Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.
Ülésnapok - 1910-326
144 326. országos ülés 1912 január 16-án, kedden. jóminőségű és abszolút megbízható szenet 1 K 50 fillérért kap. A másik kijelentette, hogy az osztrák kormány a Weinmann-czéggel való szerződését, a mely szerződés nem valami sikerült szerződés — legalább az én felfogásom szerint az osztrák kincstár érdekeinek szempontjából — igyekszik felmondani és azt az eladási jogot, a melyet eddig a Weinmann-czég élvezett, kizárólag az osztrák kormány fogja ezentúl ilyen eladás formájában igénybe venni. Sőt, s ez azután egy igen érdekes nyilatkozat, a mit ez a Sectionschef az osztrák kormány nevében tett, s ez nagyon megszívlelendő lenne felfogásom szerint a magyar parlament részére is, azt mondotta, hogy mivel nyilvánvaló, hogy a szenet kiaknázó és termelő részvénytársaságok az ipari élet érdekei iránt vajmi kevés érzékkel viseltetnek és főtörekvésüknek tekintik saját dividendájuknak lehetőleg magasan való megállapítását, ő nagyon elérkezettnek tartja azt az időt, hogy egy bányatörvény tárgyaltassék le sürgősen az osztrák parlamentben, a mely szerint a széntermelés és a szénkeresés joga kizárólag állami jog legyen. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Rakovszky István: Nagyon helyes! Mezőssy Béla: Ezek után az előzmények után, a midőn az állami szénbányászat törekvéseit a külföldön legalább dióhéjban ismertetni bátorkodtam, visszatérek azokra a kifogásokra, a melyeket a t. pénzügyminister ur nyíltan vagy talán bizonyos mértékig in Blumen beadott az állami szénbányák jövedelmezőségének kérdésében. Én elismerem azt, hogy a t. pénzügyminister urnak igaza van abban, hogy az előállítási költségek az állami szénbányákban, ha veszem akár a petrozsényit, akár a bozovicsit, aránylag sokkal magasabbak, mint azok az előállítási költségek, a melyek a szénkitermelésre vonatkozólag Ausztriában ugyanezen ankét alkalmával — adataikat készséggel rendelkezésére bocsátom a t. pénzügyminister urnak — hivatalos körök részéről benyujtattak. Hogy itt mi lehet a hiba, ezt egész őszintén megvallva, magam sem tudom. (Közbeszólás a középen.) Kérem, ha felvilágosítanak, azt én köszönettel tudomásul fogom venni. De nem tudom megérteni, mi lehet a magyarázata annak, hogy a magyarországi szénkitermelési költségek aránytalanul magasabbak mint pl. az ausztriai szénkitermelési költségek. Gr. Serényi Béla földmivelésügyi minister: liossz a bánya! (Mozgás balfélöl.) Mezőssy Béla: Nem lehet azt mondani, hogy rossz a bánya, mert a petrozsényi szén minősége kétségtelenül a legjobb, a legkitűnőbb. Majd talán megvilágosítja ezt a kérdést a t. pénzügyminister ur. (Halljuk! Halljuk!) Azonban feltéve, de meg nem engedve, hogy ezekben %. szénbányákban tényleg olcsóbban termelni nem lehet, a mit én felfogásom szerint alaposan kétségbevonok, ez még egyáltalában nem lenne jogczim arra nézve, hogy a t. minister ur az állam szénbányászati akczióját egyszerűen elejtse, vagy pedig olyan mederbe terelje, a melyet én a magam részéről nagyon veszélyesnek találok. És itt köteles őszinteséggel kell hogy kijelentsem, hogy abszolúte nem tudom helyeselni a t. pénzügyminister urnak azon intézkedését, hogy egy olyan vállalat igazgatóságát kérte fel az állami szénbányák megvizsgálására, a mely tisztán és kizárólag nyerészkedésre alakult magánrészvénytársaság. (Mozgás és éllenmondások a jobboldalon.) Azt egyáltalán nem látom megczáfolva a kormány, illetőleg a t. pénzügyminister ur részéről, hogy t. i. épen azt a Szende igazgató urat és annak szakközegeit kérte fel a t. minister ur arra, hogy az állami szénbányák üzemében lévő hibákat és az esetleges bajokat vizsgálja meg. Ha a t. pénzügyminister ur azzal állott volna itt a t. ház elé vagy saját kormányzati hatáskörében azt mondta volna, hogy »akár személyi, akár tárgyi, akár financziális bajok tényleg jelentkeznek az állami szénbányászatnál és én tisztán akarok látni ebben a kérdésben, (Halljuk! Halljuk!) de saját közegeimet nem tartom e tekintetben eléggé elfogulatlanoknak és ezért a ministerium körén kivül álló egyének általi vizsgálatot fogok elrendelni, a mely vizsgálat hivatva lesz kideríteni, hogy mik azok a bajok az állami szénbányák üzemében és honnan erednek azok«, ha a minister ur így szólt volna: ezt egészen helyesnek es logikusnak tartottam volna. (Helyeslés balfelöl.). És ha a t. minister ur az e téren kiváló külföldi, állami szaktekintélyekhez fordult volna, mint a minő akár Sonnenschein, akár Homann, akár egy tuczat más, a kik a porosz vagy a bajor kormánynak rendelkezésére állanak, a t. minister urnak ezt az intézkedését részemről is helyeslőleg tudomásul vettem volna. De egy konkurrens vállalat igazgatóját (TJgy van! TJgy van! a bál- és a szélsobaloldalon.) megbizni azzal a feladattal, hogy az az igazgató ur és az ő szakközegei az összes állami bányák ügyvitelébe, üzemi kiadásaiba betekinthessenek, ezt sem az állam tekintélyével, sem pedig a pénzügyi kormány méltóságával összeegyeztethetőnek nem tartom. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsobaloldalon.) Ha, tegyük fel, a t. földmivelésügyi minister urnak lenne odalenn Erdélyben egy erdőigazgatósága, a mely, mondjuk, rosszul jövedelmez, a hol p. o. a termelési költségek nagyon magasak és nem állnának arányban a fa értékesítésével, és a t. földmivelésügyi minister ur ebben az esetben a saját szakközegein kivül az osztrák vagy a porosz földmivelésügyi niinisteriumtól szakközegeket kérne, a kik azokat az erdőigazgatóságokat megvizsgálják: ez ellen semmi észrevételem sem lenne; ez egészen he-