Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.
Ülésnapok - 1910-326
48 326. országos ülés 1912 január 16-án, kedden. súrlódás és nehézség van a másik állammal szemben, s kívánatosnak jelezte, hogy lehetőleg minél előbb térjünk át a fogyasztási adók tekintetében a teljesen önálló törvényhozási intézkedésekre. Tagadhatatlan, hogy annál a viszonynál, annál a szoros kapcsolatnál fogva, a melyben a másik állammal vagyunk, időről-időre bizony érezzük a megkötöttség kellemetlenségeit és kellemetlen hatásait, de annak daczára, hogy a koalicziós kormány szintén ugyanabban a helyzetben volt, mint mi és jjróbált is ezen segiteni, bizonyos mértékig bele is vitte az önálló rendelkezési jogot a törvénybe, mindaddig, mig vámterületünk közös, oly nehéz ezt a kérdést cl különíteni, hogy eredményre még azok a princzipiális intézkedések sem vezettek, a melyek az előző kormány idejében e tekintetben tétettek. Természetes, hogy ily körülmények között kétszeresen megfontolandó ez a kérdés, s én most is azon az állásponton vagyok és azon kell, hogy legyek, hogy a közös vámterületen, a hol egy erősebb és gyengébb fél bizonyos ügyre nézve szövetségben áll, ez a szövetség, ez a megkötöttség tulajdonképen inkább védelmet nyújt a gyengébb félnek a másik féllel szemben. Épen azért nagyon óvatosan kell ebben a kérdésben eljárni, mert itt a kezek felszabadulása mindkét irányban könnyen a gyöngébb fél rovására történhetik. A kőszénkérdést is szóba hozta t. képviselőtársam, erre azonban később fogok rátérni, a mikor majd Mezőssy Béla képviselő ur beszédével foglalkozom. A mi a földgáz kérdését illeti, t. képviselőház, hát e tekintetben én is óhajtandónak tartottam volna, ha gyorsabb tempóban haladhatunk. Azonban, ha tekintetbe veszszük, hogy épen holnap lesz egy éve, — 1911. január 17-én volt — hogy szentesittetett az erre vonatkozó törvény, azt kell mondanom, hogy nem nagyon hosszú idő telt el azóta, a mióta ezzel a kérdéssel a kormány alaposabban és törvényes alapon foglalkozhatott. El kell ismernem azonban, hogy gyorsabban is haladhattunk volna a kérdés megoldásában, ha bizonyos, előre nem látható nehézségek nem állanak be, a mi,, azt hiszem, ilyen teljesen ismeretlen terrénumon nagyon megmagyarázható és megérthető. (Ugy van! jobbfelöl.) A fő dolog itt az, hogy miután az országnak, vagy mondjuk : Erdélynek nagyon sok pontján ismeretes a gázelőjövetel, konstatáltassék, hogy hol van, hol található nagy mennyiségben a gáz. Erre szolgálnak a különböző fúrások, a melyek eddig 5—6 ponton voltak folyamatban. E fúrásoknál azonban rendkívüli nehézségekkel kellett küzdeni, mert daczára annak, hogy a legjobb amerikai szisztémájú fúrógépeket szereztük meg, a tapasztalat azt bizonyitotta, hogy azok a fúrógépek, a melyek az amerikai talajban beváltak, a mi keményebb talajrétegeinkben felmondták a szolgálatot. így uj gépeket kellett megrendelni, a melyeket készen kapni nem lehetett, és ennek folytán tömérdek időveszteséggel kellett küzdeni. Most azonban remélem, hogy miután erre nézve minden intézkedés megtétetett, a tavaszon 22 ponton fogjuk megindítani a fúrásokat, sőt a mennyire lehetséges, még talán több ponton is, hogy minél nagyobb móretekben feltárjuk a gázterületet. (Helyeslés.) Időközben egy kisebb mérvű téglagyáron kivül egy komoly és nagyméretű gyárnak kezdeményezése is előrehaladt stádiumba jutott, t. i. egy nitrogón-trágyagyár létesítése, a melyre nézve a kísérleti gyártelep már fennáll, működik, és jónak bizonyult, úgyhogy ennek alapján legközelebb meg fogjuk kötni a szerződést ezzel a vállalattal és e szerződés alapján aztán végleges gyár fog épülni és mint első nagy gyártelep, mindenesetre úttörő szerepet fog játszani. (Elénk helyeslés jobbfelöl.) A mi a gáz elvezetését illeti, hát az én óhajtásom is az, hogy elsősorban, a mennyire csak lehetséges, az erdélyi érdekek karoltassanak fel, a mennyiben azonban az ottani mezőségi viszonyok nem nagyon alkalmasak gyár építésre és igy távolabbi pontokra kellene vezetni az erőt, megfontolás tárgyát fogja képezni az, hogy vájjon mi czélszerűbb: in natura vezetni-e el csövekben a gázt, vagy jsedig egy nagy czentrále felállítása mellett elektrikus erőre átváltoztatni és ilyenformán vezetni el, akár világítási, akár erőszolgáltatási czélokra. Biztosithatom a t. képviselőházat és a t. képviselő urat, hogy e tekintetben a legnagyobb erélylyel intézkedem és igyekszem minél előbb minél nagyobb eredményeket elérni. (Elénk helyeslés.) Most áttérek Eöldes Béla t. képviselő urnak felszólalására, a ki szives volt egy, pár hónap előtt elmondott beszédemre reflektálni, és az ő beszéde tulajdonképen annak a nyilatkozatnak a czáfolata volt. Nekem ez ellen — természetesen — semmi észrevételem nem lehet, csak azt vagyok bátor szerényen megjegyezni, hogy ha azt a praxist követjük, hogy hónapok múlva reflektálunk egymásnak nyilatkozataira, akkor attól kell tertanom, hogy az ilyen polémiát az emberi kor legvégső határáig sem fejezzük be. (Derültség.) Mindazonáltal szükségesnek tartom ezekre a megjegyzésekre válaszolni, és pedig mindenekelőtt azokra, a melyek a budgetirozás helyes voltára vonatkoznak, illetőleg a budgetnek kellő időben való törvényerőre emelkedését illetik. Méltóztassanak elhinni, t. képviselőház, hogy én épen ugy kívánom a budgetnek kellő időben való törvényerőre emelkedését, mint a t, képviselőháznak a túloldalon ülő tagjai, és nem rajtam múlt eddig sem, hogy ezt az eredményt olyan ritkán sikerül elérnünk. Én, a mint magánúton közöltem t. képviselőtársaim egynémelyikével, a budgettárgyalás gyorsítására nézve