívni, a melyeknek veretése nagy mértékben szolgálná a közforgalom igényeit. Az egyik a félkoronás, vagyis az 50 filléres, a melyhez hasonló típusok Európának majdnem minden államában be vannak hozva és a melyek a közforgalmat lényegesen megkönnyítik, a másik pedig az ötfilléres, a melynek behozatalát többféle nyomós ok sürgeti. Az első az, hogy a postai forgalom egyik igen elterjedt eszköze a levelezőlap, a mely több százmilliónyi példányban fogy az országban és a melynek ára öt fillérben van megállapítva, az ennek megvásárlására szükséges pénznem azonban a közforgalomból majdnem teljesen hiányzik. A másik ok pedig az, hogy az ilyen pénznemek, a minő az 50 filléres és az ötfilléres lényegesen hozzájárulnának ahhoz, hogy a közönség a fillérekben való számítást is megszokja. Mert az bátran állitható, hogy a koronaszámitáshoz a közönség ugy a hogy még hozzászokott, de a fillérekben való számítás tekintetében még sok a kívánni való, mert a közönség túlnyomó része, mikor koronán aluli összegről van szó, még ma is krajczárokban számit. Ebben a tekintetben igen előnyös volna és a közönséget hamarább hozzászoktatná a fillérekben való számításhoz az, ha az 50 és 5 filléres pénznemről gondoskodnék az állam. A mint mondottam, az első törvényjavaslat ellen komoly kifogást emelni nem lehet, annak intenczióit csak helyeselni lehet s igy, a mint mondottam, ha ez önmagában állana itt a törvényhozás előtt, nem haboznánk, hogy ahhoz szavazatunkkal hozzájáruljunk. Egészen máskép áll azonban a dolog akkor, ha ezt a törvényjavaslatot összefüggésben veszszük szemügyre a másik törvényjavaslattal, a mely az Ausztriával, az osztrák kormánynyal kötendő érme- és pénzrendszerre vonatkozó szerződésre kéri a kormányt felhatalmazni. Ha mi ezt a másik törvényjavaslatot figyelembe veszszük, akkor látjuk, hogy itt egészen másról van szó, mint a pénzforgalmi eszközök szaporitásáról és a koronaértékü számitásnak biztosításáról. Mert a főczél, a mint ezt a másik törvényjavaslat mutatja, nem ez a kettő, hanem az, hogy az Osztrák-Magyar Banknak mérlegében mutatkozó nagy irrealitások Mküszőböltessen ek