Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.
Ülésnapok - 1910-325
118 325. országos ülés 1912 január 15-én, hétfőn. során nemcsak magam, hanem a többi tisztelt pártokhoz tartozó felszólalók is idevonatkozó nézeteiket mind elmondták. A második rész az állami üzemek kérdése, jórószben a kereskedelmi tárcza keretébe tartozik. Én itt most egyedül azon újításra vagyok bátor a t. ház figyelmét felhívni, hogy a pénzügyminister ur a ház egyhangú kívánságának megfelelően erdélyi földgáz, petróleum és kálisók kutatása czimén uj tételt állított be és ezt két módon dotálja: nevezetesen a bányaigazgatóságoknál a rendkívüli kiadásokat 500.000 koronával emeli; azonkívül külön tételben a földgáznál 906.000 koronát irányoz elő. Azt hiszem, hogy a t. ház ezt általánosan helyeselni fogja, miután ez megfelel azon akcziőnak, a melyet a kormány megindított. A magam részéről sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy a költségvetés mentől hamarabb létrejöjjön, semhogy a t. háznak idejét tovább fogyasztani kívánnám, és azért kérem a t. házat, hogy a tételt megszavazni szíveskedjék. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Lovászy Márton jegyző: Désy Zoltán! Désy Zoltán: T. ház! A mélyen t, előadó urnak az a kijelentése, hogy óhajtja, hogy mentül hamarabb befejezzük ennek a tárczának is tárgyalását, olyan egyhangú helyesléssel találkozott, hogy ha magam nem lettem volna is ebben a nézetben, ez kényszeritett volna, hogy csatlakozzam azokhoz, a kik ezen tárcza tárgyalását mentül rövidebbre akarják szabni. Azonban a pénzügyministernek helyzete a költségvetéssel szemben olyan sajátságos, hogy tulajdonképen a pénzügyi tárcza tárgyalásánál, nemcsak abból a szempontból, a melyet t. barátom, az előadó ur hangsúlyozott, hogy a pénzügyi tárcza nyújtja a fedezetek nagy részét a többi tárczáknak is, de maga a budgetirozás, a költségvetés összeállítása szempontjából is a pénzügyi tárczánál — akarva, nem akarva — foglalkozni kell a költségvetésnek különböző részleteivel, annál inkább kell foglalkoznom a t. pénzügyminister urnak az általános vita során tett egyik-másik megjegyzésével, a melyekre visszatérni épen abból a szempontból kell, hogy ezek a megjegyzések épen a budget összeállítására és specialiter a közös ügyek költségeinek a budgetbe való beállítására vonatkoznak. Már másodízben foglalkozom általános vita során a közösügyi költségeknek a magyar költségvetésbe való beállításának kérdésével. Nem abból a szempontból, hogy ez a kormány hogyan állítja be, hanem, a mint világosan kifejeztem, az 1867 óta követett budgetirozási rendszerről szólok. A. t. pénzügyminister ur az általános vita során mondott felszólalására tett megjegyzéseimre azt válaszolta, hogy egyfelől az 1867. évi XII. t.-cz. 64. §-a elrendeli a vámbevételek levonását a közösügyi költségekből és csak az iyg fenmaradó rész viselendő a kvóta, arányában ; másfelől utasított oda, hogy, a mennyiben bárkit nagyon érdekel a vámbevételeknek, illetőleg a közösügyi kiadásoknak bruttó összege, azt részint a közös, részint a magyar, részint az osztrák költségvetésekből megállapíthatja. Megengedi a t. jíénzügyminister nr, de ez a megállapítás nem oly nagyon egyszerű, és a t. háznak egyik tagj ki e kérdésben igen hivatott szakember hírében áll, foglalkozott ezzel a kérdéssel, és végeredményben odajutot, hogy annak megállapítását, miképen oszolnak meg a vámbevételek, miképen állajnttatnak meg a költségvetésben, egy angol könyvből kellett merítenie. Felhoztam már múlt évi felszólalásomban, hogy nincs összhang a beállításban, az az ok tehát, a mely e kérdés ismételt feszegetésére kényszerit, kettős. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Először is közjogi szempontból nagy óvatossággal kell a tétellel bánni, hogy a vámbevétel a vámközösség tartama alatt közös bevételt képez. A második szempont pedig tisztán budgetirozási szempont, és ujabban hangsúlyozom, a budgetirozási szempont nem mellékes kérdés a költségvetési jogban, mert a rendszerben, a mely szerint a költségvetés az esetenkénti segélyezéstől egészen a mai költségvetés beterjesztéséig fejlődött, maga a beállítási kérdés, a technikai rész igen nagy fontossággal bír. Épen azért elsősorban foglalkozni kívánok a kérdés közjogi oldalával. Tökéletesen igazat adok a t. pénzügyminister urnak abban, hogy az 1867: XII. t.-cz. 64. §-a kimondotta az elvet, hogy a közösség tartama alatt a vámbevételek a közösügyi kiadásokra fordítandók, és elsősorban levonandók a közösügyi kiadások összegéből. Azonban ez a tétel nem jelenti, hogy közös bevétel teremtetett, hogy ugy mondjam, uj közösügy teremtetett. Egyszerűen egy felosztási kulcsot állapított meg a vámbevétel összegére nézve, és eljárási módozatot, a mely szerint a közösügyi kiadások fedeztetnek. Mert elismerem teljesen a t. pénzügyminister ur álláspontját, a melyet a múlt évi február hó 24-iki beszédében hangsúlyozott, hogy a mai budgetirozási rendszer nem ismeri azt az eljárást, hogy a bevételi forrásokat jelölje meg az egyes kiadások számára. Méltóztatik emlékezni, a közösügyi költségek fedezésére vonatkozott ez az állítás. Teljesen igaz ma a t. pénzügyminister állítása. Nem áll meg azonban a 67-iki és azt megelőző állapotra nézve, mert a t. pénzügyminister ur igen jól emlékszik, sokkal jobban mint én, hogy elsősorban magában az 1867 .- XV. t.-czikkben találunk nyomokat arra vonatkozólag, hogy a közös államadósságoknak egy része be lett kebelezve pl. a magyar kincstári uradalmakra, a 100 milliós zálogos kölcsön be lett kebelezve a gmundeni, ausseei és halleini sóbányákra, de ezenkívül is a magyar kincstár által a 70-es években felvett kölcsönnél találunk nyomokat,
